Az agrártárca elkezdte a 2021 és 2027 közötti időszak támogatási rendszerét tartalmazó stratégiai terv kidolgozását, amely 2027-ig tartalmazza majd a Közös Agrárpolitika (KAP) keretében Magyarországra érkező valamennyi európai uniós forrás felhasználásának keretrendszerét, irányait és jogcímeit – mondta Nagy István agrárminiszter hétfőn Budapesten, az OTP Agrár Gálán.

A politikus a rendezvényen megjelent mintegy 400 agrárvállalkozó előtt alapvető fontosságúnak nevezte a magyar mezőgazdaság szempontjából, hogy a rendelkezésre álló források a legnagyobb biztonsággal, tervezhetően és a legkisebb pénzügyi kockázat mellett jussanak el a termelőkhöz, segítsék a mezőgazdasági termelés jövedelmezőségének fenntartását, erősítsék versenyképességét, járuljanak hozzá a nagyobb hozzáadott értékű ágazatok kiemelt fejlesztéséhez és nyújtsanak segítséget a generációváltás feltételeinek megteremtéséhez.

Fotó: AM

Nagy István kiemelte, hogy a jelenlegi jogszabályi javaslat alapján az Európai Bizottság jóváhagyási jogot gyakorol a magyar KAP Stratégiai Terv esetében, amely – tekintettel a jóváhagyási jog gyakorlásának szubjektivitására és jogi keretrendszerének hiányára – kockázatokat hordozhat a magyar mezőgazdaság fejlesztésére irányuló tervek szempontjából. Láthatólag új hangsúlyt kap, és az Európai Bizottság Zöld Megállapodás nevű programja révén eddig nem látott fontosságú lesz a különböző európai politikákban a klímaváltozással szembeni küzdelem, amely érinteni fogja az agráriumot is – tette hozzá. A miniszter szerint a gazdaság finanszírozásában a piaci bevételek és a támogatások mellett a harmadik legfontosabb lábat a hitelfinanszírozás jelenti. Emlékeztetett: dinamikusan emelkedett 2019-ben is a mezőgazdaság hitelállománya, amely jelzi az ágazat tovább javuló banki megítélését. 2019. harmadik negyedévében a mezőgazdaság hitelállománya meghaladta a 746 milliárd forintot, amely éves viszonylatban 12 százalékos növekedés. Ezen belül a beruházási hitelállomány 415 milliárd forint volt, amely 2018 azonos időszakához képest 15 százalékkal nőtt. Ez is érdemben járult hozzá a versenyképességet növelő beruházások finanszírozásához – közölte.

Elmondta, hogy a fejlesztések fokozása érdekében indították el 2019 szeptemberében a mezőgazdaság, az erdőgazdálkodás és az élelmiszeripar beruházási hiteleihez kapcsolódó új kamattámogatási programot, amellyel 100 milliárd forint összegű beruházási hitelhez nyújtanak 80 százalékos kamattámogatást.

Fotó: AM

Kitért arra is, hogy a fejlődéshez és a fejlesztésekhez megfelelő, ösztönző jellegű szabályozási környezet szükséges. Ezért alkották meg az öntözéses gazdálkodásról szóló törvényt, valamint terveik szerint az Országgyűlés a tavasszal fogadja el annak a birtokrendezési csomagnak a törvényi szabályozását, amely egyebek között felgyorsítja az osztatlan közös tulajdonú termőföldek megszüntetését, egy speciális kártalanítási eljárással lezárja a részaránykiadás folyamatát. Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója kiemelte, hogy tavaly, a korábbi évekhez hasonlóan eredményes évet zárt a magyar agrárium, 2020 azonban a gazdaság más szereplői mellett a mezőgazdaság számára is tartogat új kihívásokat. Ezek között említette a klímaváltozást, amely súlyos veszteségeket okozott és okoz a mezőgazdaságnak. Nehezíti a hagyományos agrártermelést a közös agrárpolitika reformja, valamint az, hogy várhatóan az uniós agrárbüdzsé Magyarországra jutó része is csökkenni fog. Emellett egyre sürgetőbbé válik a hazai agrárgazdaságban a generációváltás, valamint a digitalizáció, amely ugyan a kihívások megoldásának is lehet eszköze, ám egyben jelentős feladat – tette hozzá.

Fotó: AM

A rendezvényen a hitelintézet Agráriumért OTP-díjjal tüntetett ki öt mezőgazdasági és élelmiszeripari vállalkozót, értékteremtő munkájuknak, illetve kiemelkedő szakmai teljesítményüknek elismeréseként.
A díjat növénytermesztés, állattenyésztés, élelmiszeripar, kertészet és nemzetközi tevékenység kategóriákban osztották ki a 2012-ben – Csányi Sándor által – alapított, akadémikusok és szakmai szervezetek képviselőiből álló Agrárkollégium döntése alapján.

Díjban részesült Szitó Imre, a Szarvasi Agrár Zrt. vezérigazgatója, Kovács Lajos, a nádudvari Nagisz Zrt. elnök-vezérigazgatója, Tóth Tamás, a Sümegtej vezetője, Csikai Miklós, a szentesi Árpád Csoport elnök-vezérigazgatója és Bárány László, a  Baromfi Coop alapítója.

Forrás: https://www.kormany.hu/hu/foldmuvelesugyi-miniszterium/hirek/az-agrartarca-strategiai-tervet-dolgoz-ki-a-kap-felhasznalasara