A rendőrség munkája

Tisztelt Elnökség!
Úgy gondolom, a civil lakosság részéről is hangot kellene kapnia annak, hogy a rendőrség munkáját elismerjük és kiválónak találjuk ebben a válságos időben.
Általában – a kommunista időkben – viccek alanyaiként jöttek csak szóba, és íme most ha nem lennének és nem ilyen magatartást tanusítanának óriási baj szakadna ránk az általános nehézségek mellett.
Mindemellett álmomból is felriadok, ha arra gondolok, hogy mi lenne, ha Gyurcsány kormányozná az országot! Istennek hála, nem így van. Szörényi Levente mondta: megint Mo fogja megvédeni Európát, és megint nem köszöni meg majd senki.
Kérem, vegyék igénybe a médiumokat és a civil lakosság nevében mondjanak köszönetet a rendőrség minden tagjának – ez nem csak az én véleményem!
*
Szeretnék még egy cikkre reagálni, amely a honlapjukon olvasható: és ez a Coudenhove-Kalergi-terv ismertetése, amely szerintem téves. A Páneurópai Unió nem ezt akarta. Én magam nem ismerem Kalergi munkásságát, de végigolvastam az általa fogalmazott Páneurópai Kiáltványt (1924), amelyben semmilyen afrikai és ázsiai betelepítés nem olvasható. Természetesen Oroszországot és Távol-Keletet bevonná gazdaságilag, de most mi is ezt tesszük!
A Páneurópai Unió megalakítására nagy személyiségek törekedtek, csatolom, amit az Internetes lexikonban olvastam erről. Nyilván most már más a helyzet, de úgy gondolom, a cikkíró téved és nem járta körül alaposan a témát: el kellett volna olvasnia a kiáltványt. Nem túl jó, hogy ez az Önök honlapján olvasható (egyébként eredendően egy szélsőbal helyről származik az iromány!)
*
Tisztelettel és üdvözlettel, egy magyar nő, aki keresztény magyarok között akar élni,
F. Zs.
A Wikipédiából…
A Nemzetközi Páneurópa Unió az egyik legrégibb európai egyesítési mozgalom, ami 1923-ban vette kezdetét, amikor Richard Coudenhove-Kalergi gróf felvázolta egy egyesült európai állam képét a Paneuropai kiáltványban (1924).
A szervezet célja a keresztény Európa egysége, ami mentes a „nihilizmustól, ateizmustól és erkölcstelen konzumizmustól”. „A kiemelt nemzeti érzületű emberek konfliktushoz, az háborúhoz, az pedig káoszhoz vezetnek.” Politikai pártoktól független, de négy alapvető elve (szabad akarat, kereszténység, szociális felelősségvállalás és az európai integráció iránti elkötelezettség) alapján értékel politikusokat, pártokat és intézményeket.
A Páneurópa Unió híres tagjai között voltak Thomas Mann, Franz Werfel, Salvador de Madariaga, Charles de Gaulle, Aristide Briand, Konrad Adenauer, Franz Josef Strauß, Bruno Kreisky és Georges Pompidou. A náci Németország 1933-ban betiltotta a mozgalmat, a második világháború után azonban újjáalakult.
Jelenlegi elnöke 2004 óta Alain Terrenoire, a mozgalom francia ágának igazgatója. Coudenhove-Kalergi gróf, a szervezet megálmodójának 1973-ban bekövetkezett halálát követően tiszteletbeli elnöke Habsburg Ottó volt, egészen 2011. évi haláláig. A Páneurópai Unió mozgalom sok európai országban jelen van, központi titkársága Münchenben található.
Megj.: ez uitóbbi szakasz már nyilván nem állja meg a helyét, de újabb információim nincsenek. F. zs.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!