Több mint száz éve, 1918. október 31-én gyilkolták meg Hermina úti villájában gróf Tisza István egykori miniszterelnököt, aki kétszer viselte hazája kormányfői tisztségét (1903-1905, illetve 1913-1917 között). A meggyőződésesen nemzeti érzésű, határozott és markáns konzervatív politikus pályája és két kormányfői ciklusa alatt kíméletlenül fellépett a bomlasztó szellemű ellenzéki obstrukcióval szemben, s ha kellett, az ellenzékkel szemben védte hazája érdekét. Az általában jó megérzésű Tisza 1914-ben, az első világháború kitörésekor feladta kezdeti ellenkezését, és a háború mellett foglalt állást. Az elhúzódó háborúban egyre növekvő, tömeges elégedetlenség, csalódottság és a hátországban zajló folytonos politikai aknamunka eredményeként különösen a városi tömegek számára véres harc megtestesítője lett, akit minden nyomorúságért és a háború embertelen arcáért is felelőssé lehetett tenni.
Tisza Pesten született 1861-ben. A Tiszák eredetileg címtelen, kálvinista dzsentricsaládból származtak, édesanyja, Degenfeld-Schomburg Ilona azonban magyar-német arisztokrata volt Baden-Württembergből. Családi származása jól összegzi a régi magyar történelem sokszor külső (nemesi) szálakkal is vegyített sokszínűségét, fordulatosságát. 1887 óta, 26 éves korától tagja óta volt a magyar parlamentnek, és rengeteg lehetősége nyílt megtapasztalni egyrészt az öregedő császár elszánt, makacs hajthatatlanságát, másrészt megismerni azt a tényt, hogy a szélsőségesek „forradalmias” szelleme könnyen zsákutcába vezethet. Ő maga is támogatta a kiegyezést, s elszánt konzervatívként a fejlődés ugyanolyan elszánt támogatója lett, de a fejlődést csak a stabil alapok megtartásával tudta támogatni. Ezért elutasította a nagy földbirtokok felbomlását, sőt bizonyos politikai reformjavaslatokat is, így például a szavazati jog bizonyos alapokon (például a frontharcos katonák részére) történő kiterjesztését. Nem akart politikai instabilitást, a magyar szupremácia elvéhez végig ragaszkodott. 1893-as híres nagyváradi beszéde ugyanakkor jól jelzi ilyen irányú gondolatai összetettségét és logikusságát: ő a magyar jövő és a jogtisztelet összhangját emelte ki felszólalásában, a sovinizmussal pedig mindig szembeszállt. „A(z erdélyi) romántól ne azt várjuk, hogy renegát legyen, hanem hogy jó román és jó magyar hazafi egy személyben” – mondta egyszer. Létérdeknek tekintette az erős közös hadsereget, a modern hadifejlesztések híve volt, és e tekintetben az ellenzékkel is vállalta a küzdelmet.
1912-ben szavazásra tette fel a véderőtörvényt, amit a többség el is fogadott. Előzmény, hogy az 1848. évi házszabályokra hivatkozva, több ízben is a rendőrséggel vezettette ki a dühöngő, lármázó ellenzéki képviselőket. Június 4-én Tisza a véderőtörvényt elfogadtatta, a képviselőket pedig karhatalommal kivezettette.
A normaszöveg alapján – amely a véderőről szóló 1912. évi XXX. törvénycikk megnevezéssel került elfogadásra – hadkötelezettség általános és azt minden állampolgárnak személyesen, e törvény rendelkezései szerint kell teljesítenie. A hadkötelezettség magában foglalja: az állítási kötelezettséget, a szolgálati kötelezettséget és a népfölkelési kötelezettséget. A 4. § szerint a honvédség háború idejében a közös haderő támogatására és a belvédelemre, béke idejében pedig a belső rend és biztosság fenntartására is van hivatva.
A következmények gyorsak és kíméletlenek voltak. Kovács Gyula, az elsők között kitiltott képviselők egyike erre pár nappal később, az egyik karzatról leugorva „Van még itt egy ellenzéki!” felkiáltással revolvert rántott, és háromszor Tiszára lőtt. A merényletet – összesen élete folyamán többet – Tisza szerencsésen túlélte.
