Az idei nyár tartós kánikulával és addig soha nem látott méretű menekülthullámmal lepett meg bennünket. A nyári forróság idővel azért alábbhagyott, de a migránsáradat makacsabbnak bizonyul. Számuk mára kicsit csökkent ugyan, de azt még lelkes támogatóik is elismerik, valójában fogalmunk sincs vajon még hány százezren kívánnak békét és jobb életet keresni – hazánkon áthaladva – az Európai Unió területén? A jelenség számos kérdést vet fel minden józanul gondolkodó emberben; miért éppen idén sokszorozódott meg a migráns-hullám? Hogy lehet az, hogy egymástól több ezer kilométerre élő emberek hirtelen fogták magukat, esetleg terhes feleségüket és karon ü lő gyerekeiket, és indultak neki a nagyvilágnak, hogy aztán egy közös lélekvesztőben, a tengeren lavírozva épphogy csak szárazföldet érjenek, ahonnan egyenes út vezetett a magyar zöldhatárig, majd a Keleti pályaudvarig. Vajon ki fogta össze ezeket az egymással kommunikálni sem tudó embereket, kitől kapták az információt, és miért éppen most? Magyarázatként hallottuk az Iszlám Állam előretörését, Szíria bombázását, Afganisztán évek óta tartó bizonytalan és veszélyes helyzetét. Hallottunk a Szenegálban, Szudánban, Ghánában zajló véres polgárháborúkról, törzsi ellentétekről, de mindez nem magyarázat arra, hogy miért éppen most lett mindenkinek elege a terrorból, nyomorból, éhínségből! Valamint az is érthetetlen, hogy a már jó ideje különböző menekülttáborokban élő embereknek is hogyan jutott éppen most az eszükbe, hogy Magyarországon keresztül jussanak el tömegesen az Európai Unióba, és egyáltalán miért gondolták azt, hogy ott tárt karokkal fogadják őket majd? Fogadják-e őket egyáltalán úgy, hogy többségüknek sem nyelvtudása, sem olyan szakképzettsége nincs, amivel el tudnának helyezkedni, dolgozni.
A menekülthullám tetőpontján naponta többször is láthattunk helyszíni közvetítést a Keleti pályaudvarról, ahol rendőrsorfal próbálta megfékezni a vonatokat megrohamozó embertömegeket, láthattuk az aluljáróban életvitelszerűen berendezkedett családokat, vagy a magyar kormány és a hatóságok ellen éppen tüntető, fiatal férfiakból álló tömeget. Hallottunk olyanokról, akik taxival indultak el a határra, amikor híre kelt, hogy hamarosan le fogják zárni, és láttuk az okostelefonokkal tájékozódni , informálódni próbálókat is. Közszájon forogtak tarifák, amelyekért az embercsempészek juttatják el a fizetni tudókat A-ból B-be, és mindez csak még megfoghatatlanabbá teszik az egész eseménysort. Bámennyire is szeretnénk azt hinni, hogy ezek az emberek szerencsétlen, hazájukat, otthonukat elveszítő, és a puszta életüket mentő emberek, mégis gyanakvással tölti el az embert mindaz, amit lát, hall, tapasztal. Kiterjedt embercsempész hálózatról is szólnak a hírek, és ha józan ésszel belegondolunk, egy több százezres tömeg toborzása, utaztatása – sajnos nem egy esetben tragikus végkifejlettel – indokolttá teszi, hogy el is higgyük.
Az áradat tehát megindult, és mára elérte a 400 ezres számot azoknak az embereknek a száma, akik átlépték a magyar határt, és áthaladtak az országon, nem kevés plusz feladatot róva ezzel a kormányra. Arra a kormányra, amely Orbán Viktor vezetésével elsőnként ismerte fel , és hívta fel rá az uniós országok vezetőinek figyelmét, komoly probléma lesz abból, ha nem teszünk a menekültáradat megfékezésére valamit. A határ lezárásával meg is tettük azt a sokat vitatott lépést, amely végül valóban megfékezte az inváziót, de még így is, hogy hazánk valójában csak tranzitországként szerepel a migránsok úticéljai között, több félelmünk is beigazolódni látszik. Ma már egyre több orvos és járványügyi szakember ismeri el, hogy valós veszélyt jelentenek a társadalomra azok a tömegek, amelynek tagjai sok esetben állampolgárságukról sem hajlandóak nyilatkozni, papírjaik állításuk szerint elvesztek, ezért aztán elképzelésünk sem lehet arról, hogy milyen kórokozókat hurcolnak be azokból az országokból, ahová, ha egy európai ki akar utazni, számos védőoltást kell kapnia, nehogy megfertőződjön!
Természetesen, mint minden kérdésben, ebben is kettészakadt a társadalom: migránspártiak és migráns ellenesek ugrottak egymásnak, hogy aztán ezen a gumicsonton éljék ki régóta magukban hordozott sérelmeiket. Sajnos arra igen kevesen jöttek rá, hogy e probléma súlyossága messze meghaladja a teljesen felesleges vitákat. Fenyegető veszéllyel állunk szemben, olyasfélével, aminek végkifejletéről valójában fogalmunk sincs. Társadalomkutatók, szociológusok, politológusok persze megpróbálták prognosztizálni hová vezet majd ez az újkori népvándorlás, de mint ahogy minden, történelemben valamelyest jártas ember sejti, jó vége nem lesz. A világtörténelemben bőven találunk arra példát, amikor egy működő, és többé-kevésbé jobb körülmények között élő embercsoportba beékelődik egy eltérő kultúrájú, vallású és anyagi helyzetű népcsoport, abból szinte kivétel nélkül minőségi romlás, szegénység, és társadalmi rétegek közötti harcok fejlődnek ki.
A napokban zajlott a Visegrádi országok államfőinek tanácskozása, amely most kibővült a meghívott horvát kormányfő személyével. A tanácskozás során mindannyian megegyeztek abban, hogy a schengeni határokat meg kell védeni, és abban, hogy ehhez nemzetközi összefogásra van szükség. Mi, magyar emberek pedig tiszta szívből kívánjuk azt, hogy Magyarország kapjon ehhez megfelelő külső segítséget!
Molnár Tibor
