A hetedik Békemenet

Zavaros körülmények között gyorsan múlik az idő. Az ember csak a fejét kapdossa, amint a napi politikai csatározásokat hallgatja. Bombáznak a világhálón a „véleményekkel”, olyanok, akiknek nem is lehet tiszta képük a helyzetről. Mert ahhoz, hogy mindent megértsünk, itt kell élnünk és helyben kell tapasztalnunk a folyamatokat.

Nyolc év hosszú idő, ha másért nem, akkor az öregedésünkkel járó nyavalyák tekintetében, a hosszú gyaloglás és helyben toporgás elviselésének szenvedő alanyaként. Az első menet alkalmából, a Hősök terén megszólított egy vállig érő göndör hajú fiatal nő, angolul. Honnan tudta, hogy értem a kérdését? Miért demonstrálunk, firtatta. Hát én elég határozottan elmondtam neki, tisztán és világosan, hogy a kormányunk támogatását céloztuk meg, mert túl nagy az ellenpropaganda irányunkba és Orbán Viktor irányába. Később ugyanazt a hölgyet sokszor láttam az európai parlamentben, ahol gőzerővel gyalázta a magyar miniszterelnököt. Most is ott van és okádja a gyűlölködő szólamokat, elítélve a szófogadatlan magyar népet. És persze lelkesen szavaz—ellenünk., Ez a túlfizetett henyélő bagázs nem változik. A nevét nem tudom megjegyezni, vagy belga, vagy holland, de mindegy is. Nyolc évvel ezelőtt is fájó derékkal és dagadt lábakkal értünk célba a Kossuth téren, de megérte. Egy élmény volt.

Most az úgynevezett demokratikus ellenzék napi ostromát tűrve, és nagyon belefáradva a sok hazugságba, újra békemenetet hirdettek meg a szervezők.  Három hét múlva választások lesznek, és ez nem szimplán egy négyévente ismétlődő esemény, hanem sokkal több annál, a tétjét illetőleg.

Úgy gondoltam, hogy, ha belepusztulok, akkor is elmegyek, hogy elegen legyünk, és remélem, hogy mások is így vannak ezzel. Az utóbbi időszakban a harmadik náthás és torokfájós fertőzéssel küzdök. Nem tudhattuk, hogy hányan veszik a fáradtságot. Ez lesz a fokmérője a választók hangulatának. Nem a Hódmezővásárhelyi választás eredménye mérvadó, hiszen arról már kiderült, hogy átverés volt az egész. „Független” jelöltként induló, jólfésült ember, aki nem merte vállalni, hogy megmutassa, hogy ki támogatja, nyert, de már másnap kibújt a szög a zsákból. Jól jött, figyelmeztetett minket, hogy nincs mód a túlbizakodásra.

Fél tizenkettőkor, kebel barátnőmmel, aki Németországból jött haza Március 15-e ünneplésére, kimentünk a villamos megállóhoz.   Már ott látszott, hogy rengetegen gyülekeznek, alig fértünk fel a szerelvényre, nem kellett kapaszkodnunk, mert eldőlni nem lehetett. Mintha egy szardíniás dobozban lennénk. A Batthyány térnél tovább nem ment. Mi a Bem szoborhoz igyekeztünk. Hosszú tömött sorban araszolt a  nép előre. Időközönként eleredte az eső, de ez nem állított meg minket. Megállt a tömeg a tértől jó néhány méterrel. Nem láttunk és nem hallottunk semmit, de még tartott az ünnepség a lengyelekkel. Megható, hogy ezek az emberek fáradságot nem kímélve vonaton és buszokon Lengyelországból Budapestre utaznak azért, hogy támogassanak bennünket.