A gazdasági ügyekben modernizáló lett, aki ösztönözte és támogatta az iparosodást, és ebben a tekintetben ellenezte az antiszemitizmust, amelyről azért is félt, mert az szerinte veszélybe sodorhatja Magyarország gazdasági fejlődését. A magyar politikai vezetők közül Tisza volt a dualizmusés az osztrák partnerségtalán ragaszkodóbb támogatója.
Tisza saját szerepmodelljét Otto von Bismarckban látta. Közgazdászként követte az angol történeti közgazdasági iskola alapvető fogalmait, s ügyvédként és társadalomtudósként, Tisza kedvelte, tanulmányozta Anglia társadalmi és politikai fejlődését, amelyet a fejlődés „ideális módjának” tartott. Sok tekintetben talán a legmodernebb, legszélesebb látókörű konzervatív hazafi volt.
A magyar miniszterelnök 1914-ben az összbirodalmi érdekek szempontjából elhibázottnak érzete a hadüzenetet, ugyanis úgy gondolta, a dualista állam nem készült fel eléggé ahhoz, hogy gyors és eredményes háborút vívhasson ellenfelei ellen, emellett pedig – szinte látnokként megmondva – kételkedett a négyes szövetség másik két tagjának, Olaszországnak és Romániának a szövetségesi hűségében is. (Igaza lett: Olaszország 1915-ben, majd Románia 1916-ban az antant oldalán lépett be a háborúba, jórészt területi ambícióik miatt.)
Tisza István 1917. május 23-án még tekintéllyel, arcvesztés nélkül tudott távozni második miniszterelnöki pozíciójából, hiszen meghatározó szereplője maradt a hazai közéleti arénának. Ezt 1918. október 17-én, alig két héttel halála előtt elmondott híres országgyűlési beszéde is jelezte: ekkor tette nevezetes kijelentését, miszerint: „ezt a háborút elvesztettük”. Igazi, reálpolitikusi nagysága pont élete alkonyán érte el a legmagasabb fokot. Tisza ugyanakkor némileg alulértékelte az október 28-án kirobbanó őszirózsás forradalmat előkészítő társadalmi és politikai erőket, és életének talán legsúlyosabb tévedése végül az életébe is került.
Tisza méltatói szerint bátor maradt utolsó pillanatáig: minden fenyegetés és tanács ellenére a forradalom napjaiban is Budapesten maradt, és így önkéntelenül is a tragikus, hősi halált választotta. A közhangulat nyomán október 31-én fegyveresek – valószínűleg hazatért frontkatonák – egy csoportja elszánta magát a többedik gyilkossági kísérlet végrehajtására, és a délután során Tisza Hermina úti villájához hajtott.
Az őszirózsás forradalom napján lőtték agyon az 57 éves Tiszát otthonában, a Róheim-villában. A merénylet szervezettségére utal, hogy a villa őrzésére eredetileg kirendelt és egy detektív-főfelügyelő parancsnoksága alatt álló rendőrök korábban telefonon parancsot kaptak az épület azonnali elhagyására, miután ők telefonon a váltásukra érkező csapat késlekedése felől érdeklődtek. Kutatások nem zárják ki annak a lehetőségét sem, hogy a merénylet elkövetői nem magyar, hanem a hadseregben szolgáló délszláv nemzetiségű katonák voltak, illetve hogy a gyilkossághoz köze lehetett Tisza azon törekvésének, hogy a nemzetiségeket a Monarchia keretein belül tartsa. A Károlyi Mihály-kormány alatt az államrendőrség nyomozást indított a gyilkosság körülményeinek tisztázására és elkövetőinek felderítésére, de ez sikertelen maradt. Máig rejtély övezi a Monarchia egyik legnagyobb politikusa halálának körülményeit.
https://alaptorvenyblog.hu/a_latnok_tisza_110_eve_vitte_keresztul_a_vederotorveny_megszavazasat.html
