Szél Bernadett minden tudományágban villant.

Nevezett elkötelezett vegetáriánusként az ételkészítés mesterségére oktatja a profi szakácsokat, majd tudományos fordulatként a parlamentben a képviselőknek elmagyarázza, hogy már nagymamája feltalálta a mai idők korszerű táplálkozását. Kisunokájának komplettált ételeket főzött. Ha ez így volt, akkor, azóta Szél Bernadett rossz útra tévedt, hiszen a vegetarizmus azt jelentheti, hogy megvonja magától a teljes értékű fehérjéket, így előidézheti a „szürkeállomány” károsodását.

Egyelőre azonban nyugodjunk meg, mert a képviselő asszony úgy tűnik, hogy nemcsak a gasztronómiának, hanem a paksi erőmű gazdasági és technikai vonatkozásainak is szakértője. Élére állt az illetékes hatóságokat mentesítő, nyomozó tevékenységeknek elnöktársával naponta leplezi le a nem létező korrupciós jelenségeket. Mindez azonban eltörpül, szikraként kipattant ötletétől, amely már-már jogtudósi mivoltát is aláhúzza. Zsarolja a kormányt és a törvényhozást, amikor a civil törvény aláírásának feltételeként szabja egy úgynevezett Lex-CÖF megalkotását. Kibújt a szög a zsákból, hiszen ez a törvényalkotási elképzelés semmibe veszi a civilek jelenlétét és a népfelség elvét a választások alkalmával.

Érthető, hogy az LMP retteg, mert egyre fogy tábora, a volt SZDSZ-es országrontók kivételével, már új támogatókra nem számíthatnak. Elődjeik székházukat is eltapsolták kínosan ügyelve arra, hogy zsebüket azonban még a „jó” időkben degeszre tömjék. Tőlük azért a társadalom félrevezetéséhez még csurran-cseppen anyagi támogatás. Szerencsétlen dolog nem látni, hogy az emberek nagy többsége irtózik a mindentudó megmondóktól. Az LMP törött szárnnyal szeretne magasra repülni, de csapkodva sem tud felemelkedni. A képviselő asszony Lex-CÖF-je a jogállamiság és az alaptörvény megcsúfolása lenne. A szólásszabadság és a véleményközlés javasolt korlátozása kizárná a választókat és azok erős közösségeit, hogy támogatóik erejével kinyilváníthassák a múltról, a jelenről és a jövőről alkotott véleményüket.

Rossz emlékeket idéz Szél Bernadett ötlet rohama. Felelevenedik az a korszak, amikor a választások előtt éjjel kapuzárás után ponyvás teherautókra gyűjtötték a civilek aktivistáit az ÁVH-sok pribékjei. Már most biztosítjuk az LMP-t, hogy a nemzethez hű és elkötelezett civiljeink támogatóink akaratát és segítségét megköszönve, ha választóink is úgy akarják a CÖF plakátolni fog. Sőt bejárjuk az országot, mert nemcsak pártok, eszmék és választási programok vannak, hanem azokra reagáló civilek is. Nem egy törpepárt fogja eldönteni, hogy a jogállamiság és a demokratikus rendszer által biztosított lehetőség szerint milyen „ruhát és cipőt” húzunk magunkra 2018-ban. Az LMP-nek nem Lex-CÖF-re, hanem országépítő, a rombolást befejező vezetőkre lenne szüksége. Meg kellene békülni azzal, hogy vannak önkéntesek, akik például a civil misszió keretében az elhallgatott sok más kezdeményezésükkel együtt országos méretekben is segíteni kívánják a gyermekek egészséges táplálkozását.

A CÖF-CÖKA nem szégyelli, felajánlja és hirdeti, hogy önkéntes munkával a jelentkezőknek átadja szakmai készségeit.

Közösségünk nemcsak beszél, hanem konkrét tetteivel bizonyítja közhasznúságát, megköszöni az MVM társadalmi felelősség vállalását, amely segítségül szolgál a népfelség elvét szolgáló munkánkhoz.

Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök