Civilizációs kockázatok
Az ukrajnai háború következményeként a világot meglegyintette a civilizációs kockázat szele. Az alábbiakban – a teljesség igénye nélkül – megpróbálom korunk nagy civilizációs kockázatait bemutatni.
Gazdaságunk működésének alapja az energia. Mivel a Földön ez az erőforrás nem egyenletesen oszlik el, az energiaforgalomban beálló legkisebb zavar az egész világra kihat. Ezt láthatjuk most, az ukrajnai háború, és az Oroszország ellen bevetett szankciók következményeként. Ha pedig télen több napig nincs fűtés, a víz- és fűtéscsövek szétfagynak. Ez a sors vár Ukrajnára.
A nyereségoptimalizálást célzó globalizáció miatt pedig hosszú termelési és kereskedelmi láncok alakultak ki, és ha ebben – akár politikai okból – zavar áll be, valahol leállnak a gépsorok, vagy piaci hiány keletkezik. Az előbbit láthattuk az autóiparban csiphiány miatt.
Manapság mindent a villany működtet, és sok fontos programot műholdak vezérelnek. 1859. szeptember elsején egy óriási napkitörés volt, melynek következtében az USA-ban a távíróvezetékek között elektromos kisülés jött létre. Manapság egy ilyen méretű napkitörés tönkre tenné a műholdakat, és a Föld jelentős részén a transzformátorokat. Sok helyen hónapokig nem lenne villany, leállnának az üzemek, a banki szolgáltatások, nem lenne világítás, víz és fűtés stb. Kiemelem, hogy a műholdak már katonai eszközökkel is megsemmisíthetők! Itt jegyzem meg azt is, hogy szerintem sok iparcikk túl van bonyolítva. Ennek tipikus példája a személyautó, meg a sok kütyü, aminek kapacitását a legtöbb ember nem is tudja kihasználni.
Önmagában a városiasodás is civilizációs kockázatot jelent. A második világháború előtt és alatt a villany még a legfejlettebb országokban sem tartozott a vidéki lakosság alapvető életfeltételei közé. A vidék a túléléshez legszükségesebb termékekben önellátó volt. Volt élelme, kútvize és önálló fűtése. A háború alatt pedig a város tartalékélelem forrása, néha menedéke volt. Manapság a legfejlettebb országokban gyakorlatilag megszűnt az alapvető létfeltételek tekintetében önellátó réteg. A lakosság vidéken is élelmiszert boltban vásárol, vízellátása és fűtése a közművek működőképességétől, ez utóbbi pedig az energiaimporttól függ. Elbizakodottságunkban az új házakban már nem is építenek hagyományos kéményt. A fejlett világban élő emberek százmilliói teljes kiszolgáltatottság állapotába kerültek. Ezt láthatjuk az energiaárak égbeszökése következményeként.
Az emberiségnek tehát szembe kellene néznie azzal a problémával, hogy meddig érdemes a technikai fejlődés, valamint a hosszú termelési és kereskedelmi láncok következtében előálló civilizációs kockázatot növelni? Hol van az észszerű határa a nemzetközi munkamegosztásnak? Felteszem a kérdést: ha a magyar boltokból kivonnánk az importot, akkor az élelmiszer kivételével mi maradna a polcokon? Én is szeretem a kényelmet, nem szeretnék petróleum lámpával világítani, meg lavórban mosdani, mint gyermekkoromban, de mégis az a benyomásom, hogy az emberiség már túl sokat kockáztat. Ilyen magasról nagyot lehet zuhanni! Véleményem szerint – szemben a globalizációval – emelni szükséges a helyi termelés, az önellátás arányát, továbbá rövidíteni kellene a termelési és kereskedelmi láncokat.
Az előbb tárgyaltak a technikai jellegű civilizációs kockázatok voltak, de van két sajátos, humán jellegű civilizációs kockázat is: a magasan kvalifikált tudós, és a tömegemberekből álló társadalom. Lássuk az elsőt. Korunk genetikusa már belenyúlni képes az egyedfejlődés csodálatos folyamatába, már képes embriót mesterséges méhben életben tartani, és ezt a tudást génmanipulációval ötvözve már célirányos embertenyésztésre is fel lehet használni. Biológusok és műszaki tudósok pedig olyan tömegpusztító fegyverek előállításában működtek/működnek közre, melyek a magasabb rendű földi élet elpusztítására is képesek. Mindkét tudós óriási civilizációs kockázatot jelent! Kár volt a tudás fájának tiltott gyümölcsét leszedni!
