„Igen, osztályharc van. És az én osztályom, az elit, áll nyerésre” – mondta öt évvel ezelőtt Warren Buffett milliárdos befektető. Kérdés, ma mit mondana, Donald Trump megválasztása után. Az elemzők ugyanis egyetértenek abban, hogy Trumpot a lehetőségeit elvesztett, lecsúszott, kilátástalan helyzetbe jutott, így dühös fehér lakosság választotta meg. Lehet, azt mondaná, hogy ez bizony forradalom akar lenni. De kevéssé valószínű, hogy egykönnyen megadná – megadja – magát.
Bár a tőzsde már magához tért a Donald Trump választási sikere utáni ájulásából, az amerikai és az angolszász liberális elit még sokkos állapotban van. Vannak elismert újságírók még a vesztes demokrata-párti térfélen is, akik az önvizsgálat fontosságát hirdetik. Közéjük tartozik az alternatív média egy rangos szereplője, Glenn Greenwald, aki a Snowden-féle kiszivárogtatott anyagok képviseletével vált híressé. A sokaság azonban, úgy tűnik, inkább azt a retorikát folytatja, hogy a kampány győztese, Trump hányféle okból vállalhatatlan, és ki mindenki felelős Hillary Clinton bukásáért. A hibát többségükben nem a demokrata párt politikájában, jelöltállításában, globalista elitizmusában és népszerűtlen intervencionista külpolitikájában keresik. Van, aki a jelöltek közül csalással kirekesztett (!) Bernie Sanderst találja felelősnek, van aki az FBI-t, stb.
A gazdasági sajtó eközben a Trump jelentette kiszámíthatatlanság veszélyeit sorolja, és azon töpreng, hogy miként lehetne a különféle szabadkereskedelmi egyezményeket (TPP, TISA, TTIP) nyélbe ütni a kialakult helyzet ellenére. Donald Trump ugyanis ezen egyezmények ellen foglalt állást kampányolása során, hiszen ezek nem csak a többi aláíró ország, de az USA számára is hátrányos: csupán a transznacionális vállalatok számára jelentenek előnyt. Különösen figyelemre méltónak találom a közgazdasági Nobel-díjas Paul Krugman gyásziratát arról, hogy hogyan lehet igyekezni túlélni az amerikai választási eredményt. „A választások arról döntenek, hogy ki kapjon hatalmat, és nem arról, hogy kinek van igaza”, mondja. „Attól még a nem-fehérek lenézése és a ráolvasásos (’vudu’) közgazdasági tanok nem válnak helyessé. Ragaszkodjunk igazságunkhoz, vereségünk ellenére is” És – többek között – a klímaváltozás teljes elszabadulását jósolja. Mint sokan mások is, akik Krugmanhoz hasonlóan, csak sokszor durvább formában a választópolgárokat butának, bunkónak, rasszistának, xenofóbnak – stb. – bélyegzik.
Hogy mi mindent fognak Trump megválasztásának rovására írni a liberális közgazdászok és újságírók tulajdonképpen elég jó valószínűséggel meg tudjuk tippelni, ugyanis saját korunkban sem az első eset. hogy a választópolgárok az Establishment ellen voksoltak. Ezt láthattuk a Brexit esetében is, amely kapcsán egyetért a legtöbb elemző,hogy az valójában az Establishment elleni lázadás volt. A Brexit megvalósulását a brit politika nemcsak megfúrni igyekszik (az egyébként is határidős, tehát halogatást kevéssé tűrő ú.n. „50. cikkely” – kilépési cikkely – alkalmazásához legújabban a bíróság döntése szerint nem elég a népszavazási eredmény, a parlament szavazata is szükséges), de a liberális-globalista értelmiség minden valós és álmodott rémségért felelőssé igyekszik tenni a brit népszavazás eredményét.
Tulajdonképpen, ha jobban megfigyeljük, azt vehetjük észre, hogy az elit nem hogy nemtetszését fejezi ki a választási/ népszavazási eredmény fölött, de büntetni is igyekszik érte a népet. Közben úgy érzik, minden alól felmentésül szolgálhat az Establishment elleni szavazás, sőt, bármit meg is lehet tenni és a Brexitre / Trump győzelmére rá lehet fogni. A lakosság bűnhődjön, és tanulja meg: pórul jár, ha azt az esztelen döntést hozza, hogy szembe fordul a globális elittel.
Ha déjá vu érzésünk van ezek alapján, az nem véletlen. Korunk első Brexitje a magyarországi 2010-es választás volt. Minden elképzelhető nehezítést megkaptunk. Nem kaptunk haladékot a költségvetési deficit rendezéséhez. Megtámadták a forintot. Leminősítették az országot. A bukott Establishmenthez ilyen-olyan szálakkal kötődő szerveződések igyekeztek utcai összecsapásokat kiprovokálni (igen, hála a WikiLeaksnek, ez egy nyilvánosan elérhető, dokumentáltan létező, kedvelt technikája a globális hatalomnak) amelyre válaszul kellő erővel be lehet kívülről avatkozni. Pocskondiázták az unortodoxiát, és – természetesen – démonizálták az ország megválasztott vezetését, ezzel támadva és degradálva a magyar választópolgárt és az egész országot is.
Most már csak az a kérdés, hogy az egyelőre inkább egypólusú világ hegemón hatalmával, az USÁ-val szemben milyen globális következményekkel tud megpróbálni büntetőhadjáratot indítani a transznacionális vállalati és elitérdekeket képviselő, a fősodratú média zömét is uraló háttérhatalom. Ugyanis látva az első reakcióikat, aligha valószínűsíthető belátásuk.
Az alternatív médiában latolgatott kérdés pedig az: vajon hol folytatódik a megállíthatatlanul elindított, az Establishment, a globális elit mértéktelenségét és gőgjét elutasító folyamat? Többen mondják, jobb lesz (a kontinentális) Európán tartani szemünket, mert a következő robbanás itt várható.
