Géczi Gábor, Budatétény

Géczi Gábor

Tisztelt “Békemenet” szervezők,
Egy javaslatot szeretnék tenni, a ma reggel vasárnap 2013-10-06-án, az ECHO Tv-ben elhangzott, bejátszott felvétel alapján. Az egyik résztvevő az alábbiakat mondta:”SZIMBÓLUMOKNAK NAGY JELENTŐSÉGE VAN”, ezt a gondolatot szeretném kiegészíteni a következő gondolattal. de “SZAVAKNAK ÉS TETTEKNEK, PEDIG MÉG NAGYOBB”!
Azt szeretném javasolni, hogy immár 25 év után lépjük már át a régi beidegződéseinket, a saját árnyékunkat, vagyis az “internacionalista” szóhasználatokat, és végre polgár módra használjuk a csodálatos magyar szavakat! Ezért a BÉKEMENET” helyett javasolnám a “POLGÁRI SÉTA” kifejezést, mert ha nem tévedek, ha lassan is, de mindannyian polgárrá szeretnénk válni, mint amilyenek az 1896-s millennium időszakában voltunk! Javaslom Jókai Mór: EZREDÉV című könyvének a lapozgatását!
Mi, úgy tűnik hiba szeretnénk végre megbékélni, és “BÉKEMENETEKKEL” felhívni az új gondolatokra az emberek figyelmét, hogy mi mások vagyunk, másképp gondolkodunk, csak legyen végre valaki, akivel párbeszédet lehetne folytatni!
Remélem javaslatom nyitott fülekre talál, és ha nem pont ez, de egy hasonló értelmű mottóra változtassuk meg ezt a “lejáratott BÉKEMENET” kifejezést.
Egy civil, akinek mottója:
“Nomen est Omen”
alias, Géczi Gábor Budatétényből

 

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!