Kedves CÖF!
A felhívásukkal egyet értek. Természetesen alá is írtam.
Azonban engedjék meg, hogy felhívjam a figyelmet egy olyan nagyon fontos tényezőre, melyet egyáltalán vagy alig-alig hallok az oktatásügy vitája során.
Merek véleményt formálni, mivel 3 gyermekes szülőként sok mindent látok, tapasztalok.
Röviden. Nem látom, hogy a pedagógusok munkájával szemben valós teljesítmény követelmények lennének állítva.
Bővebben. A rendszerváltás óta az élet minden területén erősödtek, szigorodtak a munkavállalókkal kapcsolatos elvárások. A munkába érkezéstől, a munka végzés mikéntjétől, a végzett munka eredményességének elvárásáig. Azaz minden munkavállalótól a foglalkoztató azt várja el, hogy munkája számára eredményt hozzon. Ennek alapján születnek a munkaköri leírások, a foglalkozatási feltételek, a munka értékelése. Nem szöszmögést, piszmogást várnak a munkavállalótól, hanem EREDMÉNYT.
Kivéve az oktatásban. Az oktatásban a mértékegység ma is a leadott órák száma. A megírt dolgozatok, kiosztott jegyek száma. Ha bárki ennél többet mer felvetni, követelni a pedagógusok felé heves ellenállásba ütközik. Általános indokásuk része, hogy „hozott anyagból dolgoznak”, a gyerekek különbözőek így nem lehet eredménykövetelményt – a pedagógus fele – felállítani. Nevelje meg a szülő előbb a ‘beste’ kölykét, aztán majd ők tanítanak. Az eredmény iránti igény fel sem merül. Fel sem merülhet, mert lerázzák magukró, mint macska vizet. Irtóznak tőle, mint ördög a tömjéntől.
Mit értek eredmény alatt? Azt, hogy a gyermek fejében, testében, lelkében tényleges képesség, tudás, etika legyen. Azt például, hogy legyen felelőse annak, hogy milyen idős korig milyen szintű nyelvtudást kell megszerezni. Az, hogy ne mehessen olvasás és számolás készség nélkül a gyermek akár közép iskolába sem.
Természetesen elfogadom, hogy a gyermekek különbözőek. De egy osztályban van 25-35 gyermek. Egy szakpedagógus visz 5-6-10 osztályt. Azért csak ki kellene annak alakulnia, hogy nyolcadikra a 60-70%-nak legyen alapfokú nyelvvizsgája, érettségire meg középfokú. Ha különösen hátrányos helyzetű közegben dolgozik, akkor az oktatási szakértők határozzanak más, alacsonyabb elérendő tudás-képesség szintet. De valamilyen kimeneti követelmény legyen a pedagógusok felé is, mert amíg ez nem lesz meg addig a jelen gyakorlat folyik.
Azaz látszat oktatás folyik. A ‘táltosokkal’ robog előre a tanár. A többi gyerek kapaszkodjon, ahogy tud. A szülő járassa külön órára. Semmi nem érdekes. A tanár lefedi magát az órán – akár padtársakkal javítandó – röpdolgozatok, tesztek tömegével. Melynek a többségi eredménye a gyerekek zöménél alacsony jegy. Ezzel mutatja a pedagógus, hogy ő milyen szigorú és jó tanár. Mennyi jegye van a gyereknek. Ő nem tehet róla, ha az beste kölyök nem tanul. (Igaz vele, velük van reggel fél nyolctól fél ötig az ‘bedes’ gyerek és lusta hozzá, hogy este még tanuljon. Hogy is van ez?) Holott a lényeg siklik el. Látszat tanítás zajlik, melynek az eredménye siralmas. Látjuk ezt akkor, amikor a gyermek a következő szintre ér. Általánosból középiskolába vagy szakmát tanulni. Ekkor a következő szint felemeli a kezét és hárít. A szakmát tanító – jogosan – elmondja, hogy alapkompetenciák nélkül (értsd: anélkül, hogy olvasni és számolni tudnának a gyerekek) ő nem tud szakmát tanítani. És a többi……
Magam részéről úgy látom, hogy egy lyukas hordót előbb be kell tapasztani aztán jöhet az, hogy milyenre festjük ki vagy mit töltünk bele. Az oktatásügy nagy lyukja szerintem az, hogy nincs tényleges követelmény állítva a benne dolgozók elé. Azaz a fizetés igazodjon az elért teljesítményhez. Mert lehet minősítgetni valakit a végzettsége, jópofasága szerint, de ezek messziről mutatják a lényeget. Tudja-e az a gyerek, gyerekcsapat azt amire megtanította vagy nem? Ez a lényeg.
Persze más gondok is vannak. Állandóan hangoztatott dolog a szülő-pedagógus kapcsolattartás. Azonban személyiségi jogaira hivatkozva a pedagógus (nálunk) nem adja meg telefonszámát, nem ad meg egy kapcsolattartási e-mail címet (lehetne ez egy külön erre a célra létrehozott is nem a személyes), munkaidőben vannak kijelölve a fogadóórák, megbotránkoznak, ha felvetem az elektronikus ellenőrző iránti kérésemet és munkaidőm után nulla perccel kezdődnek a szülői értekezletek. Gyermekem tanóráinak korrepetálási rendjét átnézve a kb. 25-30 lehetőségből kettő óra – igen kettő!!! – nem ütközött a hivatalos tanóráival. ??? Volt olyan tanáruk, akiről mindenki tudta, hogy sűrűn kapatos. Volt olyan, akinek személyi higiéniájával igenis gond volt. Nem (csak) a kockás inggel.) Stb.
Természetesen sok olyan pedagógussal is találkoztam, aki abszolút elhivatott módon képezte gyermekeim. Vannak olyanok, aki személyes szabadidejüket feláldozva, ingyen fejlesztette képességeiket, vitték őket versenyezni…. Köszönöm ezt nekik. Őket tartom nagybetűs PEDAGÓGUSnak.
Mindenki munkájára, mint szülő nem tudok rálátni. Remélni tudom, hogy ők a többség. Őket a felvetésem csak pozitívan érintheti. Nekik kellene kiemelt fizetést adni.
De azokat, akik nem teljesítenek vessék ki maguk közül. Mert mivé lesz az ország annak a mentalitásnak a mentén, amit nekem is írtak nemrégen érvként pedagógusok, mikor fenti gondolatsort felvetettem: „aki nem akar tanulni azzal nem lehet mit kezdeni”. Ekkor lemondunk a gyerekek 10-20-30-50%-ról? 10-15 év múlva az ő munkájuk termelné a jobblétet, az idősek nyugdíját!!! Ha hagyunk kiesni, elesni ennyi embert az katasztrófához vezet. Nem?
Drukkolok az oktatásügynek, a kiváló pedagógusoknak. Kívánom, hogy jól alakítsák át a tananyagot, a XXI. század igényének megfelelően. Lehet javítani a fenntartó munkáján. Kívánom, hogy végre a digitális táblájukhoz kapjanak krétát az ezt igénylő oktatók. ? 🙂 De legfőképp azt gondolom, hogy szükséges, hogy tényleges követelmények legyenek kidolgozva és elvárva, megvalósítva.
Ha úgy gondolják egyesek, hogy ez egyedi vélemény úgy kezdeményezzenek valós fórumokat, ahol a szülők is kifejthetik véleményüket.
Tisztelettel,
K.Z. szülő
Hajdúböszörmény
