Debrecenben járt a VÉRBE FOJTOTT SZABADSÁG

Könnygázgránát kilövésére alkalmas puska, rendőrattak, korabeli felvételeket arról, milyen kegyetlen eszközökkel próbálták visszaszorítani a Gyurcsány Ferenc lemondását követelő tömegeket. A szervezők mindezzel arra emlékeztetnek, hogy a lovasrohamok, a könnygáztámadások, a szemkilövetések, az utcai leszámolások, a bebörtönzések, majd az ezt követő koncepciós eljárások miatt sok család élete ment tönkre.

Az őszödi beszéd kiszivárgásakor és a tüntetések idején Kósa Lajos volt Debrecen polgármestere, aki most felidézte, a cívisvárosi felháborodott emberek is azért tüntettek, mert kiderült, hogy Gyurcsány egész politikája arra alapult, hogy becsapta az országot.

„Nyilván ezt egy demokráciában nem lehet lenyelni!”

Egy ilyen világviszonylatban is példátlan ügyben nem lehet azt csinálni, hogy csak úgy elfelejtjük a történteket, és úgy teszünk, mintha mi sem történt volna, majd 10-15 év múlva visszaengedjük a felelősöket a politikai vezetésbe. Ha így lenne, azzal azt üzennénk, hogy lehet hazudni, lopni, tönkre lehet tenni az országot, és ezeknek nincsen semmi következménye – mondta. Kósa Lajos szerint az emberek nem felejtették el a történteket. – Látszik, hogy Gyurcsány elismertsége a legrosszabb a magyar politikusok mezőnyében, ezért próbálkozik a mamelukokkal, előre tolja a bábjait, elég ha megnézzük szerencsétlen Karácsony Gergelyt, vagy a Jakab Péter nevű bohócot – fogalmazott.

Papp László polgármester szerint rendkívül fontos emlékezni a rendszerváltás utáni legborzalmasabb időszakra, a Gyurcsány-korszakra és annak megbocsáthatatlan történéseire. – Amikor kiderült, hogy Gyurcsány Ferenc a saját önös politikai érdekeit szem előtt tartva becsapta az egész országot annak érdekében, hogy választást tudjanak a szocialisták az ő vezetésével nyerni, akkor Magyarország polgárai hangot adtak nemtetszésüknek. Erre Gyurcsánynak és pribékjeinek válasza a fegyver volt. A rendszerváltás után, sőt mondhatom azt, hogy 1956 után az egyetlen magyar miniszterelnök volt, aki lövetett saját polgáraira, ráadásul úgy, hogy az emberek lázadása a gyurcsányi politika ellen alappal és joggal történt – mondta.

Papp László hozzátette, nem megengedhető polgári demokráciákban, hogy becsapják a politikusok az embereket. – A Gyurcsány Ferenc nevével fémjelezhető időszakban az országot kifosztották, az embereket becsapták, a hatalom képviselői az emberekre rátámadtak. Azt gondolom, hogy nekünk mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy ezt ne felejtsék el a magyar emberek, és hogy ez a korszak, annak a képviselői ne tudjanak visszatérni a hatalomba, ne legyen lehetőségük újra tönkretenni ezt az országot – jelentette ki.

Forrás: Haon.hu

dehir.hu

Fotók: Kiss Annamarie

Videó: debreciner.hu

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!