Ferenczy Béni alkotása

Tc.:
Civil Összefogás Fórum Kuratórium
és FIDESZ Budapesti Központja

Mivel én magam is alkothattam I. és II, Világháborús emlékműveket, így az azokkal kapcsolatosan engem is tájékoztató honlapot javaslom először megtekinteni:
Kislabdahajító – Köztérkép (www.kozterkep.hu)

A szobor jelenlegi állapota nyilvánvalóan változtatást igényel – egyelőre függetlenül az alkotótól is!
Erre a volt Kollégám, sok éven át sok-sok közös munkánk közös szakértője -központi laboratórium vezetőjeként – Dr. Horváth Zoltán geológus is felhívta figyelmemet és kérte a tervezői segítségemet, tegnap. Én sajnos a rengeteg szakmatársam által generált „anomáliák” miatt már nem rendelkezek tervezői jogosultsággal így a tervezésben nem tudok, csak tanáccsal segíteni, viszont érdekes és fontos megállapításra jutottam: összegezve, előzetesen megállapítom, hogy: a közölt lenti címen található szobor FERENCZY BÉNI ALKOTÁSA LEHET, AMELYIK ERZSÉBETET, A FELESÉGÉT ÁBRÁZOLJA!

A megállapításaim alapjait mellékelem.

Mivel már 6 éve napi szinten vizsgálom ómagyar írásainkat, a nehezen azonosítható betűk mégis szemet szúrtak, és így vizsgálni kezdtem a szobor részleteit, és így jutottam a megállapításomra, amit a PDF-ben részletesen mellékelek.
Feltűnő hasonlóság mutatkozik az Erzsébet néven ismert, Ferenczy Béni második feleségének (Plop Mária Erzsébetnek) fotókon látható nagyon jellegzetes hajviseletével is:
https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/PIM177929

A művész jellegzetes „láb” alakformálása is eligazító támpont lehet, de ez már túlmegy az én megítélési lehetőségeimen, nyilvánvalóan szakértő művészettörténész kell! Én, mivel Dr. Horváth Zoltán már egyúttal Hadik András művészettörténészt (és még más) szintén volt Kollégámat is értesítette, Hadik Andrásnak is megküldtem azt a PDF véleményemet, amit most Önöknek is elküldök- de ezt a levelet nem!
Tudom rengeteg nagyon fontos dolguk van, és köszönjük minden fáradozásukat, köszönjük mindenkinek, aki az egészségünkért küzd!

Mindemellett azonban úgy gondolom, hogy fontos megmenteni a szobrot, megelőzni az esetleges rongálásokat,
és talán pontosan be lehet bizonyítani (pl. jó fototechnikai vizsgálatrévén, RTI stb.) az alkotó kilétét is.

Köszönöm figyelmüket, kérem szíves értesítésüket, ha továbbiakban is tudom segítséget adni.

A szobor jelenlegi helye a közöltek szerint: Panoráma Sportközpont, A Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő Kolozsvári Tamás Utcai sporttelep, 1963-tól üzemelő sportlétesítmény, Panoráma Sportközpont, 1023 Bp., Kolozsvári Tamás u. 11. Tulajdonos: Bp. II. Kerületi Önkormányzat; Bp. 1024. Mechwart liget 1., Üzemeltető: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.

2021.02.06. Budapest
Tisztelettel:
K.J., Kós Károly díjas ny. vezető tervező, műemlékvédelmi szakértő
_____________________________________________________________

K.J.: Ferenczy Béni eddig azonosítatlan szobra lehet a II. kerületben

ELŐZETES VÉLEMÉNYEM (MŰEMLÉKVÉDELMI ESKÜMHÖZ HÍVEN) A MŰTÁRGYVÉDELEMHEZ:
FERENCZY BÉNI – RÖVID ÉLETRAJZ, KIEMELÉS, Wikipediából:

