Bencze Izabella írása
Napi Gazdaság 2015.05.26.
Valljuk be, meglehetősen szürreálisra sikeredett az a vita, amely a napokban zajlott Strasbourgban a „magyarországi helyzetről”.
Szürreális volt, mert úgy tűnt, hogy vagy nem ismerem a hazám, vagy nem is Magyarországon élek. Azon túl, hogy megtudhattuk, hogy országunkban megint „helyzet van”, még arra is rájöhettünk, hogy a „nemzetközi helyzet fokozódik”. Hogyne fokozódna, amikor az EU néhány képviselőjétől megtudhattuk pl., hogy a terrorizmust azonosítjuk a bevándorlással.
Elfuserált kormányzati intézményrendszerünk van, amelyben nincs értékközösség. Sokkoló nemzeti konzultációs kérdőíveket töltünk ki a halálbüntetésről, és fenyegetjük az EU-t. Egy képviselő asszony tájékoztatott arról, hogy a bevándorlásról szóló kérdőívünk nyelvezete heccelés Brüsszel ellen, egyben előítéletes manipuláció. Az is elhangzott, hogy az Unióban nem lehet engedni a nemzeti áramlatok elterjedését, mert az az EU végét jelenti.
Az viszont megható, hogy az uniós külföldi képviselők közül milyen sokan olvasnak Márait, illetve magyar nyelven íródott nemzeti konzultációs kérdéseket. Bőven idéztek ugyanis ezekből. Annak pedig végképp van diszkrét bája, amikor azt kérdezik nyugat-európai illetőségű képviselők: miért hagyják el országunkat több százezren?
Tudjuk az igazat: nagyobb bérek, jobb életkörülmények biztosítása érdekében. De miért nincsenek nálunk olyan lehetőségek, mint tőlünk nyugatra?
Bár szívesen visszanyúlnék Trianonig, amikor országunk földrajzilag és gazdaságilag is, előre megfontolt antantpolitikai szándékból darabjaira hullott, de nem teszem. Sommásan legyen elég a tény, hogy nálunk 45 évig szocializmus volt. A legelnyomóbb, legembertelenebb társadalmi berendezkedések egyike, amelynek gazdasági és lelki következményei máig pusztítanak. Majd jött a rendszerváltás, annak minden, a régi elittől származó gazdasági visszaélésével együtt. Értsük ide a gazdasági hatalom átmentését, az országot teljesen gúzsba kötő, a nyugati bankok elitje által Antall Józsefre ráerőltetett nagykoalíciót is.
A visszaélések csúcsán pedig ott volt a privatizáció. Mindegy, hogy spontán, vagy államilag szervezett. A magyar gazdaság túlnyomó része nyugati tanácsadók közreműködésével nyugati befektetők kezébe került.
Termelési szerkezetünk szétesett, iparágaink megsemmisültek, és 2-3 millió munkanélküli került utcára, mert a nyugati befektetők szélnek eresztették őket. Az IMF fojtogatott, jelentős megszorításokat kért a hiteleiért. A nyugati országok befektetőinek többsége ma is minimálbérért foglalkoztatja hazánk fiait, s támadja azokat a törekvéseket, amelyek olcsóbb energiát biztosítanának az ország lakosainak, vagy amelyek tisztességes banki magatartást követelnek.
Ebből a mélységes kátyúból az országot kivezetni látszó, és fogható eredményeket elérő kormányt és vezetőjét pedig ócska hazugságoktól megvezetve, vagy a valóságot szándékosan eltorzítva támadják nem csak az EU-ban, hanem a tengerentúlon is azok, akiknek ez érdekében áll. Mert ebben a szürreális vitában egyértelműen kimondatott: az illetékes képviselőknek személy szerint a kormányfővel van bajuk.
Miért is? Óhatatlanul eszembe jut ismét Trianon. John Lukacs írta, hogy Trianon „Lényegét összefoglalva: sajnálatosan döntő fontosságú volt nem csupán a magyarellenes propagandák sikere és a magyar nemzetmentő politika erőtlensége, hanem az is, hogy a…. párizsi békekonferenciák tagjai fáradtak és fásultak voltak.” Úgy tűnik, a harc azóta sem állt meg, csak átalakult.
