Olvasom az egyik napilapunknak a párizsi terrortámadást követő számában a következő mondatot. „hónapok óta látjuk azt az értelmetlen és teljességgel felfoghatatlan állásfoglalást, amit az unió vezetése a menekültválságnak álcázott, Európa elleni háborús invázióval kapcsolatban produkált.” (Az idézett cikk szerzője az Információs Hivatal volt műveleti igazgatója, a téma egyik legautentikusabb szakértője.)
Igen. „Értelmetlen és teljességgel felfoghatatlan.” Mit tehet az ember, hogy mégis valahogy megértse és felfogja? Találgat. Hogyan lehet azt értelmezni, hogy szuperértelmes emberek, profi politikusok az uniós átlagpolgár számára teljesen érthetetlen, értelmetlen, a biztonságukat, jövőjüket, egzisztenciájukat, kultúrájukat (most már tudjuk, hogy az életüket is) veszélyeztető döntéseket hoznak, illetve ilyen (olykor a korábbiakkal ellentétes) nyilatkozatokat hallunk tőlük? Azt, hogy ne volnának szuperértelmesek, és ne látnák azt, amit egyre többen látnak (szinte mindenki), eleve kizárhatjuk. Marad az, hogy „másban utaznak”, mint az általuk vezetett entitás (az Unió) lakóinak döntő többsége. De hát miért? Mi ez a más? Ezt a kérdést teszi fel a napilap politológus szerzője is: „vajon mi történt az Európai Unió vezetőivel, amikor, az eddigi negatív tapasztalatok birtokában, egyszerre már nemcsak a civilizációk és kultúrák gondos elválasztásában, a távolság megtartásában, hanem a civilizációk keveredésében látják Európa problémáinak a megoldását? Vajon ki vette rá őket, hogy ennyire önsorsrontó módon cselekedjenek? Csak nem Richard Coudenhove-Kalergi Páneurópa –terve lappang újra a háttérben (aki egyébként a bécsi Humanitas nevű szabadkőműves páholynak is tagja volt)…?”
Tiszta beszéd. Különösen azok számára, akik az interneten cirkuláló Kalergi életrajzról és koncepcióról is bővebben olvashattak. A kérdés költői, benne van a válasz. Legfeljebb azt fűzhetjük hozzá, nem biztos, hogy önsors rontásról van szó. Hanem a mi sorsunk rontásáról. Ilyen vezetőink vannak. Akik rávették őket erre, a mi sorsunk rontására, azok valószínűleg busásan kárpótolják ezért őket. Vagy legalább is ezt ígérik. De ne zárjuk ki a klasszikus képletet sem: „egyik kezemben a cukor, másikban a korbács: válassz!” Elképzelhetők a nyomásgyakorlás, a zsarolás kulisszák mögötti változatos formái, természetesen a „cukor”, a csábítás trükkjeivel szoros egységben. A cukros bácsikat, néniket, akik nyilván fenyegetőzni is tudnak, persze meg se nevezhetjük, hiszen ők, mint ezt leginkább Bogár Lászlótól tudjuk, nem is léteznek. Vagy talán mégis? Abban a szuperhatalomban, ahol netán(!) mégis léteznek, mi történik? Ahogy ezt A nemzetek Európája című írásban olvashatjuk (Magyar Idők, 2015. november 16.), valóban „minden eszközzel igyekeznek megakadályozni az illegális bevándorlást. Fegyverrel is, ha kell. És senki nem vádolja ezért a humanizmus megsértésével őket. Miért akar Európa pápább lenni a pápánál?” Nem akar. Rákényszerítik. (Legalább is megpróbálják.) Kollaboráns vezetői és a zsoldjukban álló, egyre népszerűtlenebb politikai pártok segítségével. Mert akárhogy is, Európa még mindig a nemzetek Európája, a többség elképzelésében a szabad, szuverén nemzetek hazája, és aki segít rákényszeríteni azt, amit nem akar (a saját vesztét mért akarná?), az nemcsak hogy nem liberalizmus és nem demokrácia, hanem haza- és nemzetárulás. Amiért legkésőbb a történelem ítélőszéke előtt felelnie kell. De reméljük, hogy hamarabb is.
A szovjet diktatúra országainak lakói megtapasztalhatták, milyen egy a hazaáruló, kollaboráns politikai elit uralma alatt sínylődni. Gyakran mondjuk, és igaz is, hogy a kommunizmustól érintetlen nyugati országokban ezt a helyzetet nem ismerik. Hogy egy politikai osztály jobban függjön az őt támogató szuperhatalomtól, mint a saját népétől, országa (választó) polgáraitól. Hát most, legalább is egy aspektusból, módjukban lesz megismerni. Sokunk véleményét mondta ki Bayer Zsolt, amikor kijelentette: számára ugyanaz most már az Amerikai Egyesült Államok, mint ami harminc éve a „nagy és dicsőséges Szovjetunió” volt.
Ami pedig a hazánkban élők tisztánlátást illeti: két mellbe vágó (bár apróságnak tűnő) hírre kaphattuk fel a fejünket nemrégiben, a közszolgálati tv csatorna hírműsorát hallgatva. Az egyik az, hogy az USA titkosszolgálatának a listáján (talán egy kivétellel) a párizsi merénylet minden terroristája rajta volt. Tessék? Mit is jelent akkor az, hogy egy katonai szövetségben vagyunk, mi európaiak ezzel a szuperhatalommal? (Mondhatnánk persze más példákat is, amelyek miatt indokolt ez a kérdésfeltevés.) A másik: a Bukarestbe tartó expresszen elfogott két terrorista közül az egyik okmányok helyett a Korán átnyújtásával „igazolta” magát. Kikkel is állunk szemben? Igen, igaza van a miniszterelnöknek, hiszen „a tények makacs dolgok”: statisztikai adat, hogy a migránsok betelepülésnek helyén erőteljesen megnő mindenféle bűnözés. De még ennél is többről van szó. Arról, hogy amikor a bűnözőt a vallási fanatizmus (is) motiválja, ezzel látja igazolhatónak maga és a világ számára legbrutálisabb, legvéresebb, legkegyetlenebb terrorcselekményeket is. Ehhez képest a DK elnöke azt állítja, hogy amennyi ember most a párizsi merényletben meghalt, annyit Magyarországon is megölnek egy év alatt, mégsem nevezi a magyarokat senki gyilkosoknak. Igen, valóban minden országban vannak bűnöző k, gyilkosok is. (Lehet, hogy egyesek nem sokallják, hanem kevesellik a számukat?) De ezek nem a Biblia vagy bármiféle szentkönyv, vallási röpirat átnyújtásával igazolják személyazonosságukat.
A párizsi merénylet lett volna az utolsó alkalom, hogy ez a kíméletlen ellenséget ránk szabadító politikai osztály, vezetés azt mondja: „bocsánat, tévedtünk.” Többen elhitték volna nekik, mert még nem mindenki tudja, hogy nem tévedtek, hanem mint mondtuk, „másban utaznak”. De most már szinte mindenki tudni fogja. Hiszen elhangzott számos kijelentés, autentikus szájakból, hogy „a párizsi merénylet miatt még nem kell megváltoztatni Európa bevándorlási politikáját”.
Erre csak egy magyarázat van, úgy képzelik, hogy ha a bevándorlónak álcázott megszállók kellő számban bejönnek, akkor ők meg kimennek. Mert van nekik hová. Őket, családjukat, hozzátartozóikat nem fenyegeti veszély.
Pedig még az is meglehet, hogy tévednek. Ebben valóban tévednek.
K.I.B.
Szerző
