Norvégia magyarországi nagykövete, Tove Skarstein asszony az ATV-ben kijelentette, hogy ha nem az Ökotárs Alapítvány oszthatja el a továbbiakban a civil szervezeteknek szánt pénzeket, akkor nem fizetnek ki Magyarországnak korábbi szerződés szerint járó, a civil támogatásoktól teljesen független további 140 millió eurós támogatást sem.
Gratulálok, Norvégia!
Ugye ez valami rossz vicc?
Mert ha nem, akkor a következő a helyzet: a velejéig demokratikus és szabadságpárti Norvégia kormánya az Ökotárs Alapítványt a törvények fölé helyezi. Az Ökotárs lehet korrupt, működhet jogellenesen, elkövethet akár még bűncselekményt is, Norvégiának az Ökotárs kell.
Nagy szerelem ez Norvégia és az Ökotárs között, lássuk be. És hát – mint tudjuk – a szerelem vak. Az egyik szerelmes fél – jelesül a norvég kormány – „érthetően” csak a szépet és a jót látja az Ökotársban, s mint igazi szerelmes, az esetleges hibákat nem veszi észre, illetve nem is akarja észrevenni.
De félretéve a tréfát: a norvég kormány egy olyan határt lépett át a nagykövet asszony kijelentésével, ami Magyarországra, mindannyiunkra nézve mélyen sértő és megalázó. Hogyan lehetséges az, hogy egyetlen balliberális civil szervezet pénzosztó pozíciójában maradásához köti a norvég kormány a civil támogatásoktól teljesen független egyéb támogatási összegek folyósítását is? Miféle eljárás ez?
Az előzményekről: a KEHI (Központi Ellenőrzési Hivatal) alapos gyanú okán vizsgálatot indított az Ökotárs Alapítványnál a civil pénzek elosztásával kapcsolatban. A vizsgálat során 63 esetet tekintettek át, s megállapították, hogy 61 (!) esetben – tehát tulajdonképpen rendszer-szerűen – szabálytalanságok történtek. Másképpen fogalmazva, az volt a kivétel, ha szabályosan jártak el. Ez kínos. (Felmerül a hűtlen kezelés, a költségvetési csalás, a magánokirat-hamisítás és a jogosulatlan pénzügyi tevékenység bűncselekményének alapos gyanúja.) Ráadásul – s ez nagyon fontos! – az 55, pénzt elnyert civil szervezet közül 21 esetében személyes kapcsolat volt kimutatható annak képviselői és a pályázatok elbírálásában részt vevő külső emberek között.
Mindezek alapján nem lehet más a következtetés, mint hogy az Ökotárs valóban méltatlanná vált a pénzosztó és felügyelő funkció ellátására.
A magyar kormány tájékoztatta a vizsgálati eredményekről a norvégokat, Lázár János pedig tárgyalásra hívta Magyarországra Norvégia illetékes miniszterét.
S a válaszok?
Vidar Helgesen norvég Európa-ügyi miniszter közölte, hogy a meghívást nem fogadja el, nem találkozik Lázárral, s „nem sok hitelt ad” a KEHI-jelentésnek. A KEHI-vizsgálatot egyébként sem fogadják el legitimnek. Majd ők megvizsgálják az ügyet független szakértőkkel, s utána döntenek, addig szóba sem állnak a magyar kormány képviselőivel. (Itt jegyzem meg, az Európai Bizottság kijelentette a strasbourgi „szokásos” magyar vitán, hogy a vizsgálatok kapcsán nem sérült a jogállamiság!)
Egyszóval Norvégia számára a közpénzek ellenőrzésére hivatott intézmény és annak vizsgálata egyszerűen nem számít. Innen már csak egy lépés, hogy Norvégia számára a regnáló magyar kormány se számítson, helyette megbízzák az Ökotárs Alapítványt azzal, hogy az összes, Magyarországnak szánt civil és nem civil támogatást ossza el a saját belátása szerint a számukra kedves szervezetek között. Olyan szervezetek között, amelyek alighanem Bill Clintonnak, Obama elnöknek, Soros Györgynek, Charles Gátinak és társaiknak is „kedvesek”.
A háttér: Norvégia nem tagja az Európai Uniónak, viszont szerződést kötött az EU-val arról, hogy vámmentesen viheti be a termékeit a tagállamokba (mintha EU-tag lenne), cserébe viszont – az Unióval kötött szerződések alapján – támogatásokat nyújt az Unió felzárkózó tagállamainak, így köztük Magyarországnak is. Norvégia és Magyarország erről államközi szerződést kötött, tehát a pénz nekünk jár.
Vagyis: Norvégia gazdasági előnyöket élvez, a tagállamok viszont elesnek a vámbevételektől, ezért ezeket Norvégia kompenzálja. Ebben a megállapodásban Magyarország is lemondott a vámbevételeiről, ezért Norvégia nem kegyet gyakorol, s nem jótékonykodik, amikor Magyarországnak különböző célokra támogatást nyújt. Norvégia államközi megállapodások értelmében ad kötelezően támogatást Magyarországnak, ez tehát állami pénz, másképpen szólva közpénz. Fontos tehát látnunk: Magyarországnak ez a pénz jár Norvégiától, ez a pénz nem magáncélokat, főleg nem norvég magáncélokat , hanem közérdekű célokat szolgál.
Ennél fogva a magyar kormány joggal vizsgálja azt, hogy a pénzek elosztása és felhasználása a szabályoknak és a jó erkölcsnek megfelelően történik-e.
Norvégia pedig – bocsánat a szóért, de ez esetben nem lehet finomkodni – pofátlanul az arcunkba köp és zsarol bennünket. Sem Norvégia, sem más nem teheti ezt meg velünk. A végén még III. Edward módjára kiált fel Vidar Helgesen és Tove Skarstein: „Ökotársat! Ökotársat! Magyarországot egy Ökotársért!”
(Nagyon várnám, hogy Norvégia demokratikus országhoz méltatlan és megalázó eljárása miatt a Nyugatot ájultan imádó balliberális kozmopoliták is felemelnék a hangjukat és tiltakoznának, például a TASZ vagy az Amnesty International, netán a Helsinki Bizottság, de leginkább a jogállamiság olyan elkötelezett híve, mint Jávor Benedek.)
Fricz Tamás
