Csizmadia László írása a Magyar Hírlapban
A február 5-én lezajlott CÖF-CÖKA évértékelőn a 300 fő befogadására alkalmas terem zsúfolásig megtelt. A sajtó jobbról-balról jelen volt, de az igazán fontos üzenet az, hogy a CÖF tevékenységében évek óta aktívan közreműködő civil polgárok vidékről, sőt a határon túlról is vállalták a Budapestre utazást, hogy részt vegyenek közös eredményeink számba vételében.
A CÖF alapítói az elmúlt év politikai-gazdasági eseményeit, de főként azoknak a civil társadalomra vonatkozó hatásait elemezték. Kiemelt fontossága folytán különös figyelmet kapott az öt éve regnáló nemzeti kormány és a civil közösségek munkakapcsolata.
A 2014-es választások után a folytatásra szavazó polgárok úgy gondolták, hogy ebben a ciklusban végre a nyugodt építkezés időszaka jön el, hiszen a kétharmados kohézió megfellebbezhetetlen ítélet, és egyben a demokrácia legbiztosabb fokmérője.
Azonban a három azonos eredményt hozó választás ellenére is hetek alatt kiderült, hogy tévedtünk. Az újra-vesztes politikai pártok, miután jogállami kereteken belül megint kudarcot vallottak, úgy döntöttek, hogy nyíltan radikális eszközökhöz nyúlnak, és a jövőben magukra nézve nem tekintik kötelezőnek a demokrácia és a politikai korrektség legalapvetőbb szabályait.
Sajnos a világpolitika szélső bal- és jobboldalinak nevezett felére is egyre jellemzőbb az erkölcsi és jogi gátlásokat nélkülöző módszerek alkalmazása. A tendencia fölerősödésével a többségi civil társadalomnak is számolnia kell. Világosan kezd kirajzolódni, hogy a hatalombirtoklás vágya a politikai elit bizonyos köreiben felülírja a közjóra való törekvést. Nagyon veszélyes ez a jelenség, mert minden eszközt megragad annak érdekében, hogy az „ellenzék” által szervezett, nyíltan kormánybuktatást hirdető és nem egyszer erőszakba forduló, alig pár száz vagy ezer fős megmozdulások a többségi civil akarat látszatát keltsék. Holott valójában arról van szó, hogy míg az egyik oldalon a hatalomból kiszorult gátlástalan politikusok adják az emberek maroknyi csoportjai kezébe az anarchia és az erőszak fegyverét, addig velük szemben, a másik oldalon a többség nyugodt ereje az erkölcs és a jog talaján állva látszólag passzív marad.
Senkit ne tévesszen meg a látszat. Az ország többsége nyugalmat akar, és az elért eredmények fényében eszében sincs kormányt buktatni. Ugyanakkor a civil társadalom nemzeti oldala tudatában van annak, hogy az áldemokrácia és a valódi, klasszikus értelmű demokrácia közötti harc már jó pár éve megkezdődött. Háború ez, ha nem is hagyományos módon, hanem eszmék ürügye alatt zajlik, lásd a klasszikus liberalizmus alaptéziseinek térvesztését, szemben a neoliberalizmus egyeduralomra törő vadhajtásaival. Az elvinek álcázott viták mögött Magyarországon és a világban egyaránt az az egyetlen kérdés bújik meg, hogy ki kit győz le, ki szerzi meg a másik fölött a hatalmat.
A demokrácia alaptézise valaha úgy szólt, hogy a népnek van kormánya és nem a kormánynak népe. Ezzel szemben lassan azt vesszük észre, hogy már a kormányok is tehetetlenek, fontosságukat – és ezzel az országok szuverenitását – szinte észrevétlenül felülírta egy másik típusú hatalom, amelynek köze nincs a demokratikus választásokhoz. A „nyugati civilizáció” kormányai ma már a gazdasági-pénzügyi hatalmi csoportok kottáiból kénytelenek dalolni, ami nem más, mint a demokrácia alapelveinek semmibe vétele.
A civil társadalom aktív része így sajátos szerephez jut, és egyre nélkülözhetetlenebbé válik. A polgárok azon csoportja, amely felelősséget érez a nemzeti identitás fennmaradásáért, arra kényszerül, hogy kvázi honvédő háborút folytasson a külföldről érkező pénzügyi támogatással és politikai nyomásgyakorlással segített, magukat felszabadítónak kikiáltó áldemokrata zsoldosokkal szemben.
A polgár tehát továbbra sem álmodozhat, nem dőlhet hátra a fotelben, még akkor sem, ha huszonhat év elteltével jól esne fölhagyni az aktív politizálással. Egyszerűen nem engedhetjük meg magunknak, mert a sorsunk továbbra is a saját aktivitásunktól függ. Most még csak az állóháború zajlik, de a felgyorsult világban észnél kell lennünk, nehogy túlnőjenek rajtunk a világ- és belpolitikai események.
