Kedves Barátaink!

Köszönöm jelzéseteket az összefogásunkkal kapcsolatban! Bár magam és huszár bajtársaim nem vehettek rész személyesen a Békemenet rendezvényen mivel hazai helyszíneken kellett rendezvényeinken részt venni, de örömmel értesültünk minden pillanatról és barátaink elbeszéléséből is értesültünk a felemelő élményről amit az összejövetel nyújtott számukra és általuk számunkra is. Bizton remélhetjük,hogy országunkért való aggódás április 8.-án meghozza az általunk kívánt megnyugtató megoldást. Győzni fogunk és épülünk tovább minden idők legtudatosabb politikájával. Ez az egyetlen és leghatározottabb út a megmaradásunkért és további biztos létünkért! Ezután jön a fejlődésünk aminek alapja biztos kormányzati vezetőink megszilárdítása!

Hajrá Magyarország, Hajrá Magyarok!

R. Huszárok nevében C. R. elnök
_______________________

Nagyon sajnálom, hogy nem tudtam részt venni a “nagy meneten” . A 98 éves lesz  nem sokára nagynéném és a közvetítés és az ünnepség befejezése után az első gondolata ez volt::” Szégyenlem, hogy már nem tudnék részt venni egy ilyen lélek emelő rendezvényen”. Szavazunk és Ő is szavaz – “Remélem,hogy az Úr Isten kegyelemes lesz hozzám MÉG ÁPR.8.-án és leadhatom a SZAVAZATOMAT a Magyar Nemzetemre”. H.Mo., H M.

dr. V. L.
_________________________

Tisztelt CÖF-CÖKA Vezetősége!

Nagyon szívesen mentünk el a Békemenetre és ott leszünk április 8-án is! Hajrá Magyarország!

Üdvözlettel:

B.-né B. I.
_____________________________

Köszönettel vettem!

Csakis a FIDESZ-KDNP-re adom mindkét szavazatom! Ha lehetne azok helyett is leszavaznék rájuk, akik nem lesznek ott április 8.-án az urnáknál!

M. M.

_______________________

Tisztelt CÖF vezetői, munkatársai!

Hálás szívvel köszönöm azt a csodát, melyben részesülhettem március 15-én. Önök mögött meneteltünk a második sorban, nagyon figyelve arra, hogy ne maradjunk le, ha esetleg támadás érné Bayer Zsoltot, vagy Önök közül bárkit, azonnal védeni, segíteni tudjunk. Hála Istennek, nem történt semmi rossz.

Csodálatos, hogy békében, szeretetben, olyan szárnyaló lélekkel tehettük meg a közös utunkat, amelyet szavakkal nehéz leírni.

Álltak mellettünk a Bem téren a kedves lengyel emberek, dobtunk feléjük puszikat, azonnal odaléptek és úgy öleltek át bennünket, mintha régi barátok lennénk. Fantasztikus érzés volt.

A műsor egyszerűen könnyeket csalt ki a szemünkből. Amikor Miniszterelnökünk, mint egy jó Pap, elmondta velünk a nemzeti imánkat a Himnuszunkat, szem nem maradt szárazon. Úgy éreztük, Isten házában a Templomban vagyunk és csak álltunk mozdulatlanul, nem akartuk, hogy véget érjen a csoda!

A Magyarok Istenének áldása szálljon Önökre és minden igaz, jó, magyar emberre!

Hajrá Magyarország! Hajrá Magyarok!

Tisztelettel : G. J.
______________________________

Boldogan vettünk részt és ÖNKÉNT!

CS. GY.-né M.
_______________________________

Tisztelt Vezetőség!

Nagyon drukkoltam, hogy sokan jöjjenek el a Békemenetre, és boldog voltam, hogy láttam a nagy tömeget.

Hallottam Bayer Zsolttól, hogy a hangulat is remek volt.

Sajnos, én nem tudtam elmenni—nagyon szomorú voltam e miatt, de nagymamaként helyt kellett állnom egy 3 éves tündérkével. Vele nem mehettem ki.

Szavazni megyek, természetesen!

Mennünk kell!

Üdvözlettel,

V. L.-né
_______________________________

Tisztelt Békemenetet Szervező, Jóravaló Emberek !

A március 15-én szervezett békemenetet megjósoltam, előre láttam, hogy nincs más megoldás.

Minden eddigi békemeneten lélekben ott voltam.

Amennyiben ez a „csürhe” hatalomra jut, úgy idősebb korom ellenére, el fogok menni a végső békemenetre.

A csürhe szót, a szó legszorosabb értelmében szándékosan használom nyomatékot adva, mit érzek a bal-liberális oldal iránt. Milyen kormányzást fog a program nélküli, folyamatosan gyűlölködő balliberális oldal folytatni? Azonnali rombolást és káoszt. Ha nem cselekszünk okosan, polgár háborúba sodródunk.

Nem lehet nem látni, hogy a „nyugat” elsősorban a kelet Európa destabilizálásán dolgozik az ENSZ nevű„ gittegylettel” együtt, mert mi még ellenállunk. A végcél a teljes Európa fegyveres háború nélküli tönkretétele.

Bízom a Jóistenben, a józanul gondolkodó Emberekben, hogy minden ”gonosz” erőfeszítés ellenére jó helyre húzzák az”X”-et, és az ellenállást a nagyobb nyugat Európai népekre is átsugározzuk.

Önöknek mindenkinek kívánok kitartást, erőt, elszántságot ebben a harcban.

Üdvözlettel: Gy. L.
Nem vagyok pártnak tagja, csak tanult emberként az eszem a helyén van.