A Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége ebben az évben is folytatta adománykörútját, szerdán elérkeztek tavaszi utolsó állomásukra, Balatonföldvárra. 2016-ban indult jótékonysági akciójuk során 90 helyre juttattak el több mint 400 házi befőzőkészüléket, többek között közétkeztetési konyháknak, őstermelőknek, nagycsaládosoknak. A készülékek mellett egy-egy egészséges ételeket tartalmazó receptgyűjteményt is átadtak az adományozók, melyet Budai Péter mesterszakács szakmai közreműködésével hoztak létre.


Az adományátadó program során elsőként Szőnyi Kinga, a Magyar Asszonyok Érdekszövetsége elnöke köszöntötte a megjelenteket, majd tőle a szót Heizler Norbert, a Civil Összefogás Fórum (CÖF) országos koordinátora vette át.

Heizler Norbert sajtótájékoztatójukon elmondta, évekkel ezelőtt indult el civil missziós tevékenységük, mintegy kilencven helyen, köztük határon túli közösségeknek is több mint 400 gyümölcs- és zöldségfeldolgozó készüléket adtak át eddig. A kedvezményezettek között civil szervezetek, közétkeztetési konyhák, kisvállalkozók, illetve nagycsaládosok vehettek át adományként házi befőzőkészülékeket.

cöf befőzőautomata adomány balatonföldvár

Olsovszky Árpád, a Somogy vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője

CÉLJUK, HOGY OLYAN SEGÍTSÉGET NYÚJTSANAK, AMI LEHETŐSÉGET BIZTOSÍT ARRA, HOGY A HELYBEN MEGTERMELT ALAPANYAGOKAT HELYBEN FELDOLGOZHASSÁK, FOGYASSZÁK, ILLETVE ÉRTÉKESÍTSÉK. EZEN KÍVÜL SZERETNÉK MOTIVÁLNI A SZERVEZETEKET, HOGY A TERMÉKEK KÉSZÍTÉSÉN TÚL KÖZÖSSÉGÉPÍTŐ PROGRAMOKAT SZERVEZZENEK:

az alapanyagok beszerzésén, begyűjtésén keresztül a feldolgozási folyamatokig, a közös elfogyasztásig, mindegyik kínál lehetőséget a közös hasznos időtöltésre.

AZ IDEI TAVASZI ORSZÁGJÁRÁSON 10 HELYSZÍNEN, 10 VÁRMEGYÉT JÁRTAK BE, 21 BEFŐZŐAUTOMATÁT ÉS ASZALÓ BERENDEZÉST ADTAK ÁT.

Korábban is járt már a CÖF a vármegyében, Kaposvár és Siófok környékén. Most a balatonföldvári helyszín új területe a vármegyének, ahová eljutottak – tette hozzá Heizler Norbert.

cöf befőzőautomata adomány balatonföldvár

A karádi Mesék Völgye Alapítvány, Ellenberger Zsuzsanna elnök

A CÖF-CÖKA az idei évtől felvette a kapcsolatot a Civil Közösségi Szolgáltató Központokkal és az ő ajánlásukkal választották ki az adományozottakat, hiszen ők ismerik legjobban ezeket a szervezeteket, illetve ők tudják, hogy kiknél hasznosulhat legjobban az adomány, azaz a befőzőautomatát hol tudják a legjobban kihasználni.

Olsovszky Árpád, a Somogy vármegyei Civil Közösségi Szolgáltató Központ vezetője elmondta, hogy a vármegyében több mint 2500 civil szervezet van, melynek kb. a fele működik, ebből ők több mint 800-zal tartanak kapcsolatot.

cöf befőzőautomata adomány balatonföldvár

Zenebarátok Köre Egyesület, Kapus János elnök

A vármegyéből most egy karádi és két balatonföldvári szervezet kapta az adományokat. Karádról a Mesék Völgye Alapítvány, Balatonföldvárról a Zenebarátok Köre Egyesület és a Balatonföldvári Sportegyesület lett a kiválasztott. Mindhárom szervezet nagy örömmel élt a lehetőséggel, az eszközöket főleg rendezvényeiken tudják majd hasznosítani, de fontos célként jelölték meg a közösségépítést is.

 

cöf befőzőautomata adomány balatonföldvár

Balatonföldvári Sportegyesület, Farkas Zoltán elnök

Befőzőkészülékeket adományozott a CÖF Somogy vármegyei civil szervezeteknek