Míg a világ neoliberalizmust éltető része a látszatfejlődés és a növekedés bűvöletében él, látnunk kell, hogy emberek milliói küzdenek a puszta önfenntartásért, miközben a pénzhatalom oldalvizén evező elenyésző kisebbség sáskamódra fogyaszt, ahogyan több ezer éve teszi. Tiszta a felállás, akár a sakkjátszmában. A gyalogok és néhány könnyű tiszt föláldozódik, a modernnek mondott gazdaság „Bástya elvtársai” teszik a dolgukat, míg a csapat lépésképtelenné teszi az ellenfél királyát. Sakk, matt, a győztes viszi, amit talál.
A CÖF azonban nem azért jött létre, hogy ezt a játszmát végigasszisztálja. Az emberek élete nem játék, országok sorsát intézni nem ugyanaz, mint figurákat tologatni a sakktáblán.
Amint a világpolitika történéseinek leíró színpadán, úgy a politikai szótárban is új fogalmak követelnek maguknak helyet. A politikán belül külön terület jelenik meg, a „civilitika”.
A fogalom a politikailag aktív civil polgárok kormányzati és ellenzéki munkával kapcsolatos szervezett véleményformálását takarja, amely éppúgy lehet kiállás a jó kormányzás mellett, mint bírálat a rossz ellenében. Ugyanakkor a külpolitikai eseményekre történő reagálás is a területe.
A véleményformálás súlyát a „civil szürkeállomány” összeadódása adja. A civil állásfoglalás sem a politikát sem a gazdaságot nem alakíthatja közvetlenül. De a kormányzati intézkedések haszonélvezőjeként vagy elszenvedőjeként, továbbá a büdzsé fő finanszírozójaként a civil társadalom igenis kompetens, kormánytól és ellenzéktől egyaránt elvárhatja véleménye figyelembe vételét.
A „civilitika” ebből következően a társadalmi gyakorlat folyamatos elemzését is jelenti, a civil polgár és közössége reagál és javasol. De az önkéntes munka, bármily konstruktív, soha nem avatkozhat be a kormány döntési kompetenciájába, amint nem vállalhatja át a felelősséget sem. Mondhatjuk azt is, hogy a polgárok támogató és értelmesen kritizáló magatartása tükör a kormánypártok és az ellenzék felé, úgy működik, mint a politikai elit élő lelkiismerete.
A civil véleménynyilvánítás fenti módjától azonban élesen meg kell különböztetni azt az esetkört, amikor vesztes politikai pártok önös érdekből manipulálják az embereket. Egyes politikai erők tudatosan veszik célba azokat a társadalmi csoportokat, melyek érdekei valamely kormányzati intézkedés folytán sérülnek, ill. háttérbe szorulnak. Ilyen csoportok bármely országban, bármely költségvetés vagy törvénymódosítás elfogadásakor adódnak, és nyilvánvaló, hogy joguk van kifejezni ellenvéleményüket.
De az ellenvélemény kifejezése nem tévesztendő össze a választási eredmény semmibevételével és a regnáló kormány elleni puccsra uszítással.
A civil vélemény kifejezésének kétféle módját jól példázza az elmúlt hónapok baloldalról szervezett, és nem egyszer vandalizmusba torkolló tüntetéseinek stílusa, és a békemeneteken részt vevő közösség csöndes vonulása közötti különbség.
A civilitika megnyilvánulása az elmúlt időszak politikai folyamataiban önmagában bizonyítja, hogy a civil hangnak helye van a mindenkori hatalom mozgásterében. A kormány és a polgárok feladatai közötti határt a konkrét ügyek társadalmi összhatásai szinte automatikusan kijelölik, és mindkét szereplőnek el kell végeznie a rászabott munkát a maga területén. A miniszterelnök és csapata az emberek nélkül nem képes csodaországot teremteni, bármekkora is a talentum. Az okos kormányzati munkának tehát a kormány és a nép közötti feladat megosztásra kell alapoznia. A mindenkori kormány és a kormányzottak együttes, összehangolt munkája, érdemi kommunikációja Óz a nagy varázsló szemüvege nélkül is csodákat tehet. A kölcsönös kiállás egymás mellett az eredményesség előfeltétele.
Úgy vélem, a CÖF-CÖKA idei évértékelője több volt, mint a magyar emberek sorsáról szóló elmélkedés. Konkrét feladatokat is kijelöltünk a magunk számára. Talán a legfontosabb ezek közül az élhető vidék, a faluközösségek kialakítása, a helyben történő munkahelyteremtés elősegítése, a kis- és családi vállalkozások lehetőségeinek fiatalokat is vonzó kialakítása. A CÖF továbbra is a közösségépítést tartja elsődleges feladatának. Szemben egyes politikai pártok közönségtoborzó akcióival mi nem cirkuszi előadásra és rombolásra, hanem élő közösségek létrehozására és értelmes munkára biztatunk.
Csizmadia László
CÖF-CÖKA elnök
