Márpedig nekünk több mint ezer éve van hazánk. Még mindig. Területében és erkölcsében megcsonkítva ugyan, de létezik, és nagyon nehéz helyzetben van. Talán nem szorul külön indokolásra, hogy a haza megtartását nem, elveszejtését viszont annál inkább segíti a hatalomból elküldött politikai erők és pénzügyi-kulturális holdudvaruk által folyamatosan provokált polgárháború réme, vagyis a posztkommunizmus eszközeinek változatlan továbbélése. Ahelyett, hogy felülnénk a türelmetlenségünkre apelláló demagóg handabandázásnak, semmi mást nem kellene eszünkbe idéznünk, mint azt a tényt, hogy a rendszerváltoztatás követelői több mint kétharmad arányban voksoltak és győztek a választásokon. Vagyis akármilyen hangosak a vesztesek, a csatának vége, vitathatatlanul eldőlt, mégpedig békés, kulturált és demokratikus eszközökkel. Most az a feladat, hogy levonjuk a győzelem következményeit. Nemcsak a jogi értelemben elkövetett bűncselekmények személyre szabott ítéletét kell meghozni és végrehajtani az igazságszolgáltatás eszközeivel, hanem ezzel párhuzamosan pótolni kell az elmaradt átvilágításokat – egyebek között a bíróságokon és ügyészségeken is. A független intézmények megtisztítása a politikai befolyástól legalább annyira fontos és halaszthatatlan, mint a természeti környezet megtisztítása a szennyezésektől.
A munka a rendszerváltoztatás irányába megkezdődött – erről az ország vezetőinek négy éven át kell naponta „felelniük”, az ország polgárai pedig folyamatosan osztályoznak. A bizonyítványt majd a negyedik év elteltével állítják ki. Addig azonban a polgároknak a rendszerváltás érdekében további feladataik is vannak, amelyeket csak Kárpát-medencei szinten egyesített akarattal lehet eredményesen elvégezni. Vagyis a következő választásokig csak „hazában” – nem pártokban! – szabad gondolkodnunk.
A hatalom átadása az ország jelenlegi helyzetében hasonló volt, mintha az új kormányt a trambulinra küldtük volna fel. Tanúi vagyunk, hogy megbízását időnként salto mortaléval kénytelen teljesíteni. Ha elvárjuk a halálugrást, akkor azonban kötelességünk mindent megtenni annak viszonylagos biztonsága érdekében. Hogyan? Ki kell feszítenünk a hálót. Egy Kárpát-medencei civil háló létrehozása lehet a ránk zuhant következmények gyors felszámolásának záloga. Vagyis együtt kell cselekednünk. Az anyaország kormányának a határon túli magyar pártokkal fennálló kapcsolatrendszerét kiegészítheti, tisztázhatóvá teheti és hatékonyságát is növelheti a párhuzamosan kialakítandó Kárpát-medencei Civil Együttműködési Tanácskozás. A rendszeres eszmecserék, a párhuzamos párbeszéd „lent és fent” a nemzet egészének szempontjából értelmezett közjó irányába vezethetik a közös nemzeti cselekvést. A politikai pártokat egy asztalhoz ültető Máért mellett ott a helye a CET-nek is, hiszen a Civil Együttműködési Tanácskozás a nemzeti összefogásra építve, a közösségek önkéntes munkájának bekapcsolásával segíthet az anyaország kormányának, akként, hogy az összmagyarság szempontrendszerét tükrözve és közvetítve orientálja és kontrollálja annak intézkedéseit.
A társadalmi-gazdasági következmények levonása és negatív hatásaik elhárítása tehát nemcsak a kormány, de a mi feladatunk is. Nem megy pusztán szóval, csakis kőkemény munkával, együtt, szívósan kiküzdve a megoldást, amelynek alapja és iránya csak a meglévő értékek megőrzése és új értékképzés lehet. Ne feledjük: egy fecske nem csinál nyarat – még akkor sem, ha győzött a választásokon.
