A Golgota kálváriája – avagy egy magyar műgyűjtő Amerikából

Hétért – magamat kérdem ¬–
adsz-e hatot?
Játszom. Azé az érdem,
ki játszhatott.
József Attila

Minden nemzeti érzelmű, kultúraszerető ember örült február 26-án, amikor Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere Debrecenben bejelentette, hogy a magyar állam megvásárolta a kanadai Hamilton Galériától Munkácsy Mihály Krisztus Pilátus előtt című festményét, így hamarosan ismét együtt lesz Debrecenben a híres Krisztus-trilógia. Pákh Imre, a New Yorkban élő magyar műgyűjtő, a Krisztus-trilógia harmadik darabja, a Golgota tulajdonosa, akit telefonon Kijevben ért utol aznap délután az MTI, a kép megvásárlásáról akkor azt mondta: ez nagyon örvendetes hír, és reményt ad arra, hogy egyben tudják tartani a trilógiát. Ismét megerősítette azt a korábban többször hangoztatott álláspontját, hogy a trilógiát Debrecenben kell együtt kell tartani. „Ha a magyar kormány nyélbe ütötte az üzletet a kanadaiakkal, akkor minden bizonnyal leülünk tárgyalni a Golgota sorsáról. Erre én nyitott vagyok” – mondta Pákh Imre. Balog Zoltán kijelentette, hogy a magyar állam meg akarja vásárolni a Golgotát is, s a miniszter megbízásából Baán László, a Szépművészeti Múzeum főigazgatója tárgyal Pákh Imrével. Nem egészen három hónappal később, május 20-án tekinthette meg ismét együtt a nagyközönség a Krisztus-trilógiát a debreceni Déri Múzeumban, miután a Krisztus Pilátus előtt képet hazaszállították Kanadából, ahová tavaly nyáron vissza kellett szállítani, miután a megvásárlásáról, illetve a bérleti időszak meghosszabbításáról szóló, kormányzati szintű tárgyalások akkor még nem jártak sikerrel.

A trilógia harmadik – időben a legelsőként elkészült – festményének májusi hazatérésekor úgy tűnt, mindenki megnyugodhat. Az a mintegy húszezer magyar civil patrióta is, aki aláírásával támogatta a Civil Összefogás Fórum tavaly áprilisi kezdeményezését, azt kérve – sok száz nemzeti érzelmű állampolgár akaratát tolmácsolva – a kormányzattól és a Magyar Nemzeti Banktól, hogy tegyék meg a megfelelő lépéseket a Munkácsy-trilógia két, nem magyar nemzeti tulajdonban lévő képe tulajdonjogának megszerzése, és végleges Magyarországon való tartása érdekében. „Meggyőződésünk, hogy a trilógia kizárólag a magyar emberek számára biztosít – anyagi és művészi értékén túl – erkölcsi és érzelmi töltést, ezért számunkra, a nemzet, s a nemzeti kultúra iránt elkötelezett magyarok számára kiemelt nemzeti kincsnek számít.” Többek között ezzel indokolta a kezdeményezést a CÖF két alapítója, szóvivője, Csizmadia László és Bencze Izabella, hozzátéve, hogy „a trilógia képei külön-külön is, de főképpen együtt képviselnek hatalmas nemzeti értéket”. Ahogy Csizmadia László a 2014. április 30-i sajtótájékoztatón fogalmazott: „Nemcsak a CÖF, de az egész magyar nemzet érdekét szolgálja, hogy kulturális értékeinket megbecsüljük, és ne engedjük, hogy külföldi tulajdonba kerüljenek, hiszen erős nemzet is csak a kultúra megbecsülésével és támogatásával képes a civilizáció magasabb szintjére lépni.”

