Kell a válaszolni a gyűlöletbeszédre, a gyalázkodó címkézésekre, ami ma már nemcsak politikusoktól érkezik, hanem a tudomány területéről is?
Jakab Attila vallástörténész az „Orbán-rezsim” című írása a Le Monde diplomatiq online weboldalán, nemhogy a kormányt, de Mindszenty bíborostól kezdve a történelmi egyházakat is minősíthetetlen hangon megtámadja. Azóta is hasonló hangvételű írásai jelennek meg, de se akkor se most semmi reakció nem érkezik az egyházaktól sem. Az írás hemzseg a negatív címkéktől – amivel a kormányt és a történelmi egyházakat, mind a katolikust, mind a reformátust illeti – és sok téves következtetés levonásától.
Fő problémája a politika-történelmi egyház együttműködése, lévén kenyéradó gazdája egy kisegyház. Az igaz, hogy az Orbán kormány is elkövetett egy hibát, amikor ennek a kis keresztény egyháznak nem akarta megadni az egyházi státuszt és dotálást, míg pl. a Kagyüpa buddhista neofiták – akik Isten létében nem hisznek, önmegváltó gyakorlatok képezik tanaik alapját- minden további nélkül megkapták, holott magukat nem is nevezik egyháznak. Miután azonban demokratikus vívmány a vallásszabadság ezt megértjük. A kis keresztény egyház azonban nem kapta meg, így elindult a gyűlöletkampány a kormány felé. Az egyház egyes tagjai arra szakosodtak, milyen bűnei vannak a kormánynak és visszamenőleg a „nemzet”-nek (lévén „nemzeti” kormány)a keresztényeknek a zsidók deportálásában. Így kerül támadás alá Mindszenty bíboros (akit a kormány szeret), akinek bűne, hogy írásaiban egy szóval sem említi a zsidók szenvedését.
Míg bogozzuk a szálakat, óriási önellentmondásokra bukkanunk. A kis keresztény egyház magát a történelmi Egyházakkal és a jobboldali nemzeti-keresztény kormánnyal szemben határozza meg, balliberális retorikával párosulva. Éppen ebben van az ellentmondás. Hogy lehet valaki keresztény és neoliberális elveket valló egyszerre, mikor a kettő antagonisztikus ellentétben áll egymással?A nemzetközi és hazai balliberalizmus jelenleg az álhumanizmus bűvkörében létezik. Mi az álhumanizmus? Ez megmutatkozik mindjárt a szómanipulációkban, új fogalmak alkotásában vagy önkényes felhasználásában. Ilyen szómanipuláció a „homofóbia”, ami annak megjelölésére szolgál, amikor a keresztény értékrend szerint egy férfi és egy nő házasságát védi valaki, a homoszexuális kapcsolatokkal szemben, minthogy erről egyértelmű az állásfoglalás a Bibliában. Ilyen szómanipuláció a „plurális együttélési formák” jogának védelme, ami a házasság nélküli férfi-nő, vagy azonos neműek együttélését is magában foglalja. Álhumanizmus az egyenlő emberi jogok biztosítása címszóval erkölcstelen viszonyok támogatása. Ennek eszköze a szavak átfogalmazása. Álhumanizmus a „nyitott kapuk” liberális szlogen a migránsözön támogatására a korlátok nélküli beáramlására Európába. Álhumanizmus a nők jogainak védelmére való hivatkozással a magzatok megölésének, az abortusznak a támogatása. Ilyen álhumanizmus az eutanázia támogatása ugyancsak az emberi jogokra, a humánumra való hivatkozással. Mindez önkényes beavatkozás az életbe, szembehelyezkedés az Istennel, a keresztény értékekkel. Álhumanizmus a „szegények kriminalizálásának” vádja, a szegénységgel való folyamatos foglalkozás, miközben a kormány óriási összegeket fordít hajléktalanszállókra, a munkába, életbe való visszahelyezés programjaira. Álhumanizmus a „szabadság” fogalmának olyan felhasználása, mely emberi bűnöket legalizál. Álhumanizmus a jó-rossz, természetes-természetellenes, igaz-hamis, erkölcsös-erkölcstelen fogalompárból a „rossz”, a „természetellenes”, a „hamis”, az „erkölcstelen” szavak illegitimmé tétele a szabadság nevében. Vajon lehet e kereszténynek és egyben a liberális álhumanizmus szószólójának lenni?
A katolikus és református egyházak támadása – Jakab Attila és e kisegyház részéről – arra való hivatkozással történik, hogy e politikai ideológiához adják nevüket. Milyen ideológiáról van szó? A kormány védi a család értékeit és egyáltalán a Szent István-i örökséget, azaz a kereszténységet. Ezt hibaként értelmezik mivel a politikai élet 1000 év óta (kivétel az átkosban töltött 40 év) keresztény elvek mentén szövődött, azaz az Egyház és a politika együttműködött. Emiatt erkölcstelenséggel vádolják az egyházakat. Itt éppen az erkölcs, a szabadság álhumanista értelmezéséről van szó, annak a liberális múlt század eleji törekvésnek a támogatásáról, ami az Egyház és az állam szétszakításán dolgozott, ezzel az élet a jog kereszténységtől való megszabadításán. Ezt a fonalat vette fel az Orbán kormány, ezért érik támadások. Miközben az erkölcsi értékrend örökségét próbálja a kormány folytatni, Jakab megfordítja éppen amoralitásról, emberi-erkölcsi értékrend nélküliségről beszél. Azt állítja az Orbán érában a szexulalitás egyfajta rögeszme, minden körülötte forog. Vajon mire gondol? Talán a családvédelmi politikára, egy férfi-és egy nő kapcsolatán alapuló házasság védelmére a kormány részéről?
