A legtöbb külföldön felnőtt fiatal tanult magyar történelmet. Szüleitől, magyar iskolákban, cserkészetben, ahol a vezetőképző táborok kötelező előkészítő tantárgya is. Hősies, lelkesítő eseményeikből adódóan talán 1848-49 és 1956 részletei maradnak meg legjobban az emlékezetben. Március 15, Petőfi, Kossuth, a pirossapkás honvédek, Gábor Áron, a győztes csaták, majd a szomorú vég, a világosi fegyverletétel. Az aradi tizenhármak, a kegyetlen megtorlás. Az első világháború következménye Trianon, az elszakított országrészek több millió magyarjával. S innen folytatva, már a Te családod is belépett a történelembe! A második világháború okozta százezrek szétszóródása a világ minden részébe. 1956-ról talán már élőszóval is hallottál szüleidtől, nagyszüleidtől. Vagy Erdély, Délvidék, Kárpátalja és a Felvidék, a magyarság számára oly’ kilátástalan életkörülményei késztették családodat a kivándorlásra.
Te, kedves honfitársam már élő történelem vagy a magyar nemzet nagykönyvében!
De térjünk vissza egy-egy mondat erejéig arra a két legismertebb eseményre. Március 15.-én elmentél volna a Múzeumkertbe meghallgatni Petőfit? Jelentkeztél volna honvédnek a szabadság megvédésére? Segítettél volna zászlót varrni, kötszert készíteni, sebesülteket ápolni? 1956-ban elmentél volna a Bem-szoborhoz? A parlament elé, a Rádióhoz? Fogtál volna fegyvert is? Dobtál volna égő benzines üveget egy szovjet tankra Pesten egy emeleti ablakból?
Valószínűleg: IGEN! S mindkét korszak szomorú vége nem a hősökön múlott. Nem volt egy világot átfogó kiáltás, egy szó, egy cselekedet, ami hatásosan beleordított volna a hatalmasok fülébe: NE BÁNTSD A MAGYART!
1989. A „rendszerváltás” vagy inkább módszerváltás. Hirtelen milliomosok lettek, akik azelőtt is „közel voltak a tűzhöz”. A magyar ipar, főleg az élelmiszeripar jó részét eladták külföldi cégeknek, akik a magyarországi gyárakat bezárták, lebontották. Minderről könyvet lehetne írni. Az ország eladósodott, 2010-re Görögországhoz hasonlóan a gazdasági összeomlás közelébe jutott. A poszt-kommunista, szocialistának nevezett kormányok az európai piacgazdaság kiszolgálóivá váltak, félretéve a nemzeti érdekeket.
Itt külföldön sokan azt hajtogatják, hogy nem politizálnak, nem avatkoznak bele Magyarország belügyeibe. Mert nem tudják felfogni, alapvető ismeretek hiányában, hogy az ott zajló események nem belügyek. Ezek az egész magyar nemzetre nézve, (így miránk is) életbevágó ügy, nemzeti mivoltunk megmaradásának az ügye.
2010-ben új korszak kezdődött. Egy hazáját szerető, nagy tehetséggel megáldott „politikus”, a választó polgárok kétharmadának az akaratából alakított kormányt! Új Alkotmánnyal, az ország gazdasági életére kedvező, a lakosság érdekeit védő törvényekkel és intézkedésekkel Magyarországot a felemelkedés útjára térítette.
Nem ment könnyen. A régi rendszer hívei és leszármazottai tíz körömmel (hazug gyűlöletpolitikával) ragaszkodnak beteg eszméikhez. Európát, Amerikát (még Ausztráliát is) elárasztották a magyarságot lejárató, szégyenletes hadjáratukkal!
Ezért fogalmazta meg még 2010-ben Orbán Viktor, hogy kormánya SZABADSÁGHARCOT folytat 56 szellemében!
S ez a szabadságharc még most is folyik! Segítséget kért a magyar nép kétharmada tőlünk, TŐLED! Nem segítettünk. Kifogások mögé bújva nem mentünk el szavazni. Szavazni a magyar nemzet életben tartására, felemelkedésére. De a nálunk sokkal szegényebben élő, számtalan gazdasági és társadalmi bajokkal küzdő Kárpáthaza magyarsága kitett magáért. Nem keresett kibúvókat, s elment szavazni. Csatlakozott a szabadságharcosokhoz. Helyettünk is!
Kedves magyar testvérem! Ebben a túlságosan is rohanó világban, a műszaki csodák időt rabló áradatában szentelj egy félórát lelkiismeret-vizsgálatra: magyarságod mércéjének meghatározására. Magyar munkásságod mellett (iskola, népi tánc, cserkészet) milyen szálak fűznek ahhoz a távoli országhoz? Mennyit sikerült örökölni szüleid, nagyszüleid magyarságából? Mit mondanak majd száz év múlva utódaink? Volt egyszer egy korszak, amikor a magyar nemzet végre a felemelkedés útjára lépett, ádáz harcot vívott egy nemzetietlen, vallástalan, szabadelvű ellenséggel. Elbukott, mert a többmilliónyi külföldre szakadt magyar nem támogatta a harcot.
Most írjuk a történelmet. ÉLŐ TÖRTÉNELMET ! Mindannyiunkat felelősség terhel érte.
Pálos István
Magyar Élet 2014. Május 22