Ha tavaly nyáron nem is, de idén tavasszal eredményt hozott a civil összefogás és a kormányzat erőfeszítése. Minden remény megvolt arra, hogy a magyar festőművészet idehaza és külföldön is legismertebb, egyúttal legkedveltebb trilógiája végre és végleg méltó helyére, magyar múzeumba kerüljön. A Jézus földi életének utolsó napját megörökítő sorozat darabjait egyébként első alkalommal csaknem húsz éve, 1995 augusztusában láthatta együtt a közönség a debreceni Déri Múzeumban. Aki egyszer néhány méterre megáll a három monumentális, lenyűgöző festmény előtt, úgy érzi, mintha időutazóként ő maga is ott lenne szemtanúként azon a mintegy kétezer évvel ezelőtti nagypénteken, Jeruzsálemben, Jézus passiójának közönségében, és többet ért meg az evangéliumból, az isteni igazságból és szeretetből, amiről addig „csak” olvasott és hallott. Ahogy Ternyák Csaba egri érsek korábban fogalmazott, ezek a festmények hozzásegíthetnek minket ahhoz a felismeréshez, hogy „az embert teremtő és üdvözíteni akaró Isten az első és legkülönb művész”. Ezért is felbecsülhetetlen értékű műalkotás Munkácsy trilógiája, s nem csupán azért, mert darabonként több millió dollár a piaci ára.

Két hónapja úgy látszott, minden rendben van a Krisztus-trilógia sorsát illetően. Aztán kiderült – mégsem. Bár május közepén Pákh Imre még azt nyilatkozta, hogy meggyőződése szerint egy hónapon belül lezárulhatnak a tárgyalások a Golgota eladásáról, és végleg együtt maradhat a Munkácsy-trilógia Debrecenben, június 7-én – derült égből villámcsapásként – a műgyűjtő közleményben tudatta, hogy megszakadtak a kép eladásáról szóló tárgyalások, ezért a tulajdonát képező festményt június 25-én elszállíttatja Debrecenből. Elismerte, hogy kevesli a Magyar Nemzeti Bank igazgatósága által a képért ajánlott maximum 6 millió dollárt, mert szerinte a világ két legelismertebb aukciós háza 10 millió dollár körüli összegre becsülte a Golgota értékét, s ő 9 milliót kér érte. Ezután nyilatkozatháború és patthelyzet alakult ki az árvitában, közben a Miniszterelnökség kezdeményezésére, a Forster Központ Műtárgy-felügyeleti Iroda védetté nyilvánította a festményt, ami azt jelenti, hogy a tulajdonos a védett tárgyat engedély nélkül nem viheti külföldre, a műtárgyat nyilvántartásba veszik, a Műtárgy-felügyeleti Iroda időnként ellenőrizheti a műkincset, s a tulajdonosnak hozzáférhetővé kell tennie kutatási, illetve kiállítási célokra. Pákh erre úgy reagált, hogy „a bunkósbot-politika nem az én világom, és valószínű, hogy nem is fog nálam célt érni”. Azzal fenyegetőzött, hogy ha a tárgyalóasztalnál nem tudnak megállapodni a festmény áráról, akkor európai és amerikai ügyvédek segítségével megtámadja a képet védetté nyilvánító határozatot, mert „abszurdnak tartom, hogy a tulajdonos ne tudja visszavinni a saját képét egy ilyen döntés miatt”. A milliárdos műgyűjtő azon a véleményen, illetve elváráson is megsértődött, hogy hazafiságból kellene engednie a vételárból. A Magyar Hírlapnak június 12-én azt mondta: „Ami a nemzeti érzelmeimet illeti, az oktasson ki engem, aki hajlandó egy képen egymillió dollárt vagy esetleg többet bukni.”

A piaci alkudozás szintjére süllyedt árvitának nem csupán az a tétje, hogy a milliárdos műgyűjtő, vagy a magyar állam nevében vásárló Nemzeti Bank csinál-e rossz vásárt, bár a két fél álláspontja közötti 3 millió dolláros különbség nem csekély összeg, a jelenlegi árfolyamon körülbelül 840 millió forint. Igaz, Pákh időközben elárulta, hogy tizenkét éve 7 millió dollárért vette meg a képet Julian Beck (Bereczki Csaba Gyula) manhattani műkereskedőtől, ehhez az összeghez mindenképpen ragaszkodik, így a különbség csak 1 millió dollár volna, ha az MNB is ragaszkodik a 6 millió dolláros vételárhoz. Vagyis el kéne döntenie Pákh Imrének, hogy elfogadja-e a hétmillió helyett a hatot (lásd a fenti József Attila-idézetet), amely különbség forintban kifejezve 280 milliót jelent. Persze az átlagos magyar embernek ez is elérhetetlenül sok pénz, de nem Pákh Imrének, aki milliárdos üzletember, New York-i luxuslakásban él, az ottani felső tízezer tagja, Long Islanden, a milliárdosok szigetén van villája, s gyakran nyaral a francia Riviérán.

