– monda el az MNO-nak Simó Endre. A civil vezető mindehhez hozzátette: a Magyar Szociális Fórum továbbra is az előre hozott választások mellett áll. Emberközelibb politikára van szükség – tette hozzá Simó. Közel egymillió devizahiteles kerülhet veszélybe, ha nem születik politikai-gazdasági megoldás.
A bankoknak mindegy? Felderíthetetlen tulajdonosi hátterű, adóparadicsomban bejegyzett cég értékesíti féláron a bajba jutott adósok ingatlanjait – írta meg a Magyar Nemzet szerdán. Az említett vállalkozás – a Prestige Global Trading Inc. – offshore cégek létrehozásával foglalkozik. A helyzetet súlyosbítja, hogy a céggel kapcsolatban levő hazai pénzintézeteket nem zavarja a homályos háttér.
Egyelőre nem jött válasz Bajnai Gordontól a kedden elküldött levelünkre – mondta el az MNO-nak Simó Endre szerdán. A Magyar Szociális Fórum (MSZF) vezetőjét azért kerestük meg, mert a civil szerveződés kedden levelet küldött Bajnainak, amelyben személyes találkozót kérnek a kormányfőtől. Ennek oka meglehetősen súlyos, tragikus: állami beavatkozást sürgetnek a bedőlt vagy bedőlés előtt álló devizahitelesek ügyében. Szerdán pedig Otthonvédők elnevezéssel egy széles alapokon álló társadalmi összefogás is létrejött az ügy érdekében. Ennek „pillérei a Magyar Szociális Fórum – Szociális Kerekasztal, a Civil Nemzeti Csúcs és a Civil Összefogás Fórum ernyőszervezet”.
Simó Endre lapunknak a kormány eddigi, devizahiteleseket megsegíteni szándékozó intézkedéseit „meglehetősen elégtelennek” minősítette. „Egy önálló alapot, egyfajta szociális bankot kellene létrehozni”, hogy a családok elkerüljék a kilakoltatásokat, az ezzel összefüggő tragédiákat – nyomatékosította az MNO-nak az MSZF vezetője. Mindenképpen meg kell oldani a problémát, „ennek érdekében kompromisszumkészek vagyunk” – fogalmazott Simó, ám szavai szerint nem asszisztálnak semmi olyan intézkedéshez, amely a családok létét fenyegeti.
Embertelen
A szerződés alapján jogszerű ugyan az elárverezés, ám embertelen állapotokat teremt, mert otthonukból forgatja ki az embereket, „ezért mi azt javasoljuk, ha nem születne politikai-pénzügyi megoldás, akkor az érintettek fizikailag védjék meg az otthonaikat” – fogalmaz Simó.
A Magyar Szociális Fórum és a Civil Nemzeti Csúcs, valamint a Civil Összefogás Fórum azzal a felhívással fordul a társadalmi szervezetekhez, szakszervezetekhez, politikai erőkhöz, hogy „Otthonvédők néven fogjanak össze és biztassák az érintetteket a kiállásra és összefogásra önmagukért, hogy társadalmi ellenállással megakadályozzák a kilakoltatásokat, az otthonok elárverezését, az emberek utcára kerülését, a családok szétzüllését” – tudósít a távirati iroda az MSZF szerdai sajtótájékoztatójáról. A társadalmi ellenállás radikalizálódásának foka attól függ, hogy Bajnai Gordon miképpen reagál a civilek megkeresésére – tette hozzá az MNO-nak Simó Endre.
Él a szolidaritás, de többre van szükség
Hazánkban több százezer embert fenyeget a kilakoltatás, mert a forint gyengülése miatt nem tudja fizetni a devizahiteleit vagy felhalmozódott közüzemi díjhátralékát. „A tél elmúltával országszerte több ezer embert lakoltatnak ki, illetve árverezik el egyetlen otthonát a feje fölül. A hajléktalanná vált szülőktől elveszik kiskorú gyermeküket, és állami gondozásba helyezik őket. Az otthonukat vesztetteket jobb esetben ismerősök, rokonok, segítőkész emberek fogadják be átmenetileg. A szolidaritás ilyen konkrét megnyilvánulása enyhít a súlyos gondon, de a saját otthont nem képes pótolni” – ezt az Otthonvédők már közleményükben fogalmazzák meg, figyelmeztetve az öngyilkosság, a lelki-fizikai leépülés veszélyeire, amelyek az otthon elvesztése okán növekedhetnek.
Simó lapunknak kiemelte: úgy tudják, mintegy 750 ezer devizahiteles otthona kerülhet veszélybe, jelenleg pedig e kör 40 százaléka több mint egy hónapja van késésben a törlesztéssel. Három hónap a moratórium, utána a kilakoltatás jön – figyelmeztet az MSZF vezetője.
Politikai akarattal és széles összefogással lehet megakadályozni a tömeges kilakoltatásokat. Simó Endre szavai szerint „az antiszociális politikának mennie kell”, ezért továbbra is „hívei vagyunk az előre hozott választásoknak”. Mindennek a célja pedig egy emberközelibb, a szociális piacgazdaság alapjain álló rendszer, amely megakadályozza, hogy több százezer család kerüljön az utcára, annak minden társadalmi következményével együtt.