Meghívó

A CÖF Miskolci Klubja október 27-én 17 órakor mutatja be a „Kommunizmus üldözöttei és áldozatai” című könyvét  a Tudomány és Technika Házában.

A szerkesztő előszavából:
Keveset beszélünk az 1950-es évek kommunista terrorjáról, pedig ez a, mindent, még a saját soraikat is ritkító
terror volt annak az ellenállásnak a kiváltója, amely végül is 1956. október 23-án a forradalom
kirobbanásához vezetett. A CÖF Klub Miskolc 2018. február 25-én meghirdette tagjai, támogatói és a velünk
lelki közösséget vállalók számára saját történeteik megírását az 1956-os forradalmat megelőző évek
kommunista terrorjáról. Azokat a történeteket vártuk, amelyeket a családjaink, rokonságunk, közeli
ismerőseink szenvedtek el a kommunizmus éveiben. Vártuk azokat a történeteket is, amelyek a megtorlás
embertelenségét kívánták bemutatni.
Kitüntetett megbecsüléssel vártuk azokat a visszaemlékezéseket, amelyeknek főszereplői osztják meg velünk
történeteiket. Olyan történeteket vártunk, amelyek hitelességét a történetet jegyző/író garantálja.
A „termés” lehetne gazdagabb is, de legyünk megértőek és szerények. Vannak, akik azért nem írták meg saját
történetüket, mert elég volt egyszer megélni. Mások úgy hiszik, ezzel kiadnák családjuk titkait.
Különösen fontosnak éreztük és érezzük most is és ezután is az 1945-tól 1956-ig terjedő, valamint az 1957-
tól 1965-ig tartó időszak történeteit, hiszen ezek alkalmasak megvilágítani egyrészt azokat az okokat,
amelyek az 1956-os forradalomhoz vezettek, másrészt bemutathatják a megtorlás brutalitását.
A történeteink felölelik mindazt, amelyre az elvtársak képesek voltak: a származás miatti
megkülönböztetéstől a kivégzésig.
A gyűjteményt 2019-ben CD-n közreadtuk. Az 1956-os forradalomra emlékező estünkön a résztvevőket ezzel
a CD-vel ajándékoztuk meg. Akkor azt is bejelentettük, hogy könyvként is megjelentetjük. Sajnos, a COVID
miatt is, és pénz hiánya miatt is ez rendre elmaradt. Idén megadatott a lehetőség, éltünk vele.
Nem törekedtünk különleges kivitelre, fontosabbnak tekintjük a benne olvasható történeteket. A kevés kép
minősége is kívánnivalót hagyna egy művészi kivitelű könyvben. Azonban, itt csak a dokumentum tényét,
valódiságát szerettük volna megmutatni, bizonyos tartalmi elemeket eleve a gyenge minőség fátyola mögött
szándékoztunk hagyni.
Természetesen, örökkön felvetődik a kérdés, az ’56-ot megélteken kívül ki mutat érdeklődést az ’56-hoz
vezető kommunista terror iránt. Meggyőződésem, hogy a „CÖF Klub Miskolc család” tagjain kívül is sokan
magukénak érzik ezeket a történeteket, hiszen sokan vannak azok a szimpatizánsok, akik ugyan valamely
okból nem érnek rá vagy nem tudnak jönni hozzánk, lelkükben a nemzet gyermekei. Látszik ez azon
találkozóink iránt megmutatkozó fokozott érdeklődésen, amelyeken hazánk sorsáról beszélgetünk
aggodalommal vegyes bizakodással. De, különösen látszik a BÉKEMENT-eken békésen, barátságban vonuló
fiatalokból és még fiatalabbakból, idősebbekből és még idősebbekből álló hömpölygő tömegen, akik tudják,
a nemzeti szuverenitásunk bölcsője az 1956 őszi népfelkelés, amelynek okai az ’50-es évek kommunista
terrorjában lelhetők fel.
A CÖF Klub Miskolc eltökélten szeretne hozzájárulni a magyar közelmúlt történelmének valódi eseményeken
keresztüli megismertetéséhez, a történelemhamisítás felszámolásához.
Dr. Lengyel Attila, szerkesztő
a CÖF Klub Miskolc elnöke

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!