Első házassága válással végződött. Második feleségével, Plop Mária Erzsébettel, akit mindenki csak Erzsiként ismert, még Nagybányán ismerkedett meg. 1932-ben Moszkvában házasodtak össze, akinek Ferenczy Béni már festészeti tanulmányai idején is jórészt külföldön élt. A Tanácsköztársaság alatti ténykedése okán emigrációba kényszerült közel két évtizedre. Bécs az első állomás: itt beleszeret egyik tanítványába. Házasság, gyerekek, válás. Majd új szerelem jön már az orosz emigrációban. Második feleségében társra lelt. Idővel Bécsben telepedtek le, majd 1938-ban tértek haza. Ferenczy fia a második világháborúban elhunyt. A lánya ugyan aranyművesnek készült, de elsősorban anyai teendőinek élt. Ferenczy Béni életének és művészetének utolsó szakasza azért érdekes, mert 1956 novemberében bekövetkezett agyembóliája következtében jobboldala megbénult, és a beszédkészségét gyakorlatilag elveszítette. Az élete utolsó évtizedében kényszerbalkezesként is alkotó művészt 1965-ben ismét Kossuth-díjjal ismerték el. A szobrász, grafikus és éremművész Ferenczy Béni 1967 nyarán vakbélgyulladás következtében hunyt el. „A lánya ugyan aranyművesnek készült, de elsősorban anyai teendőinek élt.” – Igen. És az ő 1951-ben született lánya, vagyis Ferenczy Béni unokája Anna Viebrock, a jelenkor egyik legjelentősebb, meghatározó színházi alkotója. Díszlet-jelmeztervező hatalmas ouvre-el, de rendezőként is dolgozott az utóbbi évtizedekben.” Az optikai vizsgálatokkal együtt majd vizsgálni kell:
1.) Tehát Erzsikét Nagybányán ismerte meg, lehet, hogy Ő készítette a feliratokat?
2.) Nagybányai ismeretsége révén Vida Gézát (aki Nagybányán született, és érkezett Pestre, és akár taníthatta is Ferenczyt székely rovásra) ajánlotta Ferenczy Béni a budapesti képzőművészeti iskolába. Alábbi linken:
http://udvardy.adatbank.transindex.ro/index.php?action=keres
3.) Nem tudom, hogy az Erdélyben híres Ferenczy Géza (1924-2007) körébe tartozott e, de érdemes lenne ezt is megvizsgálni! Régészeti kutatásokat végzett édesapja és testvére is.
A fenti ismertetések azért fontosak, mert, a Dr. Horváth Zoltán András geológus, régóta ismert, volt Kollégámtól kapott fotókon látható szobron – amit saját előzetes vizsgálataimmal mellékelek- sok rovásírással, ahogyan én használom inkább ómagyarul írt szöveget olvastam ki. Természetesen ezek az olvasatok előzetes eredmények – a jelenlegi technikai feltételekkel – de minden formai és tartalmi, családtörténeti, a szobor analógiai vizsgálatai -részemről ebben nem szakértői meglátással- azt mutatják, hogy a szobor Ferenczy Béni alkotása, amin latin és ómagyar (rovás betűk sokasága van). Feliratai egyrészt Erzsébetre, a feleségére
vonatkoznak pl. „Ő ERZI”. Itt is és a másik felirat részen is megfigyelhető, hogy olyan formulákat használ a beíró, amit csak történelmi ismeretek, eredeti anyagok kutatása révén ismerhetett meg, így pl. a Keze kifejezés a hitvesre társra vonatkozik, de rokon utódra is. CHéKe, ami a Kéke az uralkodó a tengrizmusból kifejezés.
A másik nagyobb egybefüggő beírás egy Attilára vonatkozó szövegrész. Itt is nagyon érdekes, hogy az írásmód Attila eredeti név-jegy írását idézi (ADDIL) ugyancsak az utána kicsit távolabb felefedezhető ED beírás, ami a szokásos ősi beírással készült (ED- Csaba fia- Attila unokája). Az eskü, hogy mire vonatkozik nem derül ki még egyértelműen, talán Erzsébettel kötött házasságára. A szobor jellegzetes hajformálását összehasonlíthatjuk azon a fotón lévővel, ami 1954- ben készült, Plop Mária Erzsébetről, az alábbi linken:
https://opac-nevter.pim.hu/record/-/record/PIM177929
A szövegrészbe, lényegében felfelé ívelően, középen olvashatóan a lenti képen (foto: Dr. Horváth Zoltán), a latin betű fekete, ómagyar piros: FERENZI BENI
A fenti szöveg közel mai, első és nem végleges olvasatommal: KÖLYKE-GYERMEKE * ATTILA és KEZE- FELESÉGE RÉKÜ * VETTE ED **FERENZI BÉNI, AKI IDE **URALKODÓI ESKÜM + kereszt KEZEK-UTÓDOKra + kereszt URALKODÓra”. Összegezve, előzetesen megállapítom, hogy: a közölt címen található szobor:
FERENCZY BÉNI ALKOTÁSA LEHET AZ ALÁBBI HELYEN LÉVŐ SZOBOR, AMELYIK ERZSÉBETET, A FELESÉGÉT ÁBRÁZOLJA!
A szobor jelenlegi helye a közöltek szerint: Panoráma Sportközpont, A Budapest Főváros II. kerületi Önkormányzat tulajdonában lévő Kolozsvári Tamás Utcai sporttelep, 1963-tól üzemelő sportlétesítmény, Panoráma Sportközpont, 1023 Bp., Kolozsvári Tamás u. 11. Tulajdonos: Bp. II. Kerületi Önkormányzat; Bp. 1024. Mechwart liget 1., Üzemeltető: II. Kerületi Sport és Szabadidősport Nonprofit Kft.
2021.02.06. Budapest
K.J., Kós Károly díjas ny. vezető tervező, műemlékvédelmi szakértő

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!