A fiatalok a magyar vidék zálogai

A Miniszter kiemelte, hogy ehhez meg kell tudni mutatni, hogy az agrár és élelmiszeripar vonzóbb pálya lehessen a fiatalok számára, hiszen ők a magyar vidék záloga, nélkülük elképzelhetetlen a vidéki megújulás és a vidéket megtartó erő.  Hangsúlyozta továbbá, hogy e célból a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) 11 kutatóintézete is csatlakozik az egyetem  rendszeréhez,  így az új felsőoktatási intézmény kutató-, oktató- és gyakorló egyetemmé válhat.

Fotó: Pelsőczy Csaba

A Miniszter a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem (MATE) minden tekintetben felveszi majd a versenyt az élenjáró nyugat-európai társintézményekkel. Felhívta a figyelmet arra is, hogy az egyetemi integráció és a hazai agrár-felsőoktatás rendszerének korszerűsítése elengedhetetlen lépés az agrárium átfogó modernizációjához. A jövőben az egyetem a  hallgatókat magas színvonalon ismerteti meg a modern és fejlődő mezőgazdasági ágazatokkal, felkészítve őket az agrár karrierpályákon történő sikeres indulásra. Hiszen a magyar gazdák versenyképesességének növelése a magyar agrároktatás versenyképessé tételénél kezdődik – tette hozzá.  Nagy István kifejtette, az elmúlt időszakban bebizonyosodott, hogy az agráriumra válságok idején is támaszkodhatunk, a mezőgazdasági munka, illetve az élelmiszertermelés felértékelődött és tovább nőtt a magyar gazdák által megtermelt áruk megbecsültsége is. Az Agrárminisztérium célja, hogy az elkövetkezendő évtized nyertesei a magyar vidék és a helyi gazdaságok legyenek.

Fotó: Pelsőczy Csaba

Az agrárminiszter szerint történelmi jelentőségű döntés, hogy Magyarország az Európai Unióban adható legmagasabb mértékű, 80%-os nemzeti társfinanszírozást biztosítja a költségvetéséből az uniós vidékfejlesztési források mellé. Így az elkövetkező hét évben hazánk 4.265 milliárd forintot fordít a magyar vidék, a magyar mezőgazdaság és élelmiszeripar fejlesztésére. Míg a Közös Agrárpolitika (KAP) másik pillére, a jövedelempótló támogatások révén további 3.272 milliárd forintnyi, 100 százalékban uniós forrás segítheti a hazai mezőgazdasági szereplőket. Így a KAP uniós és hazai forrásai révén 2027-ig összesen mintegy 7.537 milliárd forint érkezik a magyar vidék erősítésére, fejlesztésére – sorolta a tárcavezető.

Forrás: https://kormany.hu/hirek/a-fiatalok-a-magyar-videk-zalogai

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!