Az EU csúcsvezetőinek (Jean-Claude Juncker, Jean Asselborn, Martin Schulz) népszavazással kapcsolatos megnyilvánulásai sokakban ismét kétségeket ébreszthetnek a brechti axióma iránt, miszerint „a népet nem lehet leváltani”. Pedig tényleg nem lehet, az axióma axióma marad. Más kérdés, hogy megpróbálják. Megpróbálja egy elitista elit a népakarattól függetleníteni magát. A népre természetesen szüksége van, hiszen belőle él. (Nem érte, belőle…) De egy megvezetett, elbolondított, saját érdekeit fel nem ismerő népre van szüksége. Még akkor is, amikor nyers rendőri erővel, erőszakkal, karhatalommal, terrorral, diktatúrával (amihez gyakran egy idegen, ellenséges nagyhatalom megszálló csapatainak közreműködése szükséges) nyomják el és tartják féken a népet, a társadalmat. A tömegek becsapása, a hazudozás ennek az erőszakos hatalomgyakorlásnak a dolgát is megkönnyíti. Ehhez birtokba kell venni a nyelvet, illetve bizonyos fogalmakat ki kell sajátítani, értelmezési monopóliumukat biztosítani. Demokráciának, vagyis népuralomnak kell hazudni még az ilyen berendezkedést is. Legfeljebb elnevezik, némi tautológiával népi demokráciának, és megpróbálnak minél több embert meggyőzni arról, hogy ez az igazi demokrácia. Némelyek még el is hiszik. Főleg persze azok, akiknek előjogokat, kedvezményeket biztosítanak. Mások (a többség) nem hiszi, de meg van félemlítve, és úgy tesz, mintha elhinné. Sokan még a gyermekeiknek sem merik megmondani, hogy mást gondolnak.
Azután jött az úgynevezett rendszerváltás. Mára már világossá vált, hogy az importált rendszerben, a nyugati demokráciákban is egy elitista elit, a pénzhatalom, a leggazdagabb pénzügyi körök tagjainak uralma, akarata érvényesül. Mivel azonban a nyílt erőszakról ez az elit lemondott, és a választásokat legalább formálisan szabaddá tette, még nagyobb szüksége van a fogalmak önkényes értelmezésére, és ennek az értelmezésnek az elfogadtatására, a tömegmanipuláció segítségére. (Ennek legfőbb eszközét, a médiát, a médiamunkásokat, mint tudjuk, sehol sem szabadon választják.)
Azt is alighanem tudják „odafent”, hogy nem lehet a kommunizmus hazugságát megismételni. Nem lehet népinek nevezni egy népelnyomó rezsimet. Ha pedig kiderül, mint ahogy a migránsok beözönlésnek támogatása által most rendkívül élesen kiderült, hogy politikájuk a népakarattal szembe megy, demokráciát sem lehet tovább játszani. A tömegmanipuláció új eszközére, fordulatára van szükség. El kell hitetni a tömegekkel, hogy a demokrácia, a népuralom, a nép akaratának érvényesülése az valami csúnya, primitív, megvetendő dolog: „populizmus”.Az elit jobban tudja, hogy mi a köznép, a társadalom érdeke, mint ő maga. Erről kell meggyőzni. Ebben jeleskedik az a pénzügyi-politikai elit (és sajtólakájai), amely neoliberálisnak vagy globalistának nevezi magát. Nem is egészen sikertelenül jeleskedik.. És ha a közbeszédben elég sokan elfogadják, hogy ez az antidemokratikus berendezkedés liberális („szabadelvű”), hogy ez a „liberális demokrácia”), akkor az, aki hadat üzen ennek a hazugságnak, kénytelen magát illiberálisnak nevezni.
Ezek a manipulációs sikerek azonban csak átmenetiek lehetnek. Végül mégiscsak a nép fogja leváltani azokat a vezetőket, azt a politikai elitet, amely nem érte, hanem belőle él, érdeke ellen dönt, és cselekszik, bármennyire eljátssza ennek az ellenkezőjét, illetve netán a jóhiszemű tévedést, a doktrinerséget. Valójában egyre inkább lelepleződik olyan értelemben is, hogy szó sincs semmiféle jó szándékról, doktrinerségről, mert pontosan tudják, hogy minek mi a következménye. (Csak zárójelben: nem kell ahhoz érettségi, Martin Schulznak sem, hogy valaki egy transzatlanti forgatókönyvből vagy kottából játsszon. )
Igaza van Fricz Tamásnak (Magyar Idők, 2016. május 20.), hogy az említett csúcsvezetők váltig tagadnák a demokrácia megtagadását, és „a nyilatkozataik félreértelmezésére panaszkodnának”. Nem is kellene őket megkímélni egy ilyen önleleplező magyarázkodástól, bizonyítványmagyarázástól. Hiszen ettől csak még jobban fölfokozódna az a tendencia, hogy egyre kevesebben hisznek nekik, és egyre többen fölismerik a saját érdekeiket. (Leginkább a migráns invázió tekintetében.)
Itt Közép- Kelet Európában pedig még valamit fölismernek. A „déjá vu” élményt. Azt, hogy egy törpe, egyre törpébb kisebbség, amelyet ezért jól megfizetnek, hangzatos eszmékbe burkolja alantas, önző szándékait, szolgalelkűségét, hatalom éhségét. Egyre világosabbá válna a történelmi folytonosság a kommunista és a neoliberális diktatúra között. Immár nemcsak attól, mert a posztkommunisták olyan jól érzik magukat benne. Hanem attól is, hogy azért is érzik benne olyan jól magukat, mert ez is, ahogyan a szocializmusról már tudjuk, „az eszme diadala a józanész felett.”
K.I.B.
