Az a borzalmas terrortámadás, ami tegnap este a francia fővárost sújtotta, bármilyen sokkoló, mégsem volt váratlan, még kevésbé előzmények nélküli. A minden bizonnyal az Iszlám Állam nevű közel-keleti dzsihadista terrorszervezet által megszervezett és – riasztóan profi és kíméletlen módon – végrehajtott, összehangolt merényletsorozat azt jelenti, hogy az iszlám és a Nyugat közötti, több évtizede tartó civilizációs hidegháború immár a forró szakaszába lépett. Ennek több baljós előzménye volt: gondoljunk csak az Egyesült Államok több stratégiai célpontja ellen 2001. szeptember 11-én végrehajtott repülőgépes terrortámadásokra, a 2004. március 11-i madridi, szintén precízen összehangolt pokolgépes merényletsorozatra vagy a 2005. július 7-i londoni koordinált öngyilkos merényletekre. Párizst pedig ez év elején sokkolta a január 7-én a Charlie Hebdo szatirikus hetilap szerkesztősége ellen elkövetett vérengzés. Valamennyi támadást iszlamista terroristák követték el, s nem lehetett – miként most sem szabad – azt remélni, hogy nem következnek be újabb, hasonló vagy még szörnyűbb támadások Európában a civil lakosság ellen.
Legyünk végre bátrak szembenézni a helyzettel: a nyugati civilizáció, s benne Európa végveszélybe került. Ez most a legelső feladat: szembenézni, mert ősi hiedelem, hogy az állhatatos szembenézés, a bátor helytállás a legveszélyesebb vadat is meghátráltatja. Nem szabad többé azt a súlyos hibát elkövetnünk, amit Illyés Gyula rögzített az Egy mondat a zsarnokságról című, 1956. november 2-án megjelent (de korábban, a kommunista terror tetőpontján írt) profetikus költeményében: „s már körbe lángol / erdőtűz gyufaszálból, / mert amikor ledobtad, / el nem tiportad”. S azt se feledjük, amit előtte József Attila írt Thomas Mann üdvözése című nagy versében, hogy „az emberségen, mint rajta (Kosztolányin) a rák, / nem egy szörny-állam iszonyata rág / s mi borzadozva kérdezzük, mi lesz még / (…) fő-e uj méreg, mely közénk hatol –”. Igen, a tüzet időben el kellett volna oltani, a tűzfészket eltiporni; a rákos daganatot szintén időben fel kellett volna ismerni, megfelelő terápiával kezelni és a veszélyes gócpontok terjedését megakadályozni. Ismerjük el és be: mindkettőt elmulasztották a nyugati országok választott vezetői – a német kancellártól a francia elnökig – és az Európai Unió bürokratái – a luxemburgi liberális Junckertől a német szocdem Schulzig –, mint ahogy a mai napig nem ismerik fel és nem tudják kezelni a tömeges bevándorlást sem! Jelen sorok írója már két és fél hónappal ezelőtt megírta itt egyik blogjában, hogy az európai elit, ezen belül valójában „Juncker és az általa vezetett Európai Bizottság bukott meg – ez a nyár bebizonyította, hogy teljesen alkalmatlan a kaotikus, tömeges, illegális bevándorlás okozta válsághelyzetnek nemhogy a kezelésére, de még a felismerésére és megértésére sem!” (Kemény deszkák, avagy miért bukott meg a Juncker-bizottság?, 2015. augusztus 30.)
A Békemenet szervezői és a CÖF-CÖKA vezetősége szeptember közepén közös közleményben adta közre, hogy várják az Európai Unió vezetésének „egyetértésen alapuló, bölcs és gyors döntéseit, amelyek egyben a terrorizmus veszélyét is elhárítva a migránsáradat megfékezését szolgálják”. A magyar civilek és a magyar felelős politikusok azonban hónapok óta hiába figyelmeztetnek és ismétlik egyre határozottabban, hogy a tömeges muszlim bevándorlás megengedésével – sőt egyes nyugati vezetők általi bátorításával – Európa önként és dalolva maga importálja az iszlamista terroristákat – a legtöbb európai kormány nem hallgatott a magyar figyelmeztetésre. Sőt, még minket bíráltak és becsméreltek minősíthetetlen módon azért, mert hónapokig egyedül a magyar kormányzat volt kész és képes hatékony lépéseket tenni az ország és az Európai Unió schengeni határának megvédésére. Hiába hangoztatta hónapok óta Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha nem tudjuk feltartóztatni az áramlást, millió szám fognak érkezni Európába a harmadik világból a gazdasági megélhetés és a jobb élet reményében. Hiába mondták, mondtuk egyre többen, egyre hangosabban, hogy napjainkban egy idegen civilizáció európai inváziója, élettér-foglalása zajlik; menekültügynek és humanitárius kérdésnek álcázva Európa iszlamizációja zajlik, ami a társadalmi feszültségek és konfliktusok mellett, velük és általuk növeli az iszlamista szélsőségesek terrorakcióinak veszélyét is.
