Békemenet

Az alábbiakat írtam és osztottam meg a türelmetlenkedőkkel :
„Mint az összes eddigi Békemenet résztvevője , engedjétek meg , hogy véleményem megosszam :
Nem látok valós , valóban fajsúlyos okot jelenleg a megszervezésre .
Mert valóban hogyan is , milyen céllal indult ez a nemes mozgalom s jutott idáig ? Amikor először megszerveződtünk és pár százezren méltósággal , ámde annál nagyobb erőt mutatva – mint szélesen hömpölygő , csendes folyam , mely ha gátját töri , ott semmi nem marad olyan , mint annak előtte – szóval akkor komoly veszélybe került friss , polgári értékeket végre igazából magának tudó demokráciánk és elsősorban annak vezetője , Orbán Viktor . Akkor külső erők eldöntötték , nem engedik , nem tűrik meg maguk között azt a vezetőt , akinek országa fontosabb , mint a pénzhatalmi összeesküvés . A kivitelezésre – Orbán megpuccsolására kívülről – nem maradt bátorságuk , látva azt a világviszonylatban is egyedülálló kiállást , amit megmutattunk nekik . Méltósággal , ámde félelmetesen .
Nem sorolván fel minden menetünk apropóját tudva tudom , mindegyiknek különleges fontossága és aktualitása volt , gondoljunk csak a legutolsóra , ahol a választások előtt szóltunk a világnak és hazai bajkeverőinek : ne próbálkozzanak ki tudja mivel , mert mi még mindig itt vagyunk és még mindig ennyien vagyunk !
Mit látunk ma ?
Halálhörgést a szinte nem létező ellenzék oldaláról , egyetlen komolyan vehető hang , erő , személyiség nincs a túloldalon !
Az EU lassan- lassan visszavesz fogvicsorgató támadásaiból , nem tud komolyan belekötni eredményeinkbe , sőt egyre több a követőnk , ki még csak csendes hallgatással , ki pedig már kimondva is az „EUkáromlásnak” számító szimpátiát , dicséretet !
Az Óperencián túliak pedig legutóbb még az Orosz Medve látogatásba , vele kötött megállapodásokba sem tudott – akart belekötni komolyabban !
Akkor ki ellen , miért süssük el puskaporunkat ?
Vigyázzunk !!!! Ha nincs kellő motiváció , „megfelelően” erős veszélyérzet , az aktivitás biztosan gyengébb lesz , mint az eddigiekben volt ! Ez pedig óriási fegyvertényként csapódna le ellenfeleinknél itthon és határon túl , harsognák hetekig , hogy „Orbán elvesztette népét !” Ezt a ziccert nem szabad megadni nekik holmi súlytalan RTL , Simicska, stb kapálódzások miatt !
Tartsuk szárazon a puskaport , hogy amikor valóban kell , akkor tudjunk lőni ! Nem szabad elaprózni felesleges dolgokra erőinket , mert egy mai kudarc (létszámában és jelentőségében ) megpecsételheti e mozgalom jövőjét és akkor ki fog mozdulni , amikor valóban kell ??
Mert hogy előbb – utóbb lesz ilyen helyzet , az biztosan tudható ! Csak az ideje kérdés , nem a ténye !
Kitartás , drága Barátaim , el fog jönni a nap !
SzJ

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!