Mint Bajorországban élő angol magyar kettős állampolgár, a magyar referendumban jogom volt szavazni, de a brit brexit referendumban, nem, mivel több mint 10 éve a kontinensen élek.
Az Ek.-ra nem merik azt mondani, hogy nem demokratikus, annak ellenére, hogy pont azoktól az állampolgároktól vonta meg a szavazati jogot, akiket talán a legjobban érint a brexit,

míg Hazánkban kérdőre vonják a demokráciát, annak ellenére, hogy minden magyar állampolgárnak van szavazati joga és lehetősége a referendumban és a választásoknál a véleményét a szavazatával kifejezni.
Ez a fejétől bűzlő EU kettős mércéje.
Be kellene adni egy törvényjavaslatot, hogy azok a pártok melyek referendumoknál éa választásoknál a távolmaradásra buzdítanak, 5 évig nem indulhatnak választásokon, és a tagjaitól szavazati jogot is meg kéne vonni, ill. az Országgyűlésből is kiebrudalni az embereiket.

Üdv, R.I.
_________________________________________________________

Tisztelt Elnök Úr!

Az október 2.-i országos népszavazáson több mint három millió állampolgár utasította el az uniós kötelező betelepítési kvótát. Mivel egy esetleges kötelező betelepítés elszenvedői Magyarország települések lennének,ezért azt javasoljuk a CÖF-CÖKA vezetésének,hogy kezdeményezzék azon 1200 önkormányzatnál a kötelező betelepítési kvótáról szóló vita lefolytatását,ahol még a képviselő testület ebben a rendkívül fontos ügyben nem foglalt állást és határozatban mondják ki,hogy elutasítják vagy támogatják a kvótát,illetve akarnak,vagy nem akarnak kvóta alapján migránsokat befogadni.

Javasoljuk továbbá,hogy településeink békéje és biztonsága érdekében a CÖF október 23-ra szervezzen Békemenetet.

Felsőzsolca szellemi honvédői
______________________________________________________________

Kérdés:

1/Az ellenzék demokrácia elleni, távolmaradásra buzdító, ergo EU-diktatúra párti kampánya milyen szinten érvényteleníti az “érvénytelenséget”, pontosabban az <<érvénytelenség melletti érvelést>>

2/Miért lett a 25%-os küszöb, megkétszerezve, és felemelve 50%-ra (hiszen 100%-os szavazói létszám növekedés még  az összes határon túli magyar állampolgársághoz való csatlakozásával sem lenne.

3/ Mi a több mint 3 000 000 NEM súlya?

Cs. B.
________________________________________________________

Tisztelt CÖF Vezetőség!

Én is támogattam a kormányt és nemmel szavaztam, DE óriási csalódás volt, hogy cask ennyien mentek el szavazni.
Nem értem az emberek érdektelenségét, nemtörödömségét, lustasásgát….stb. Döbbenten láttam az eredményt.
Miféle emberek élnek itt Magyarországon?  Csodálom Orbán Viktor és a kormány kitartását, és köszönöm, hogy kiállnak értünk, három millióért.

Üdvözlettel, V.L-né
________________________________________________________

S, minden egybevetve beérett az idő, hogy egy újabb békemenettel demonstráljuk, hol van az erő.
Tisztelettel, A. J. L.
Kolozsvár
________________________________________________________

T. CÖF-CÖKA!

Gratulálunk a győzelemhez! Több, mint 3 millió állampolgár megértette mi a tét, mi forog kockán és élt állampolgári jogával a véleménynyilvánítás tekintetében.  Ez nem kevés szám, bár személy szerint még ennél is magasabb részvételben reménykedtem.  Az otthon-maradottak rábízták a döntést azokra, akik elmentek szavazni. És aki elment, jól döntött helyettük is. A távolmaradottak is a kormány mellett tették le “néma voksukat”, még akkor is, ha az ellenzék ennek ellenkezőjét saját sikerének véli gondolni.

Sok erőt, kitartást a további küzdelemhez a brüsszeli “áldemokratákkal” szemben.

Tisztelettel: Gy.M., Óbuda
_________________________________________________________

Köszönjük a bíztató szavakat. Aggódunk és drukkolunk.
Próbálunk magunkhoz térni az elkeserítő passzivitás, nemtörődömség felett, amely azért a többségében otthonmaradókat jellemzi. Ez megbocsájthatatlan…  🙁   ?

Hol van ilyenkor Petőfi szelleme?

Üdvözlettel,M.D.
________________________________________________________

Kedves Csizmadia László!

A Jobbik szerepe nagyon is kitűnik az eredményeknél. Ásotthalomnál a 64 Vármegyés, magát Jobbikosnak tartó polgármester elintézte, hogy a falujából még a fele polgár se menjen el szavazni.
Milyen ember az olyan, aki csak, hogy Vona Gáborék jó szemmel nézzenek rá, visszatartja a migránsokat megszenvedő embereket a szavazástól.
Sajnálom őket, s nem hiszem, hogy örülnek ennek az eredménynek. Nekem egy kicsit becsapásos az, amit Ásotthalom fel tud mutatni. Csak nehogy megbánják!

D.Sz. a vörös Szegedről, aki többed magával azért megszavazta a NEM-et!

HAJRÁ  MAGYAROK!  HAJRÁ  MAGYARORSZÁG!
_________________________________________________________

Kedves CÖF-Vezetőség!

Van Magyarországon kb.3 millió szavazati joggal rendelkező állampolgár, olyan, aki sohasem megy el szavazni, sose él ebbéli kötelességével. Egyszer nyilvános vitát kellene kezdeményezni arról, hogy aki nem kíván élni állampolgári jogával, kérhesse önként, hogy töröljék a választói listáról. Felháborító, hogy ezek a tömeglények mindig milyen nagy mértékben befolyásolják az eredményeket! Hangsúlyozom, hogy önkéntes alapon kellene lemondaniuk a szavazati jogukról, mert ha adminisztratíve volnának eltiltva valamilyen kritérium alapján,g ha az teljesen igazságos is volna, nyilván Európa „háborút” indítana ellenünk. Gondoljunk bele, ha most teszem azt, kétmillióval kevesebb volna az összlétszám, az érvényességi küszöb át volna lépve. Valahogy erről a problémáról sosem esik elég szó.

Tisztelettel a 3 millió 200 ezer állampolgár egyikeként:

G. P. (Zamárdi)
____________________________________________________

Nagyon szép lenne, ha vasárnap az utcákon hangszórókból Bánk bán operából a Hazám, Hazám című dalt lehetne hallani Simándy József előadásában.

Lehet, hogy kissé bizarr ötlet, de ha erre a dalra nem ébrednek fel azok, akik  bizonytalanok, vagy igennel akarnak szavazni, akkor semmire.

Üdvözlettel,

A.K.
________________________________________________________

Köszönöm, számomra nagyon értékes levelet!!
Baráti üdvözlettel New York-ból!!
Én a “magyarságom” szívemmel lelkemmel “VELETEK VAGYOK”  2018 itt vagyok!!!
Hajra Magyarok, Hajra Viktor!!!
Üdv; New York- ból
P.
________________________________________________________