Barátsággal – Domoszlai László

Tisztelt Barátaim!
Több ízben kifejeztem, de ezúttal ismételten és örömmel biztosítom teljes bizalmamról a Mozgalmat! Amikor tudok, lehet és szükséges mindíg és mindenben számíthattok, számíthatnak rám. A Jóisten különös ajándékaként könyvelhetem majd el, hogy 80.-ik születésnapomat a keresztény-polgári összefogás nagy győzelmével ünnepelhetem 2014- tavaszán! Pedig,-miként korosztályom számos még élő tagja,- magam is „a nagy Lenin ” emlőin nőttem fel.Folyamatos ideológiai képzésere köteleztek minket 45 éven át,-ha kicsit boldogulni akartunk,- egészen a M-L „foxi-maxi egyetemek befejezéséig. Aztán szeminárium vezetőként hirdettük az „igét” úgy, hogy magunk sem hittük valóság tartalmát.
A címemből kiderül, hogy egy főútvonal szerencsés lakói vagyunk.
( Különös szerencsével 1961-ben ,-16 éves eltartási szerződéssel,-kerültünk ide.
Egy nagyon fakult FIDESZ zászlóm van csak,-a nemzeti mellett,- amiket ha erre alkalom van jól láthatóan kifüggesztek. Ha ehhez az önkéntes tevékenységhez kapok a CÖF-től segítséget,-a visszaszolgáltatás terhe mellett,- szívesen állok rendelkezésre.Hajrá Magyarország, hajrá Magyarok!
Barátsággal, üdvözlettel és a legjobb kívánságokkal!
Domoszlai László

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!