Természetesen egyetértek a petíció tartalmával, de ez kevés!
Azzal, hogy csatlakozunk a nyilatkozathoz, még nem tettünk semmit!
Arra is kellene egy beadvány a legitim hatalmat gyakorló szervek felé, hogy végre már szigorúan lépjenek föl – éppen a nemzet nevében – büntetőjogilag az ilyen kezdeményezésekkel szemben!
Elég volt már a félreértelmezett demokráciából!

V.M.
– – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – – –

SAJTÓKÖZLEMÉNY
BUDAPEST, 2020. január 15.
FIDESZ XVI. KERÜLETI SZERVEZETÉNEK NYILATKOZATA

A BALOLDALI ÖSSZEFOGÁS KÉPVISELŐJE LISTÁZNI AKARJA AZ EMBEREKET.

Mély felháborodással olvastuk Vajda Zoltán önkormányzati képviselő (DK, Momentum, MSZP, Párbeszéd, Jobbik, LMP) közösségi
oldalán január 12-én 18:08 órakor közzétett bejegyzését, melyben a fideszeseket akarja listázni.

A Fidesz-tagokat, a szimpatizánsokat, a szavazókat, és mindenki mást, akik nem is politizálnak, csupán a köz szolgálatában
dolgoznak, mint ahogy írja: _„kik azok, akik pillanatnyi előnyökért, anyagi javakért, a számukra drogként ható hatalomért
kiszolgálják ezt a rendszert”_. Vajda listázná a hivatali dolgozókat, a tanárokat, a tanítókat, az óvodapedagógusokat, a
bölcsődei dolgozókat, a rendőröket, a tűzoltókat, az orvosokat, az ápolókat, a védőnőket, és úgy általánosságban mindenkit, akit ő a jelenlegi kormányzat kiszolgálójának minősít.

Vajda nem titkolja azt sem mindezt azért teszi, hogy az általa remegve várt gyurcsányista hatalomátvétel után lehessen tudni, kitől kell
majd elvenni a munkáját, a vagyonát, a lehetőségeit.

A XVI. kerületi Fidesz nem akarja, hogy visszajöjjenek azok az idők, amikor a nácik listázták zsidó honfitársainkat, vagy amikor
Rákosiék listázták a kulákokat, az antikommunistákat és a klerikális „reakciósokat”.

Az ilyen kezdeményezéseket csírájában kell elfojtani, nem maradhat a közélet szereplője olyan politikus, aki ilyet tesz, vagy erre
buzdít, ezért a Fidesz XVI. kerületi szervezetének elnöksége lemondásra szólítja fel Vajda Zoltánt. Felszólítja, hogy azonnali
hatállyal adja vissza önkormányzati képviselői mandátumát, és távozzon a közéletből!

Felkérjük az összes, a szabad gondolatban és véleménynyilvánításban hívő, a demokráciát alapértéknek tekintő párt XVI. kerületi szervezetét, hogy csatlakozzon a Fidesz nyilatkozatához.
Tegyünk közösen a gyűlölet ellen, mert nekünk ez a minimum!

FIDESZ XVI. KERÜLETI SZERVEZETÉNEK ELNÖKSÉGE