Az imperializmus „gyarmati, hódító,
világuralomra törekvő külpolitika”
Wikipédia
Érdemes végiggondolnunk, hogy a fent idézett eszmeiség miként van jelen a mai valóságban.
A múlt és jelenkor gyarmatosító államai jelentik a kiindulási pontot. Ők azok, akik ma is erősnek és gazdagnak mutatkoznak. A felszín alatt jól látható a közöttük végbement, II. világháború utáni erőátrendeződés.
A világpolitikában és a globális gazdaságban ma már az USA vezető szerepe nehezen vitatható. A jövőt illetően egyedül Kína jelentheti a konkurenciát. Az európai „obsitos” nagyhatalmak már csak a másodhegedűs szerepet tölthetik be. Mindezt visszaigazolja a NATO szövetséges rendszere, ahol egy pillanatig sem kétséges, hogy ki írja elő a táncrendet.
Az utóbbi hónapok történései igazolják Európa gyengeségét, védelmi képességének elégtelenségét. Az Európába beszivárgó amerikai haderő és fegyverzet bizonyságul szolgál arra, hogy az EU országai rászorulnak a hadászati és katonai segítségre.
Orbán Viktor intelemnek is tekinthető szavai mélyen szántva rámutatnak az igazságra, miszerint Európa gazdag, de gyenge lábakon áll. Ezen a tényen csak bölcsen és gyorsan átgondolt összeurópai politikai irányváltással segíthetünk.
A gazdagságot a sok évszázados keresztényi múlttal rendelkező európai civilizáció hozta létre. Európa 500 milliós polgárságának így kötelező együttes feladata a kontinensen kialakult társadalmi és gazdasági rendszer megvédése.
Itt talán érdemes Ferenc pápa szavait idézni: „Egy új, láthatatlan, olykor virtuális zsarnokság rendezkedik be”. „A pénz kormányoz, és nem szolgál.”
A bankok és multinacionális cégek mögött megbújó pénzoligarchák azonban gondoskodnak a látható pártpolitikai élcsapatukról is. Az Európai Parlamentben érzékelhetjük azt a vakító visszatükröződést, hogy miként lehet nemzeteken átívelő korrupcióval egy hódításra szánt gyakorlatot tatarozott eszmeiséggel felruházni. Az elkoptatott liberalizmusról van szó, amely a korrupciós pénzek hatása alatt átvedlett neoliberalizmussá és világgazdasági csődöket okozva, tetszés szerint működteti a becsületesen dolgozó polgárok természetes mértékű vagyonának rabló elszivattyúzását.
Az ébredő szuverén nemzetek polgársága rádöbbent, hogy a keresztényi erkölcs és etika, passzivitásuk folytán, már-már szemétkosárba került. Ezt érezve a pénzéhes, háttérből irányító pénzoligarchák áttértek az egyre radikálisabb módszerek alkalmazására. „Baráti tűz” alá vették kontinensünket. A kéretlen demokrácia eszközével szétforgácsolták a közel-keleti, ázsiai és afrikai társadalmak életterét és elindították az újkori gazdasági népvándorlás áradatát Európa felé.
Az Európai Unió vezetőinek alkalmatlansága folytán nemcsak a megelőző védelmi válaszlépések maradtak el, hanem teret nyerhetett és erőre kaphatott a liberálfasizmus, amely a véleménydiktatúra eszközrendszerével (megvásárolt médiumok, felbérelt hazát-kiárusítók, kettős mérce) semmibe veszi az uniós polgárok többségének már-már kétségbeesett jelzéseit.
Az Unióban elszabadult hajó-ágyúként működő ultraliberálisok és posztkommunisták, vesztüket érezve, 19-re lapot húztak. Felvállalták, hogy az önállóságukat megőrizni kívánó nemzetek sírásói lesznek.
Az a kérdés, hogy az általuk módszeresen ásott gödörbe kik esnek bele? Remélhetőleg ők maguk és nem egy kontinensnyi, kultúráját, szabadságát és munkáját megőrizni kívánó polgár. Így hát adódik a kérdés, hogy mit kell tennünk álságos törekvéseik megakadályozására.
Először is felül kell vizsgálni a Lisszaboni Szerződést. Nagy-Britannia megnyitotta ennek lehetőségét, Európa többi országa pedig tegye nyilvánvalóvá, hogy ez nem lehet privilégium, az összes tagállam felvetéseit is egyidejűleg vizsgálni kell. A szükségesnek ítélt változtatások a nemzetek egyenrangúságának elismerése mellett újonnan kialakított, jól meghúzott határvonalakkal biztosítsák a nemzeti szuverenitás és önrendelkezés territóriumait.
Bővíteni kell az európai polgárok alapvető sorskérdéseihez fűződő, közvetlen beleszólási jogot. Az európai nagyhatalmak felhatalmazás nélkül és önállóan ne dönthessenek a 28 tagállam beleegyezése nélkül. Ezért a mindenkori közös képviseleti jogállást szabályozni kell.
Brüsszel felett felhők gyülekeznek. Ennek oka az egyes tagországok érdekeit szolgáló, kiterjesztőleg értelmezett migráns politika, az USA-val megkötendő kereskedelmi szerződés (TTIP), amelynek eredményeként a radikális jobb- és baloldal összefogása politikai cunamival fenyeget (Nemzeti Front, Sziriza, stb.)
A PC beszédet ideje a kukába dobni. Lengyelország és Magyarország példázza hogy ahol a nép szavára adnak a kormányok, ott a nyugodt, békés polgári többség a demokratikus rend szilárd alapja maradhat.
Ezen kormányok magatartása lehetne a brüsszeli bürokraták és intézményi rendszer számára a követendő példa, hiszen az európai polgárság egyre nagyobb aktivitással elutasítja a közömbösség globalizációját.
Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök
