MIRKÓCZKI VASKOS GERENDÁKKAL TÁMASZTOTTA ALÁ SZÁNTHÓ MIKLÓS SZAVAIT
Juhász Attila

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója

…….a hét elején a Magyar Idők egyik kérdésére válaszolva kifejtette, hogy a magát korábban éppen a balliberális kormányokkal szemben megfogalmazó

Jobbik lehet 2019-ben az új SZDSZ

És lássanak csodát! A cikk megjelenésétől számítva alig több mint 24 óra elteltével a párt sajtószóvivője adott erre bizonyságot, Mirkóczki Ádám jó vaskos gerendákkal támasztotta alá Szánthó Miklós szavait.

Mert mit is mondott az immár egyértelműen és vitathatatlanul balos politikus a Magyar Narancsnak?

„Ha elvonatkoztatunk a 2006-os rendőri brutalitásoktól, és a választási törvényt, a közszolgálati médiát, a köztársasági elnök, a népszavazás intézményét, vagy az ügyészséget nézzük, úgy még a legsötétebb Medgyes­sy-, Gyurcsány-, Bajnai-időszak is a demokrácia aranykora volt ahhoz képest, ami most van.”

Döbbenetes szavak. Mirkóczki ezzel egyrészt zárójelbe tette a múltat, totálisan megtagadta a régi Jobbikot, de ami ennél is mellbevágóbb: végérvényesen Gyurcsány mellé állt.

Ami talán a legelképesztőbb ebben a történetben, hogy a többi jobbikos politikusoktól nem hallhatunk, olvashattunk elhatárolódást, ami azt jelenti, hogy ez a párt hivatalos állásfoglalása.

Ezek után mit is várhatunk még? Talán egy Sneider-Gyurcsány csókot, olyat, mint amilyet anno Brezsnyevtől és Honeckertől láttunk.
Mostanra végleg összenőtt, ami összetartozott.

Csurka Istvánt pedig mindenki megkövetheti, ő ugyanis ezt már 2009-ben előre látta.

  1. JANUÁR 11. PÉNTEK 15:002019. 01. 11. 16:45

UGYAN HONNAN TÁJÉKOZÓDHATOTT A BBC TUDÓSÍTÓJA?

Nagy Árpád

Történt egyszer a magyar miniszterelnök sajtótájékoztatóján, hogy az évtizedekig mérvadónak és hitelesnek tekintett BBC magyarországi képviselője feltett egy megelőlegezett ítélettel felérő kérdést.

„A túlóratörvénnyel kapcsolatban ön korábban úgy fogalmazott, hogy a puding próbája az evés. Miután öt vagy hat hete ismerjük a törvény szövegét, valamint tíz napja hatályos, több ember számára világossá vált Magyarországon, hogy ez a puding bizony keserű…”

Abban igaza van a BBC tudósítójának, hogy többeknek bizony keserű ez a puding, csak azt felejtette el felvezetni, hogy ezek nem a munkások, hanem a gyűlöletkeltésben érdekelt ellenzéki pártok és csatlósaik, az utcai megmozdulásokat szervező NGO-k és a munkások jogaiért bizonyára tárgyalni képtelen néhány szakszervezet vezetői. Erről Nick Thorpe nyilván nem tájékozódott.

És erről szólt Orbán Viktor tömör válasza is: „…több ember eddig csupán annyi tett, hogy látta a pudingot az étlapon. Kérem, kóstolják meg, és utána formáljanak véleményt!”

Közben meg a puding tömeges kóstolása valóban elkezdődött. Még akkor is, ha Thorpe nyilván erről sem tudott – rossz helyről tájékozódna? –, arról, hogy a Tesco és a Spar dolgozóinak, illetve az őket képviselő szakszervezetnek ehetőnek tűnik a puding.

Az ott dolgozók pedig, ennek a

                 rabszolga-felszabadító törvénynek

és a felszabadításban segédkező valódi szakszervezeteknek köszönhetően, várhatóan fel is szabadulnak.

Talán mielőtt még a nagyságrenddel kevesebb, ízérzékelési zavarokkal küzdő, Thorpe által említett „több ember” 19-én hőzöngeni indul.