Idegen érdekek mentén és külföldi forrásból Magyarországon működő civil szervezetek hazai politikusokat és magánszemélyeket figyelnek meg. Céljuk a magyar emberek és politikusok „levadászása” – fogalmazott ifj. Lomnici Zoltán, a CÖF–CÖKA szóvivője a szervezet mai sajtótájékoztatóján.

Mint mondta, arra a megállapításra jutottak, hogy a külföldről finanszírozott civil szervezeteknek – beleértve a TASZ-t, a Magyar Helsinki Bizottságot, a Transparency Internationalt, valamint az Amnesty Internationalt is – a tevékenységét folyamatosan vizsgálni kell, ezért a CÖF–CÖKA egy munkacsoportot hoz létre és minden olyan információt, amit rendelkezésre tudnak bocsátani, elküldenek az illetékes szerveknek, beleértve a Szuverenitásvédelmi Hivatalt is.

– A CÖF–CÖKA egyetlen célja, hogy átlátható és transzparens viszonyokat teremtsen és figyelembe véve a nyugat-európai országok gyakorlatát, kiszűrje annak a lehetőségét, hogy külföldről érkező forrásokkal megsértsék a magyar választási rendszert

– szögezte le ifj. Lomnici Zoltán.

Jelezte, hogy a szuverenitásvédelmi törvénycsomag egyértelművé teszi, hogy bizonyos esetben már bűncselekményt követ el az, aki külföldi forrásokat csatornáz be a magyar választási kampányokba. Leszögezte, hogy éppen ezért magyarként és civilként feladatuk, hogy akár preventív jelleggel, megóvják a honfitársaikat egy esetleges jogsértéstől.

Tordai Máté, a CÖF–CÖKA szakkoordinátora elmondta, hogy a szervezet adatigényléssel fordul az Átlátszó portálhoz, mivel felmerült, hogy az oldal külföldi érdekből folytathat oknyomozó munkát.

– Nyilatkozzanak arról, hogy folytattak-e külföldi forrásból oknyomozó munkát magyar szervezetekkel szemben 

– rögzíttette.

Továbbá arra is várják a választ, hogy 2023-ban mennyi forrás érkezett az Átlátszóhoz külföldi pénzből és a tavalyi év végén mekkora összeget tartott devizában az atlatszo.hu közhasznú nonprofit Kft. és az Átlátszónet Alapítvány. A CÖF–CÖKA arra is várja a választ, hogy az európai parlamenti és az önkormányzati választás napjáig érkezni fognak-e külföldi források.

– Az információkat a válaszok beérkezése után azonnal kiértékeljük, tekintettel arra, hogy ezeknek a kérdéseknek a mielőbbi tisztázása hazánk szuverenitásának védelme szempontjából is kiemelten fontos

– tette hozzá Tordai Máté.

Jelezte, hogy az elmúlt időszakban tapasztalható, hazánk belügyeit érintő intervenciós kísérletek miatt tényfeltáró munkába kezdett a Magyarországon tevékenykedő, számottevő külföldi forrásból részesülő NGO-k – nem kormányzati civil szervezetek – vonatkozásában, az NGO-k által közzétett hivatalos dokumentumok alapján. Ezt elsőként az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. és az Átlátszónet Alapítvány esetében végezték el.

Megállapították, hogy az atlatszo.hu már a portálján egyértelművé teszi anyagi természetű nemzetközi kötődését, amikor ismerteti a jelenlegi és volt intézményi támogatóinak körét. Ezek között megtalálható a Soros György által alapított Nyílt Társadalom Alapítványok, valamint a szintén általa támogatott Zinc Network, a Sigrid Rausing Trust, továbbá a Journalism Development Network és számos további külföldi NGO. Az éves beszámolók szerint az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. a 2016-os évtől, összesen összesen 450 647 dollárt, 180 000 angol fontot és több mint 91 millió forintot fogadott el a külföldi civil szervezetektől.

– Eközben az Átlátszónet Alapítvány 240 000 dollár támogatásban részesült az Open Society Institute-tól, amelyből többek között az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. tevékenységét finanszírozta 

– sorolta.

Mint kiderült, az atlatszo.hu Közhasznú Nonprofit Kft. 2022. évi beszámolója szerint 123 000 dollárt és 58 000 eurót tartott a bankszámláján, ugyanakkor az Átlátszónet Alapítvány az időszak végén 220 000 dollár és 1000 euró betéttel rendelkezett. – Vagyis kijelenthető, hogy az Átlátszó oknyomozó munkáját számottevő külföldi pénzek mentén folytatja. Ugyancsak fontos rögzíteni, hogy a nemzetközi támogatók kapcsolatba hozhatóak a magyar baloldal 2022-es kampányfinanszírozási botrányában főszerepet vállaló Action for Democracy-vel, ami CIA-közeli alapítvány – emelte ki.

Forrás: Magyar Nemzet

A CÖF–CÖKA munkacsoportot hoz létre a külföldről finanszírozott szervezetek átvizsgálására (videóval) — Civilek Infó