Búcsú Makovecz Imrétől

Búcsúzunk Makovecz Imrétől, egy hiteles embertől, aki egyike azoknak  akik  a szó- és tett azonosságának  mércéjével tették az életüket.

Ő nem csak műveivel, de egész mögéjük tett munkájával megmutatta a civil magatartásmintát egy korrumpált civilizációban.  Annak az egyetlen ügynek adta magát, amit a legfontosabbnak tartott: a szülőföldön élő magyar közösségek megtartásának, a magyarságtudat újjáélesztésének és ennek jegyében a hétköznapi emberek közötti összefogásnak. Mindig szerényen elhárította, hogy a Civil Összefogás Fórum első tanácskozása éppen Makovecz Imre összehívására, irodájában zajlott le. 2009 Virágvasárnapján  a Hősök terén kétszázezer ember előtt mondott haragvó szavai szerint „Elég volt”!
Az akkoriban megszületett CÖF köszöntést idézve búcsúzunk Makovecz Imrétől,  „Folytatjuk!”.

Legyen az első lépés a Felső- Krisztinavárosi Templom felépítése. Az ő általa elkészített a tervek szerint ez a templom a nemzeti feltámadásért és összefogásért imádkozó és küzdő összmagyarság  szent helye lesz az anyaország szívében, Budapesten.

A fentiek jegyében Civil Összefogás Fórum ezennel össznemzeti összefogást hirdet  a Felső-Krisztinavárosi templom felépítésére.
Ezzel a kezdeményezéssel kívánjuk tartozásunkat leróni a nemzet nagyszerű fiának, miközben a Kárpát-medence civiljeinek közös álma is megvalósulhat.

Kérjük, aki a templom építését támogatja, a CÖF honlapján jelezze támogatási szándékát és a közös ügy érdekében tett felajánlásait.
A pénzadományok gyűjtése a következő elkülönített számlán történik: CÖF-CÖKA Felső-Krisztinavárosi Templom adománygyűjtő számla:

Unicredit Bank Hungary ZRt 10918001-00000064-35950011

Az adományok sorát 500.000 Ft-os hozzájárulással Dr. Csizmadia László, a CÖF alapító, szóvivője megnyitotta.
 
A templom, „a kőből épült szentély…nem más, mint egy állomás Istennek a mi szívünkhöz vezető útján.” (Barsi Balázs)
                       

Civil Összefogás Fórum alapító szóvivői

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!