Ahhoz, hogy valami jelentős horderejű változás történjen a világban – konfliktus a felszínre törjön, vagy megoldásra leljen, szövetségek szülessenek vagy alakuljanak át – rendszerint több erős érdeknek kell egybe esnie. Az EU születésekor három érdek találkozott. A világháború egyetlen tényleges győzteseként az USA, tartva a Szovjetunió további ideológiai és földrajzi előre törésétől úgy vélte, hogy nemzetbiztonsági szükséglete egy erős, a szovjet veszéllyel szembeszállni képes Európa, amelyet elegendő kívülről, esetleg légicsapásokkal támogatnia egy szovjet támadás esetén. Érthető az USA álláspontja, hogy esetleges háborúit saját területén kívül akarta megnyerni. Ezt szolgálta a nagyvonalú Marshall terv, az anyagi segítség mellett az európai államok összefogását szorgalmazó és a szovjetellenesség mint uralkodó vélemény, illetve politikai irányzat fenntartását szolgáló kezdeményezés. Nyugat-európai vállalatok érdeke volt működésük összehangolása, azaz „kartelljük” legalizálása. Így jött létre a gazdasági közösség alapja, az Európai Szén- és Acélközösség, a Benelux államok, Franciaország, Olaszország és Németország részvételével. Harmadrészt az ipari forradalom vívmánya, a fegyverek tömeggyártása eredményeként az ipari léptékű mészárlást hozó világháborúk nyomán jelen volt a közakarat, hogy ez az iszonyat soha többé ne ismétlődhessék meg. Az EU alapítóeszméi ezek jegyében születtek: prosperitás, béke, és egyre szorosabb unió.
Római deklaráció után, nemzeti konzultáció előtt érdemes áttekintenünk, hogyan alakultak a 60 éves EU eszméi, és milyenek ma geopolitikai kilátásai.
A prosperitás nemcsak a világháború utáni iszonyatos ínséghez képest látványos Európában, de mai világviszonylatban is jól élünk. Erre veszélyt az EU maga jelenthet. Már nemcsak alternatív, de a fősodorhoz tartozó elemzők is hangoztatják, hogy gazdasági szempontból a közös valuta lehetetlen helyzetbe hozta az uniót. Ami a válságból való sikeres magyar kilábalás titka, hogy a költségvetés és a jegybanki monetáris politika egyidejűleg az ország érdekét szolgálta, az euro zónában ez ma kivitelezhetetlennek látszik. A tagországok gazdasági ereje és adottságai jelentősen eltérnek, így mindenki számára előnyös közös politika nehezen képzelhető el, de legalábbis a ma tapasztalhatónál komolyabb elköteleződést és hosszú távú gondolkodást igényelne, a legjobb helyzetű tagországok részéről is.
Súlyosbítja a helyzetet az euro zóna pénzügyminisztereinek elnöki posztját ellátó Jeroen Dijsselbloem néhány nappal ez előtti nyilatkozata, miszerint a görögöknek több szolidaritást kellene mutatniuk az EU iránt, és kevesebbet kellene elherdálni a kapott pénzből nőkre és italra.
Ez a kijelentés önmagában is hordozza a választ arra, hogy vajon mi lett az egyre szorosabb unió gondolatából. Még inkább mutatja a frissen elfogadott római deklaráció, amely már nyíltan beszél a többek szerint a gyakorlatban eddig is megvalósuló kétsebességes Európáról. A magyar származású neves geopolitikai szakértő, a híres-hírhedt amerikai Stratfort is megalapító George Friedman Európáról szóló „Gyulladáspontok” c könyvében úgy értékeli, hogy a korlátlanként megfogalmazott egyre szorosabb unió gondolata és a nemzetállamok szembenállásai miatt vált átláthatatlanná az EU szervezete és működési módja. Amit nem sikerült elérni nyíltan, az megvalósul az átláthatatlanság és bonyolítás által.
Friedman ugyanezen könyvében az EU harmadik alapító eszméje, a béke kapcsán így fogalmaz: „az amerikaiak értették, hogy béke nem lehet cél”. Másutt felveti, hogy valaki vagy agresszor, vagy áldozat, harmadik opció sokak szerint nincs. Létezik viszont egy jó ezerötszáz éves latin mondás: ha békét akarsz, készülj a háborúra… Hogy állunk hát a béke kérdésével?
Ma – leszámítva a klímaváltozás egyre égetőbb, helyi válaszokat is megkövetelő kérdését – európai szempontból a migráció, az orosz-amerikai konfliktus, a kínai Új Selyemút és az erre adott amerikai válasz, valamint az energiabiztonság jelentik a legfőbb biztonsági kihívásokat.
