Az ellenzéki pártok az országgyűlési választások előtt elővették a marxista szlogent: Világ proletárjai, egyesüljetek! A szélsőbal és a szélsőjobb visszanyúlt az idealizmus szemétkupacához. A tömegek félrevezetése sokszor eredményezett hatalmat a féktelen egoista pártvezéreknek. Az eddig merőben különböző identitású pártok most az egyesülésben látják győzelmi esélyüket.
A választások közeledtével felgyorsították ez irányú cselekedeteiket, kézfogásaik egyre több helyen kicsapják a biztosítékot. A választók ébrednek, senki sem szereti, ha ostobának nézik. A hataloméhes pártok egyszerű, de egyben nevetséges programot hirdetnek. Le kell váltani a jól működő kormányt, aminek szerintük magától értetődő következménye, hogy mindenki előtt megnyit az édenkert.
A nép vagyona 2010-re eltűnt, amikor a csőd szélére került az ország. Azóta kilábaltunk a gazdasági csődből, és sokak irigységére már-már mintaországgá fejlődtünk. Igyekszünk kiárusított iparunkat pótolni, piacainkon a hazai vállalkozások is labdába rúghatnak, visszaadtuk hiteleink nyomasztó részét. A magyar családok megkérdőjelezhetetlenül jobban élnek. Az oktatásban és az egészségügyben dolgozók fokozott megbecsülést érezhetnek, bérük növekszik. Fiataljaink a nyugati csábítás ellenére egyre többen választják a hazát.
A 2002 és 2010 közötti állami szinten vezényelt panamázásnak vége. A bécsi és svájci bankokban eldugdosott pénzek mind az akkori korszak működtetőitől származtak. Máig homály fedi a 4-es metró állam és önkormányzat által vezényelt panamázását. Ugyanakkor megjelent a politikai korrupció. A külföldről pénzelt szervezetek a magyar választópolgárok többségi akaratával szemben, számottevő civil háttér és konkrét megbízás nélkül támadják a népfelséget, a népszavazás és a kötelező kvótákról szóló konzultáció eredményét.
Tudjuk, ha a közbeszéd valakire azt mondja, hogy hiányzik egy kereke, nem éppen dicsérő jelző. A Jobbik szekeréből is elgurult egy kerék, sőt egy másik is meglazult. Ilyenkor a felelős hajtó tudja, hogy nagy a baj, meg kell állni és a javítást el kell végezni. Sok versenyen láthattuk az agyonhajszolás következtében a kifulladást.
A hajtó és követői érdeke nem mindig egyezik. A stabilitás a szekéren utazók első számú elvárása. Ők a célba érést tekintik a legfontosabbnak, lehetőleg emelt fővel, nem piszkosan és sárosan. Egy pillanatig sem tévesztik szem elől, nem arra szerződtek, hogy a megroggyant járgányt a vállukon cipeljék. Előbb-utóbb üt a választás órája, el kell dönteni, hogy javítható-e a szétesett szekér, vagy egy új elkészítése lenne a logikus, gazdaságos.
A következetlenség zavarja azokat, akik menetjegyüket olyan szekérre váltották meg, melynek célállomását ismerték. Eszükbe sem jutott, hogy a hajtó önkényesen irányt változtat, például a jobbra tarts helyett balra tart. Az egoista elképzelésekért azonban drágán kell fizetni. Nem véletlen, hogy a szekérről sokan leszállnak. A hajtó fantáziadús megoldása megriasztja őket, nem kérnek az Allahot éltető, Kelet felé száguldásból. Ráadásul a taligán ott felejtődött égő fáklyaként az uniós zászló. A Jobbik szekeréről leszállóknak lehetőségük van az újraépítkezésre.
Az egészséges gondolkodású, a nemzetért és nem csak a hatalomért tenni akarókat befogadja a nemzeti érzelmű tábor. A többség oldalára állni, konstruktív hozzáállással szövetségesként jelentkezni követhető magatartásnak tűnik. A jövőre tekintettel azonban bizalmat kell szerezni, és már a 2018-as választások előtt meg kell alapozni. Támaszkodni lehet az észszerű polgári radikalizmusra, patrióta szemléletre.
Az országgyűlési választások előtt minden jogállamban felerősödik a különböző pártok aktivitása. A közvélemény-kutatások és az önátvilágítás bőséges információt ad arról, hogy a magyar közösség miként értékeli munkájukat. A kormányzó pártszövetség sem kerülheti el a megméretést. A regnáló kormány négyéves munkája a nyilvánosság előtt zajlott, a megvalósult eredményeket az emberek saját életük alakulásában mérhetik le.
A kormányt nap mint nap kritizálhatja az ellenzék, rendelkezésére álltak a demokráciában szokásos fórumok, sőt azokon nemegyszer láthattuk az alapvető emberi normák túllépését is. Állandósult a kormányzat elleni rágalmazás, az olcsó népszerűségre vágyók beköltöztek pletykaországba. A tények sokkal makacsabbak, mint a hazug szólamok. A kipécézett kormányhoz kötött szereplők elleni hajtóvadászat eredményessége csak az igazságszolgáltatás útján mérhető. A közvélemény jó része szerint az előző szocialista–liberális kormányzat bűnei következmény nélkül maradtak.
Vicces a 2010-ben a csőd szélére került kormányzásról azt állítani, hogy annak oka a 2008-as gazdasági világválság volt. Arról volt szó, hogy az SZDSZ-es és MSZP-s elvtársak alkalmatlanságukat leplezve nemcsak a magyar embereknek, hanem a világnak is hazudtak. Nem röstellték magánszéfjeiket külföldi bankokban teletömni. Eközben az uniónak hamis pénzügyi mérleget küldtek, rafinált módon devizaadósságba kergették az embereket, leltár nélkül felszámolták a kincstárat. Hazugságokkal nem lehet a magyar emberek fejében lekapcsolni a világítást. Sőt, az izzók egyre fényesebben égnek.
Sárba ragadtak az ellenzéki szekerek. A hajtók a kormányváltást zsoldosok és pénzhatalmasok közreműködésével kívánják elérni. Magyarországra vezényelnék a világ megszálló hadseregét, az illegális migránsokat. A nem kormányzati szervezetek megélhetési vezetőinek közreműködésével az egész világra ráhúznák az újkori rabszolgaság intézményrendszerét, a nyílt társadalmat. A szellemi honvédők szerint Magyarország jövőjének útján kerékhiányos, selejtes taligákkal nem lehet közlekedni. Irány a bontó!
Csizmadia László
a CÖF–CÖKA elnöke
Forrás: Magyar Idők
https://magyaridok.hu/velemeny/elgurult-kerekek-selejtes-taligak-2798796/