Végül szót kell ejteni a korunk társadalmát alkotó emberről. Ezt az új embertípust Oswald Spengler „A Nyugat alkonya” (1923.) című művében ekként jellemzi: „…a földdel együtt növekvő népek helyett egy újnomád, egy parazita tűnik fel, a nagyvárosi lakos, az alaktalanul hullámzó tömegben fellépő, tradíciókat nélkülöző, vallástalan, intelligens és terméketlen tényember.” Ezt az embertípust a CÖF honlapján 2022. április 27-én megjelent – „A vidék és a nagyváros szembenállása Oswald Spengler nyomán” című – írásomban részletesen bemutattam.
A másik nagy kortárs filozófus, Jose Ortega y Gasset tömegembernek nevezi az új embertípust: „A tömegember tökéletesnek érzi magát…Közhelyeket, előítéleteket, gondolat-foszlányokat, vagy egyszerűen üres szavakat…hangoztat váltig…A közönségesség jogát, a közönségességet, mint jogot hirdeti és viszi keresztül…Európa alkotott egy normarendszert…Most a tömegnépek elhatározták, hogy elvetik ezt a normarendszert, mely maga az európai civilizáció…Ha elhagyjuk a keresztényeket, az idealistákat, az öreg liberálisokat stb. nem találunk a jelen korszak képviselői között egyet sem, akinek az élettel szemben elfoglalt magatartása ne arra a meggyőződésre támaszkodjék, hogy minden joga megvan és semmi kötelezettsége nincs…úgy érzi, hogy határtalan jogok birtokosa…ne érdekelje őt semmi kötelesség – mint az udvariasság, az igazmondás és mindenek felett, a magasabb rendű egyéniségek tisztelete és értékelése…A tömegember egyszerűen nélkülözi az erkölcsöt…ez a személyiség nem valami más, a régivel harcoló civilizációt, hanem csak puszta tagadást képvisel.” Keményebben fogalmazva: a nihilizmust.
O. Spengler szerint a nagy kultúrák akkor halnak el, amikor az ember lelkében az egyetlen nagy cél a pénzszerzés lesz. Ezt az embertípust nevezi „újnomádnak és parazitának”, és ennek az embertípusnak a megjelenési helye a kőkolosszusokból álló nagyváros. J. Ortega az új embertípust „tömegembernek” nevezi, akinek a létrejöttét a következők tették lehetővé: „Három alapelv teszi lehetségessé ezt az új világot: a liberális demokrácia, a kísérleti természettudományok és az iparosítás. A két utóbbi összefoglalható: a technika.” A XIX. századi ipari forradalom során elsősorban egzisztencia nélküli, gyakran lumpen emberek tömege áramlott városba, akiket a régi városi polgárok nem tudtak asszimilálni, felemelni magukhoz, mert ezt az arányok nem tették lehetővé. J. Ortega erre gondolhatott a „technika” összevont fogalmán. Lényeglátó megállapítása, hogy megkezdődött a liberális demokrácia elfajulása, észrevette az új és az „öreg liberálisok” közötti lényeges különbséget. Azt pedig, hogy a szélsőségessé váló szabadságkultusz hová vezet, mi már nagyon jól látjuk. Összefoglalva, mindkét nagy filozófus egyidejűleg észlelte annak az új embertípusnak a megjelenését, amely ha elterjed, keresztényalapú civilizációnkat meg fogja roppantani. Korunkban ezt az embertípust örök forradalmárnak, vagy progresszívnek nevezzük. A két vélemény az új embertípus létrejöttével kapcsolatban jól kiegészíti egymást.
Kiemelem, hogy manapság a fehér ember világában sokkal rosszabb az erkölcs és kultúra helyzete, mint száz évvel ezelőtt volt, mert keresztényalapú kultúránk lebontásán Nyugaton – a hagyományos erkölcsi elvekkel összeegyeztethetetlen jogszabályok életbeléptetésével – már maga a liberális állam munkálkodik! Meg az Unió balliberális többsége. Az erkölcsromboló eszmék ellen pedig az internetes világ beköszöntével szinte lehetetlen védekezni. Mit írna manapság a két nagy filozófus a nyílt társadalom eszmeiségéről, a multikulturalizmusról, szexuális devianciák kultuszáról, a gender-őrületről, Európa elárulásáról? Sajnos én nem hallom sem a keresztény egyház, sem pedig a filozófusok tiltakozó hangját. Vajon mit oktatnak egyetemeinken filozófia és erkölcstan címén? Kik őrködnek manapság az emberiség erkölcsi rendje felett? Valószínűleg az amorális, minden hagyományos erkölcsi elvet elvető embertípus tömegessé válása a legnagyobb civilizációs kockázat!
2023.02. 05.
Bartha Pál ny. erdőmérnök