A Nagycsaládosok Országos Egyesülete kéri a pedofília büntetésének szigorítását

A Nagycsaládosok Országos Egyesületének (NOE) elnöksége kéri a pedofília büntetési tételeinek lehető legszigorúbb módosítását – tudatta a szervezet közleményében, csütörtökön.

A NOE 33 éve küzd a családokért, azért, hogy több gyermek születhessen.

Ezt a biztonságot azonban nyomasztó árnyékként fenyegeti minden olyan döntés, amely súlyos büntetés nélkül hagyja a gyermekek elleni bűncselekményeket, biztatást adva ezzel a pedofil hajlamú embereknek, s kockáztatva a bűnismétlés lehetőségét

– írták. A NOE elnöksége felháborítónak és elfogadhatatlannak tartja, hogy olyan ember is gyermekek között járhasson, dolgozhasson, akiről bebizonyosodott, hogy pedofil bűncselekményt követett el. Megalapítása óta a NOE mindig valami mellett, elsősorban a család, a gyermekek védelmében emelte fel a hangját. Most is ezt teszi, ugyanakkor mostani megnyilvánulása kettős: története során először nemet is mond az egyesület.

Nemet mondunk a pedofíliára, az azt bármilyen szempont miatt mentegető, felmentő érvelésekre, és nemet mondunk arra a jogi szabályozásra, amely lehetőséget ad szabadon engedni a legaljasabb módon bántalmazott gyermekekből élvezetet, hasznot húzó bűnözőket. Nincs olyan indok, nincs olyan szándék, amely ezt megengedhetővé teszi

– áll a NOE közleményében.

Mi, a Nagycsaládosok Országos Egyesületének elnökségi tagjai minden gyermekét nevelő szülő nevében, a szexuálisan bántalmazott és kizsákmányolt gyermekek néma kiáltását felerősítve kérjük, hogy a jogalkotók a lehető legszigorúbb büntetési tételekkel módosítsák a Büntető törvénykönyv vonatkozó jogszabályait

– tudatta az egyesület.

A napokban Kaleta Gábor volt perui magyar nagykövetet a bíróság egy év – végrehajtásában 2 év 6 hónap próbaidőre felfüggesztett – szabadságvesztésre és 540 ezer forint pénzbüntetésre ítélte gyermekpornográfia, csaknem 20 ezer gyermekpornográf felvétel birtoklása miatt.