A tegnapi párizsi támadás után azonban már senki nem dughatja homokba a fejét. Ez nyílt hadüzenet Európa, tágabb értelemben a nyugati civilizáció ellen. Egy olyan sötét erő intézett támadást Párizs és szimbolikusan egész Európa ellen, amelynek a nyugati, zsidó-keresztény gyökerű civilizáció eltörlése a fő célja. Most már minden értelmes, egészséges életösztönnel rendelkező, népe, hazája és Európa sorsa iránt felelősséget érző és vállaló, tettre kész embernek – politikusnak és civil patriótának egyaránt – tudnia és hirdetnie kell, hogy ebben a helyzetben csak két választási lehetőség van: a behódolás vagy az ellenállás. Ha vállaljuk magyar, európai, keresztény identitásunkat, akkor Magyarország és Európa határait, továbbá Magyarország és Európa etnikai és kulturális összetételét is mindenáron meg kell védeni, mesterséges és erőszakos megváltoztatásának nem szabad engedni. Eközben rutinként gyakorolni kell a mindennapi, egészséges patriotizmust, ellen kell állni az idegen kultúrájú tömegek élettér-foglalásának, az erőszakos, terrorista csoportokat pedig minden lehetséges eszköz bevetésével, kíméletlenül fel kell számolni. Mostantól már mindenféle gyengeség, engedékenység, habozás, tudatlanság és tétlenség több mint bűn – súlyos, végzetes hiba! Bár igaz, hogy a történelem nem ismétli meg önmagát, s Hérakleitosz óta tudjuk, hogy nem léphetünk kétszer ugyanabba a folyóba, de Cicerótól azt tanultuk, hogy a történelem az élet tanítómestere; Santayana pedig arra figyelmeztet bennünket, hogy aki nem ismeri a múltat, az arra ítéltetett, hogy megismételje, újra átélje azt. Ne kövessük el megint azt a súlyos hibát, amit az első világháború után a nyugati hatalmak elkövettek, hogy nem vették komolyan a bolsevista hatalomátvétel veszélyét, és az orosz „fehérekkel” összefogva nem pusztították el a vörös vírust, amely így a fél világot megfertőzte Kínától Afrikán át Latin-Amerikáig, sőt Európáig. A nyugati hatalmak sokáig nem vették komolyan a nemzetiszocialista veszélyt sem, hagyták megerősödni Hitlert, és amikor már nagy volt a baj, akkor meg a barna vírus elpusztítása érdekében összefogtak a másik sátáni figurával, Sztálinnal. A Nyugat mai politikai, gazdasági-pénzügyi, véleményvezér vezetőinek történelmi a felelőssége: vagy elpusztítják az Iszlám Állam nevű gyilkos kórt, vagy az pusztít el bennünket. Sajnos, a nyugati vezetők alkalmatlansága és bűnös mulasztása miatt most már hosszú és nehéz, sok áldozattal járó háborúra kell készülnünk, mert a rákos daganat áttétei már beépültek a nyugati civilizáció társadalmainak szövetébe, és belülről rombolnak, gyilkolják a még egészséges sejteket.
Pedig lehetett volna időben védekezni. Samuel P. Huntington amerikai politikatudós, történetfilozófus, a Harvard Egyetem világhíres professzora már 1996-ban (magyarul 1998-ban), tehát majdnem két évtizede (!) megjelent nagy jelentőségű, még nagyobb vitákat kiváltó könyvében meggyőzően kimutatta, hogy a civilizációk közötti erőegyensúly módosulásának vagyunk tanúi, és az iszlám társadalmak robbanásszerű demográfiai növekedése destabilizáló következményekkel jár mind a muzulmán, mind a nyugati országokra nézve. A Nyugat életben maradásának feltétele az, hogy az amerikaiak és az európaiak „megerősítsék nyugati identitásukat”, és „összefognak, hogy civilizációjukat megújítsák és megőrizzék a nem nyugati társadalmak felől érkező kihívásokkal szemben”. A Nyugat és az iszlám között kialakult társadalmi hidegháború során Európa már az 1990-es években a frontvonalba került; egy neves egyiptomi újságíró 1994-ben megírta, hogy „a nyugati zsidó-keresztény eszmeiség és az iszlám újjászületési mozgalom között egyre növekvő ellentét van kialakulóban, melynek határai nyugaton az Atlanti-óceánig, keleten egészen Kínáig nyúlnak”. Ugyanakkor egy prominens indiai muzulmán megjósolta, hogy a Nyugat „új konfrontációja minden kétséget kizáróan a muzulmán világból indul majd útra. Magrebtől (Északnyugat-Afrika) Pakisztánig az iszlám nemzetek harcolni fognak azért, hogy egy új világrend alakuljon ki”. A NATO főtitkára 1995-ben – éppen húsz éve (!) – kijelentette, hogy a Nyugat számára az iszlám fundamentalizmus „legalább olyan veszélyes, mint egykor a kommunizmus volt”. A Clinton-kormányzat egyik igen befolyásos tagja az iszlámot egyenesen a Nyugat globális riválisának nevezte.
Huntington professzor említett könyvében megállapítja: „A Nyugat számára nem az iszlám fundamentalizmus jelenti az alapvető problémát, hanem maga az iszlám, ez az eltérő civilizáció, melynek népei meggyőződéssel hirdetik kultúrájuk felsőbbrendűségét, s ugyanakkor hatalmuk kisebbrendűségétől szenvednek.” Sajnos, ki kell mondanunk, mindenben Huntingtonnak lett igaza. És azt is, hogy ha Európa jelenlegi vezetői továbbra sem veszik komolyan a tegnapi hadüzenetet, és nem tesznek száznyolcvan fokos fordulatot eddigi hibás, alkalmatlan, bevándorláspárti politikájukban, akkor Európa népeinek haladéktalanul el kell zavarni őket, és olyan vezetőket állítani a helyükre, akik készek és képesek alkalmas, erős, hatásos választ adni az iszlamista agresszióra és invázióra. Háborúban az önvédelmi harc nemcsak jog, hanem kötelesség is – politikusoknak, katonáknak és civileknek, vezetőknek és vezetetteknek, egyéneknek és közösségeknek egyaránt. Ezzel tartozunk elődeinknek és utódainknak is!
