Békemenettel kapcsolatos javaslatok

Tisztelt Csizmadia László Elnök Úr!

Alulírott K. F.-né, szíves elnézését kérem, hogy így ismeretlenül levelemmel zavarom.

Az eddigi, általam kevésbé hatásosnak ítélt kormánypárti reklám / kampány indított el bennem egy nagyobb eredményességgel és hatékonysággal kecsegtető elképzelést a kormánypropagandát illetően.

A legközelebbi, március 15-ére tervezett Békemenettel kapcsolatban szeretnék egy tiszteletteljes javaslattal élni. A tervezett eseményig még rendelkezésre állna kellő idő ahhoz, hogy legyártásra kerüljenek olyan transzparensek, amelyeken fel lennének tüntetve az eddig elért eredmények. Akár megyékre lebontva, pl. kórházak felújítása, utak, felújított középületek, karácsonyi Erzsébet utalvány, nyugdíjas prémium stb. és minden, ami pozitívum érte az országunkat! Ezt vinnék a résztvevők, és a Miniszterelnök beszéde alatt, előtte és utána ezeket a felvételeket adhatná le minden televíziós csatorna, írott és internetes sajtóorgánum. Álláspontom szerint naponta kellene szembesíteni az ország lakosságát mindezen négy, illetve összesen nyolc év alatt elért pozitív változással, mely a Kormánynak köszönhető.

Ezzel együtt ezen eredményeket országosan is meg kellene jeleníteni óriásplakátokon, minderre még van több, mint egy hónap, lehetőséget adva, hogy ezekkel is szembesüljenek az emberek!

Mivel meglehetősen hosszú a sor, lehetne megyékre lebontva, mert ha egyszerre sok az olvasnivaló, nem marad meg az emlékezetekben, csak leginkább az, ami az emberek közvetlen környezetében történt. Úgy érzem, gyorsított eljárásban érdemesnek tűnhet legyártatni ezeket a transzparenseket és az óriásplakátokat.

Így értelmet nyerne a Békemenet is, mert az ellenzék reagálása erre a meghirdetett eseményre az volt, hogy ennyire megijedt a jobboldal és ijedtségükben rántották össze a híveiket.

Remélem, ezzel az ötletemmel is segíthetem a hátralévő rövid időszak kampányát.

Igen nagy szükség van az összefogásra, és minden lehetőséget meg kell ragadnunk arra, hogy a jelenlegi polgári Kormány maradhasson országunk további boldogulására.

Nagyon sok sikert kívánok a Békemenet szervezésében, kivitelezésében!

Isten áldja meg Magyarországot!

Tisztelettel:
K. F.-né

______________________________

Tisztelt Cöf-Cöka Vezetősége!

Javaslom, hogy a Békemenet célkitűzései közé vegyük be,  az ellenzéki média hazugsággyár elleni tiltakozásunkat.

Legyen Békemenet a hazugságok ellen!

A hódmezővásárhelyi eredmény az ellenzéki média össztüzének köszönhető, az Elios ügy hamis bemutatásának, de azt sem tűrhetjük, hogy állandóan antidemokratikusnak, diktatórikusnak nevezzék a kormányt, ahol nincs sajtószabadság és szólásszabadság, ahol uralkodik a korrupció.  Ezeknek  a hazugságoknak köszönhető rossz hírünk a világban. Ez ellen tiltakozzunk, ha már felvonulunk.

Üdvözlettel:
P. K.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!