Elkötelezettek vagyunk a magyar tej népszerűsítésében

A tejkvóta-rendszer megszűnése után fő feladatunk, hogy a fogyasztókat érzékennyé, elkötelezetté tegyük az egészséges, jó minőségű magyar tej és tejtermékek vásárlása iránt – mondta Czerván György a 40. Tej Világnapi Konferencián.
Az agrárgazdaságért felelős államtitkár hangsúlyozta: a Földművelésügyi Minisztérium (FM) és a Tej Szakmaközi Szervezet és Terméktanács (TTT) közötti hatékony együttműködés eredményeként az ágazat szervezettebbé és egységesebbé vált az elmúlt években. A TTT mára mind a termelők és feldolgozók, mind pedig a kiskereskedelmi szereplők többségét tagjai között tudhatja.
A tejágazatot segítő hazai és európai uniós forrásokat összegezve az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a földművelésügyi tárca meg tudta emelni az ágazat közvetlen támogatását: az eddigi 26 milliárd forintról közel 50 milliárd forintra emelkedik az éves támogatás mértéke. Ez magában foglalja az uniós és a nemzeti forrásokat is. Emellett a Tej Terméktanáccsal történt konzultáció alapján létrejön egy 420 millió forintos marketing alap, amely a tej és tejtermék fogyasztás népszerűsítését hivatott szolgálni – fűzte hozzá.
Az államtitkár ezzel kapcsolatban kiemelte: a tejmarketing kampányra azért is van szükség, mert noha az elmúlt években az egy főre jutó tejtermékek fogyasztása emelkedett, de az még mindig alacsonynak tekinthető nemzetközi összehasonlításban. 2012-ben a tej egyenértékre számított egy főre jutó éves tej- és tejtermékfogyasztásunk 151,8 liter volt – szemben a közel kétszeres európai uniós szinttel –, amelyből a folyadéktej fogyasztásunk 65 liter/fő volt.
Czerván György arról is beszélt, hogy módosult az iskolatej program szabályozása. A programra a növekvő gyermeklétszám miatt minden évben egyre több forrást biztosít a kormányzat. Míg 2014-ben 1,7 milliárd forint volt a program kerete, idén már 2,3 milliárd forint áll rendelkezésre, sőt, jövőre már mintegy 2,6 milliárd forintot tervez ráfordítani a kormány az iskolatej programra a költségvetésből. Hozzáfűzte: ezen felül a közétkeztetésben évente mintegy 300 millió liter tej kerül felhasználásra. Az új közétkeztetési szabályozás egyes elemeinek előkészítése során az FM szorgalmazza, hogy a közétkeztetésben a 1,5%-os UHT tej helyett több, lehetőleg friss, helyi termelőktől származó tejet lehessen felhasználni.
Czerván György jelezte: továbbra is erőteljes a fellépés a feketegazdaság ellen. 2014 végén döntés született a tej és tejtermék ágazatban további kiemelt ellenőrzések elrendeléséről, a NAV és a NÉBIH együttműködésével.
Az államtitkár elmondta: az elmúlt években a kedvező konjunkturális, időjárási és piaci viszonyok világszerte lehetővé tették a tejtermelés dinamikus bővülését. A tavalyi év első felétől kezdve azonban az egyre erősödő kínálat, valamint az orosz embargó a tej és tejtermékek árának csökkenését idézte elő. Az orosz embargó okozta piaci zavar enyhítésére az Európai Bizottság számos intézkedést vezetett be. A hazai piaci helyzetről tájékoztatva hozzáfűzte: a kedvező időjárási körülmények, a szoros együttműködés, valamint a hazai és uniós támogatások eredményeként Magyarországon is jól teljesített az ágazat. A leszállított nyerstej mennyisége, a sajttermelés, valamint a szarvasmarha állomány (azon belül a tejhasznú tehenek száma) is növekedett 2014-ben az előző évhez viszonyítva.
Jelentősen bővült a szarvasmarha állomány, a 2011-ben kezdődött növekedése folytatódott, 2014. decemberében 802 ezer volt az állatlétszám. Az állomány egy év alatt 19,7 ezerrel gyarapodott. Ezen belül a tehenek száma is jelentősen nőtt, 2014. decemberben 359 ezer volt, a fél ével korábbit közel 3 ezerrel, a 2013. decemberi szintet pedig 14 ezerrel haladja meg. A tehénállomány növekedésében a korábbi évekhez hasonlóan a húshasznú tehenek voltak a meghatározóak, de nőtt a tejhasznú, és a kettős hasznosítási tehenek száma is.
A tejtermelés az elmúlt években érdemben bővült. A tejtermelés összes mennyisége előzetes becslések szerint meghaladta az 1,8 milliárd litert 2014-ben, egy év alatt 6%-kal, 4 év alatt 12%-kal növekedett. Ezzel párhuzamosan az ágazat termelékenysége is javult. Az egy tehénre jutó éves tejtermelés 2014-ben becslések szerint meghaladja a 7100 litert. A környező országok közül egyedül Csehországban magasabb a tejhozam a hazainál – fogalmazott Czerván György.

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!