Egyes alternatív média források azt állítják, hogy Erdogan török elnök fenyegetése szerint 3 millió migránst bocsátana útra Európa felé azt követően, hogy nácizmussal vádolta meg Németországot. Eközben a német Die Linke párt frakcióvezetője, Sahra Wagenknecht azt mondta a Bundestagban, hogy lassan nem járhat nyugati ember biztonságban sehol, mert a török államfő, „ez a terrorista keresztapa” geopolitikai céljaira használja fel a már bevándoroltakat. Szintén alternatív média hírek szerint Svédországban fegyverkezik a lakosság, a dánok jelentős része pedig rettegve figyeli, mi zajlik szomszédságában: ők nem a médiából tájékozódnak, hanem látják a változásokat. Nem rég az EU külügyi vezetője, Federica Mogherini azt nyilatkozta, hogy be kell fogadni a migránsokat, és jobban kell kezelni a bevándorlást. Sőt, felmerült, hogy meg kell egyezni Törökország után Líbiával is, hogy anyagi hozzájárulásért cserébe ne engedjék útra kelni a migránsok tömegét. Csak hát amióta 2011-ben az USA szövetségeseiként EU tagállamok – Franciaország, Nagy-Britannia, Olaszország, Dánia – katonai közreműködésükkel segítettek megdönteni Kadhafi elnököt, azóta Líbia bukott állam, három kormánnyal, amelyek egyike sem tud semmit sem érvényesíteni. Hiába ismeri el az egyiket az EU, ha Líbia egyiket sem tekinti a kormányának. De ha már Líbiát említjük, ne feledkezzünk meg sem Irakról, sem a még mindig zajló szíriai háborúról, amelyben az USA és európai szövetségesei is bombáznak: hidakat, polgári létesítményeket, a szír kormányerőket, mikor mit.
De nézzük az euro-atlanti kört. Az USA egy politikusa a minap a változatosság kedvéért nem maffiózónak és gyilkosnak titulálta Putyin elnököt, hanem letarantulázta. „Mérges pókként les a hálójából”, mondta. Alternatív média források szerint a Deep State – az amerikai titkosszolgálatra, médiára, óriásvállalatokra és más szereplőkre épülő kör – az általa máig bizonyítatlanul állított orosz választási beavatkozásra hivatkozva sző tervet Trump elnök és teljes kormánya megbuktatására. A régóta tartó, de az elmúlt szűk félévben vészesen erősödő Oroszország elleni háborús retorika használata kiterjed Európára is. Sőt, ellenzéki oldalról Magyarországon is tapasztalhatjuk a hisztéria fokozódását, volt hírszerzői nyilatkozattól a Paks 2 elleni fellépésen át számos formában.
Oroszország igyekszik tartani magát második világháborús fogadalmához: soha többé nem vív háborút a saját területén. És rendületlenül hisz a régi szállóigében: Oroszország nem kezdeményez, csak befejez háborút. Hogy mindez a határain fokozódó katonai nyomás és ellenséges retorika közepette mit jelenthet, érdemes komolyan végiggondolnunk.
Trump elnök megnyilvánulásai – talán az ellene folyó médiakampány hatására – az oroszokkal való megbékélés hirdetése helyett ma már szintén egyre orosz ellenesebbek. Eközben a NATO-val kapcsolatos, nagyobb európai hozzájárulást követelő nyilatkozatai azt az értelmezést is felvethetik, hogy a NATO feltételesen lép fel Európa érdekében.
Ha már az érdekeknél tartunk: az alternatív médiában megjelenő elemzéseket összegezve azt látjuk, hogy az EU-ban nincs egyetértés geopolitikai célokról. Szemmel láthatóan nincs megegyezés arról, hogy mi szolgálhatja a békét, sem arról, hogy ki volna ma ellenség, és ki a barát, és mit tekintünk veszélynek. Vagy más dönti majd el, hogy mi legyen Európa érdeke? De Gaulle tábornok még az EU születésekor igyekezett ezt kivédeni, de nem járt sikerrel.
A közelgő francia, német, olasz választások talán elősegítik az EU megújulását. Ezt sejteti Angela Merkel német kancellárasszony módosulni látszó álláspontja.
Ebben a fejetlenségben a mai Magyarország, a Visegrádi Négyek támogatásával reménykeltő oázis. Kiegyensúlyozott külpolitikánk, a megerősített fizikai és jogi határzár, a cselekedeteinkkel egybe hangzó hivatalos megnyilvánulásaink, például amelyek a külföldi beavatkozások, rezsimváltó törekvések felfüggesztését szorgalmazzák, akárcsak a gazdaságpolitikai döntéshozás nemzeti kézben tartására irányuló törekvés: mind felbecsülhetetlen, megóvandó érték. Ezek nélkül talán már okafogyott volna a békéről értekezni. Ha komolyan vesszük a nemzeti konzultációt, eddigi építményünk megerősödhet és segíthet abban, hogy a magyar példa nyomán 60 éves korához méltón éretté váljon európai közösségünk.
Egy őrségi faluban az Árpád-kori templom előtt világháborús emlékmű, mellette, öreg gesztenyefák árnyékában kopjafa áll. Rajta többnyelvű felirat: „Legyen béke a Földön. Legyen béke Magyarországon.” Ámen.