Azt írja, „az Egyházra hárul az a feladat, hogy a kötelező hittan keretében az embereket infantilizálja, gondolkodásképtelenné tegye, beléjük nevelje a bűntudatot”. Megjegyezzük a hittan soha nem volt kötelező, választási lehetőség csupán. Másrészt itt már nemcsak az egyházakat támadja, de magát a keresztény hitet is. E szerint a hittan infantilissá, a keresztény morál bűntudatossá tesz, ahogyan ezt a század elején az ateista pszichológia kezdte forszírozni. A keresztény retorikát támadja a 2011-es ápr. 23.-án elhangzott Orbán beszéd citálásával, a kormányfőt a kereszténység újrafogalmazásával vádolva. Holott ebben a beszédben a keresztény nagyböjtről, a Megváltó kereszthalál áldozatáról, az újjászületésről, a bűnbocsánat kegyelméről van szó, azaz eredeti keresztény tanításról.
Felrója a miniszterelnök „kétharmad küldetés” tudatát, amit Istennek köszön meg, aki ezzel lehetővé tette a magyar „függetlenség” megőrzését. Igaz, Orbán valójában a keresztény hittel szembenálló nemzetközi és hazai balliberális álhumanizmustól védi az országot, így jogos Jakab aggodalma. A vádak között van az „állampolgárság faji alapú kiterjesztése”, bár nem magyarázza meg mit ért alatta. Csak találgatni tudunk, hogy a határon túli magyarság felkarolását jelenti e, ami egyesíti végre, az elszakad diaszpórában élőket az itthoni magyarokkal.
Megtámadja Carl Schmitt (1885-1985) politikai teológiáját, amit az „Orbán-rezsim” szellemi alapjának vél. Helyette Erik Peterson (1890-1960) munkásságát dicsőíti, aki már korában megtámadta Carl Schmitt elveit. Mit mondott Carl Schmitt? Azt írta, hogy a politika legfőbb tényezői eredetileg teológiai princípiumok voltak. Leírja a liberálisoktól kiinduló szekularizáció folyamatát, melynek során a magasabb transzcendens cél eltűnt, amit azonban újra teológiába kellene ültetni. Ezt támadta meg Erik Peterson mondván a politikai rendszert nem lehet teológiailag igazolni. Megkérdezzük, vajon milyen jogrendszert vezettek volna be, ha nem lett volna teológiai támogatás? Európában a jogrendszer alapja majdnem 2000 évig a keresztény erkölcs volt, amit a liberális és posztmodern elvek szétverni igyekeznek. Működésük következménye a mai jogrendszer, ami pl. törvényesíti a házasságon kívüli kapcsolatokat, a magzat halálát, a homoszexuális házasságot, a bűnözők jogainak túlhangsúlyozását az álhumanizmus köpenye alatt. Jakab egészen az Újasszír majd a bizánci birodalomig vezeti vissza ezt a Carl Schmitti -i elvet, amit szerinte az Orbán kormány átvett. Megjegyezzük, nem kellett volna az Újasszír birodalomig visszamenni, hiszen az Alkotmány Preambulumában világos a Szent István-i örökségre való hivatkozás.
Mit gondol lényegének? A legmeghökkentőbb állítás, miszerint ebben a rendszerben az erkölcsnek nincs köze a joghoz sem a politikához. Könnyen utolérhető hazugságról van szó, hiszen e rendszer lényege éppen a keresztény moralitás jogban való megjelenése. A kormányt emiatt érik a nemzetközi balliberalizmus támadásai például a család fogalmának határozott biblikus morállal megegyező védelme, jogszabályban való megjelenése miatt.
Másik meglepő állítása hogy vallástudományi szempontból az Orbán kormány „szinkretista képződmény”. E szerint „ősmagyar pogányság és kereszténység, faji alapú nacionalizmus, neoliberalizmus ötvöződik, egyetlen személy kizárólagos hatalma” alatt. Megállapíthatjuk, hogy az ősmagyar pogányságot a kormányi retorikában soha nem lehet felfedezni, hiszen a keresztény örökséghez szabja magát. Igaz, valóban virágzik az ősmagyar pogányság csakhogy a szélsőjobbhoz köthetően, mely magát egy pálfordulattal inkább középen határozza meg ma már. Az is igaz, hogy az átlag kormánypárti és szélsőjobb elvek, hitek között van bizonyos területeken átfedés. Bizonyára vannak olyan kormánypártiak, akik rajonganak az őspogányságért miközben keresztények is, ez egy létező ellentmondás, sokszor az ezoterikus médiahatás az okozója és bizony tudáshiány a valódi kereszténységről. Szent István ugyanis éppen ez „ősmagyar pogánysággal” vette fel a harcot és győzedelmeskedett. A kormány sem az ősmagyar pogánysággal sem a faji alapú nacionalizmussal nem vádolható, ám az átlag emberben létezhetnek ezek az elemek. A neoliberalizmus vádja azonban egyenesen nevetséges mind a kormány, mind a kormánypártiak részéről. Megfordításról van szó itt is, ahol a neoliberális elveket valló állítja ezt ellenfeléről. Merthogy ellenségnek hiszi a jobboldali nemzeti –keresztény kormányt, miközben őt vádolja ezzel. Orbán hatalmának túlhangsúlyozása, valóságos „Orbán- fóbia” és miután törvényesen megválasztott demokratikus parlamentáris kormány határoz mindenről, alaptalan is.
Azt gondoljuk meg kell szólalni és visszautasítani a gyűlöletbeszédet, az alaptalan negatív címkéket, melyek keresztény ellenesek is minden tekintetben. A nemzetközi sajtó ugyanis a balliberális retorikát veszi át kritikátlanul, valótlan elfogult képet festve hazánkról.
P. K.