A magyarellenes propagandák manapság reneszánszukat élik. Azért arra kíváncsi lennék, hogy a 30 ezüst júdáspénzt milyen árfolyamon váltják manapság euróra vagy dollárra? A nemzetmentő politika – a kormányfő jóvoltából – azonban erősebb, mint bármikor is volt. Ismételjük csak meg az egyik zöld EU-s honatya felvetését:! Az Unióban nem lehet engedni a nemzeti áramlatok elterjedését.
Hát itt lehet a kutya elásva. Van egy kis ország az EU-ban, amelynek gazdasági-és humán erőforrásait remekül ki lehetett használni. Manapság is jó megélhetési bázis lenne, amennyiben nem jött volna ez az Orbán a maga 2/3-os felhatalmazásával. Elkezdte rendbe hozni a gazdaságot, kifizette idő előtt az IMF hitelt, csökken a munkanélküliség. Nagyberuházások jönnek létre, és ahelyett, hogy továbbra is a nyugati pénzvilágot szolgálná ki az ország, kelet felé nyit. A kormányfő „beszól” az EU-nak, ha az országa érdeke úgy kívánja. Arról beszél, amit fontosnak tart, és nem kér hozzá engedélyt. Olyan szavakat ejt ki, mint: illiberális társadalom, és kritizálja az ortodox gazdaságpolitikát. Aljas gyilkosságot követően nem átallja kiejteni a száján a „halálbüntetés” szót, és őrültségnek nevezi az EU valóban őrült ötletének tűnő kvótarendszert. Azt a rendszert, amely a bevándorlókat –, persze az emberi méltóság legnagyobb tiszteletben tartásával, de azért akaratuk ellenére – egy-egy országba kvótaként szétosztaná.
Hát mire jó egy ilyen kormányfő az alapító atyák elképzeléseitől már eltérő, Janus arcú, jó megélhetést nyújtó Unióban? Még a végén módosítani kell az Alapokmány néhány szakaszát! Ne adj Isten, törődni kell majd a nemzeti kisebbségek helyzetével, a nyelvhasználati, és kettős állampolgársági szenzitív ügyekkel. Pedig mennyire jó így, hogy csak az uborka méretéről és a sertések moslékjának összetételéről kell dönteni.
Lehet, túlzok. És tudom, hogy vannak nálunk is problémák. Vannak nem tetsző tények, kommunikációs stílusok, összeveszések, sőt engedjük meg: fura támogatások is.
De akkor se feledjük, ha nincs egy karakán, a nemzetéért kiálló, az ebből eredő összeütközéseket keményen felvállaló kormányfőnk az utóbbi öt évben, már rég a történelem szemétdombján lennénk. Ott, ahova gazdaságilag már teljesen beszippantott volna a pénzes nyugat, és ahol egy erodált nemzetből kihullóan, gyökerek nélkül, egyenként vergődnénk a kihasználásból magasan képzett nyugati befektetők és bankok hálójában. Volt rá példa, hogyan csinálják. Megtapasztalhattuk.
Ne feledjük John Lukacs érvei közül azt, amely szerint történelmi tragédiánk egyik okozója a nyugati politikai elit fáradtsága. Ma viszont – úgy tűnik – nem fáradtak. Nehogy ez legyen egy új ok az éppen csak a gödörből kilábalni igyekvő országunk ismételt visszataszítására.
Jelentsük ki a legnagyobb tisztelettel: Európához tartozunk, de egy megújult, tisztességes Unióra van szükségünk. Olyanra, ahol nem raportra rendelt megbélyegzettek vagyunk, hanem egyenrangú partnerek.
Ennek eléréséhez azonban tenni kell mindnyájunknak!
Ki kell mondanunk gondolatokat, szembe kell néznünk azok következményeivel, új megoldásokat kell javasolnunk, és merni kell kritizálni is a magukat törvény felettinek, mindenhatónak gondoló döntéshozókat is.
Mint ahogy ezt a magyar kormányfő teszi.