Ismert, hogy a 65 éves amerikai üzletember munkácsi magyar polgári családból származik (édesapját Kárpátalja visszafoglalása után vitézzé avatták, majd a háború után évekig a Gulagon raboskodott), a leningrádi egyetemen tanult, ott ismerkedett meg egy amerikai diáklánnyal, akit később feleségül vett, s családegyesítés címen költözhetett a Szovjetunióból Magyarországra, majd innen 1974-ben kivándorolt az Egyesült Államokba. A New York-ban közgazdászdiplomát szerzett Pákh a nyolcvanas évek elején külkereskedelmi céget alapított, amely Kelet-Európából importált fémeket és műtrágyát. Üzletrészét 2000-ben eladta, azóta befektetésekkel és műgyűjtéssel foglalkozik. A magát elkötelezett magyarnak és jobboldali konzervatívnak tartó üzletember korábban jó viszonyban volt Torgyán Józseffel, a Kisgazdapárt egykori elnökével, az általa létrehozott Munkácsy Mihály Alapítvány kuratóriumában ismert jobboldali személyiségek is részt vettek, ezért lepett meg mindenkit, hogy a nagy hazafi és önzetlen mecénás „a számára lényegében aprópénznek számító hárommillió dollárért játssza el a Moliere-féle fösvény Harpagont” – írta Dippold Pál a Magyar Hírlapban. Az sem javított a milliárdos üzletember hírnevén, hogy a nagy őssejtbotrányként elhíresült per elsőrendű vádlottjaként április végén tíz hónap felfüggesztett börtönbüntetést és tízmillió forint pénzbüntetést kapott a Fővárosi Törvényszéken tiltott emberkísérletért és emberi test tiltott felhasználásért. Igaz, az elsőfokú ítélet nem jogerős, Pákh Imre is felmentésért fellebbezett, tehát még kiderülhet, hogy nem bűnös, de erkölcsileg mindenképpen aggályos, hogy olyan bizniszt irányított, amelyben magyar és ukrán orvosok engedély nélkül nyújtottak őssejtkezelést gyógyíthatatlan betegeknek fejenként több millió forintért.

Bár eredeti terve szerint június 25-én elszállíttatta volna a Golgotát a debreceni Déri Múzeumból, Pákh Imre mégis úgy döntött, hogy a festményt a nyár végéig ott hagyja, ezzel lehetőséget szeretne adni az MNB képviselőinek a további tárgyalásra. Akkor azonban, ha nem sikerül megállapodniuk, szándéka szerint elszállíttatja a festményt, amire országhatáron belül még a védettség kimondása is lehetőséget ad, hiszen szerinte „erőszakkal szerzett képet ne állítsanak ki múzeumban” – fogalmazott a milliárdos, hozzátéve: „Elkötelezett vagyok aziránt, hogy Munkácsy képeit minél több magyar láthassa, a Golgotát sem azért vettem meg, hogy a lakásomban tartsam, de ha nem sikerül megegyezni, kénytelen leszek jogi útra terelni az ügyet”. Pákh megismételte, hogy továbbra is 9 millió dolláros vételárat kér a Golgotáért, s ezért letétbe adná az egész, 52 képből álló Munkácsy-gyűjteményét is a magyar államnak az elővételi joggal együtt.

A patthelyzet tehát prolongálva lett augusztus végéig, és most, a nyár közepén még senki nem tudja, melyik fél enged, és melyikük győzelmével végződik ez az egyre szomorúbb vásári alkudozás. A magyar civilek mindenképpen azt kívánják, hogy bárki győz is, ne a magyar nemzet érdeke maradjon alul – a páratlan értékű magyar kultúrkincs kerüljön magyar nemzeti tulajdonba, és maradjon végleg magyar múzeumban. „Ha a mienk, akkor jobb, ha nálunk van, mint másnál” – mondta tavaly márciusban Orbán Viktor miniszterelnök, amikor a Szépművészeti Múzeum főigazgatójával és a Magyar Tudományos Akadémia elnökével együtt bemutatta a sajtó képviselőinek a Seuso-kincs visszaszerzett hét darabját, köztük a névadó Seuso-tálat. Ugyanez a kijelentés érvényes természetesen Munkácsy Mihály Krisztus-trilógiájára is, ezért nagyon reméljük, hogy a Golgota kálváriája a nyár végén véget ér!

Szerző
Márton János

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!