Majdnem egy félórás késéssel megindult a tömeg a Margit Híd irányába. Láttuk, hogy már rengetegen állnak rajta. Ők megspórolták a Bem téri találkozót, és egyenesen a Hídra mentek, hogy majd ott bevárjanak minket. Félóráig tartott, míg rákerültünk mi is a Margit hídra. A megszokott fegyelmezettséggel, jókedvűen csoszogtunk a cél felé. Az eredeti útvonal szerint a menet a Nyugati pályaudvarig ment, majd letért a Bajcsy Zsilinszky útra az Alkotmány utcán át került a Kossuth térre. Mi vénségünkre hivatkozva úgy döntöttünk, hogy a Jászai Mari térnél a tér felé vesszük az irányt. Barátnőm, (négy évvel fiatalabb nálam…) ott maradt a téren, és végig állta a programot. Én azonban amilyen gyorsan lehetett átszeltem a teret és felültem egy kettes villamosra a Vámház körút irányába.  A Március 15-e térnél láttam egy szánalmas kis csoportot, maximálisan ötvenen lehettek, valaki beszélt egy mikrofonba, ünnepi hangulatot nélkülözve. Nem tudom melyik ellenzéki „erő” osztotta ott az észt.  Átszálltam a négyes metróra és itthon voltam fél háromra. Még javában tartott a műsor, ám hamarosan Orbán Viktor lépett színre. A televízió képernyőjén sem láthattam, hogy meddig ér az embertömeg, a mellékutcába nem láttam be, de a tér zsúfolásig megtelt.

A beszéd megható volt. Viktor vázolta a helyzet komolyságát. Elsorolta a téren lévő szobrok történetét, azokat a hősöket, akiket mind szomorú vég ért, száműzetés, kényszer emigráció, golyó általi halál, stb. Mi magyarok mégis, szabadságszeretetünknek köszönhetően túléltük az évek viharait. Szulejmán janicsárjait kivertük, a Habsburg elnyomásnak ellenálltunk, a Szovjet kommunistákat is elzavartuk, most pedig Gyuri bácsit is visszaküldjük Amerikába, rontsa ott a levegőt, hagyjon minket békében. Fontos, hogy elmondta, mi nem gyűlölünk senkit, soha nem is fogunk.

Megjegyezte, hogy most csak egyszer tévedhetünk, és akkor már nem lesz visszaút. A három héttel későbbi választások tétje, hogy lesz-e Magyarország utána, vagy sem. Nem a kis ellenzéki pártok hőzöngése a veszély, hanem a globális támadás, aminek ki vagyunk téve. A fiatalokat is megszólította. Hazánknak most szüksége van rátok. Most úgy érzitek, hogy tiétek az egész világ, de majd idővel rádöbbentek, hogy a gyökereitek, a szülőföldetek, a nyelvetek a kultúrátok és a hazátok szeretete nagyon fontos, és visszajöttök, hogy itt békében élhessetek. Csak akkor még legyen hazátok! Rövid mondattal kijelentette, hogy a rágalmak és hazugságok, sértő akciók nem múlnak el észrevétlenül, de most nincs arra idő, hogy foglalkozzunk velük. Majd a választások után lesz rá gondunk.

Ebbe minden bizonnyal belekapaszkodnak majd az ellenzéki oldalon, minthogy minden kákán csomót találnak.

A beszéd, mint mindig összeszedett és lényegre törő volt. A végén azt mondta, most már csak az ima van hátra, ami segíthet, és prózában elmondta a magyar himnuszt, a tömeg bekapcsolódott. Majd a Kossuth nótát, a színpadon lévő szereplőkkel együtt elénekelte. Hosszasan tapsoltak, és Viktor, Viktor, kiáltással fejezték be az ünneplést.

N. N. A.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

“A hetedik Békemenet” bejegyzéshez 1 hozzászólás

  1. Ekkora szeretetközösség, amivel a békemeneten találkozhattak a jelenlévők példamutató volt.
    Manapság egyre többször hallom az ellenzéki médiában az „agymosott Fideszesek” vádját azoktól, akik 50-es évektől kezdve napjainkig alapos, félelemtől kisérve estek át az embertelenség megtévesztő agymosásán. Sajnos sokan még mindig nem tudják és/vagy nem akarják belátni, hogy őket bizony alaposan rászedte a „proletár diktatúra”, Ahol az ellenkezőjét teszik annak amit monddank És ezt a hamis gyakorlatot meggyőző brossurairodalommal is erősítették.

    Mindezek ellenére mi maradjunk a keresztény könyörületesség, az irgalmasság talaján, imádkozzunk a megtévedt testvéreinkért és szavazatainkkal is erősítsük meg a népünkért, nemzetünkért munkálkató regnáló kormánykoaliciót.
    Már nagyon várjuk megbékélés eljöttét, a nyugalmas jövőt, de ez önmagától nem jön el, ezért sokat kell tennünk. Hajrá Magyarország!

    Válasz

Szólj hozzá!

Iratkozzon fel hírlevelünkre!


Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!