A templomépítő öröksége

Egy templomépítő megint elment, öröksége látható az országban, az országhatáron túli magyarok lakta területeken, Németországban, Spanyolországban. Szülővárosában, Budapesten azonban nincs olyan épület, amely méltóan képviselné azt a művészetet, amelyről a The New York Times megemlékezésében azt írja, hogy a huszadik század egyik legfigyelemreméltóbb irányzata volt, magáról az építészről pedig, hogy költői, karizmatikus, végtelenül eredeti és egy hamisítatlan magyar alkat, egy igazi nagy ember. Egy nagy ember, akit csak szülővárosában nem engedtek építeni, mert – ahogy a The Guardian írja nekrológjában – a kommunizmus, a materializmus és a globalizmus heves kritikusa volt. Ekkor vidékre ment és ott fejlesztette ki sajátos organikus építészeti stílusát, a természettől kölcsönözve ideáit, megújítva Rudolf Steiner, Frank Lloyd Wright, Antoni Gaudí és a magyar Lechner Ödön szellemét.
Eljött az ideje, hogy a múlt mulasztásait, balítéleteit helyrehozzuk, ha már életében nem adtuk meg neki, ami egy iskolateremtő nagy művésznek kijár, amely lehetőséget a nagy katalán templomépítő Antoni Gaudí is megkapott (és amely ma a katalán főváros, Barcelona legfőbb vonzereje), adja meg azt most az utókor: építsük meg a felső-krisztinavárosi templomot, amelynek terveit kidolgozta és a Szentek és a kárhozottak nevét adta neki. A bírálóbizottság értékelése szerint Makovecz Imre díjnyertes pályázata igényes, szenvedélyes és lelkesült, égbetörő tornyaival a modernség sablonjait elvetve a legjobban valósítja meg egy szakrális középület funkcióját. A hegyvidék katedrálisa lesz, ha megvalósul, és ez nem múlhat és nem is múlik pénzen, ez csak rajtunk múlik, hisszük-e, hogy mint ezer éve, most is tudunk templomot építeni, hinni benne, mert ha egy nép megtartja hitét, a hit megtartja a népet!
Lóránt Károly közgazdász

Forrás: Magyar Hírlap 2011.10.11.

Szerző
CÖF

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!