Békemenet

Megvan a március 15-i békemenet útvonala, külföldieket is várnak rá

A Békemenet március 15-én 12 órás gyülekezési időponttal, a Császár-Komjádi Sportuszoda melletti Elvis Presley térről indul – jelentette be a Magyar Hírlapnak Csizmadia László, a CÖF-CÖKA kuratóriumának elnöke. A résztvevők a Margit híd, Szent István körút, Alkotmány utca útvonalon érkeznek a Parlament elé, a Kossuth Lajos térre.

Csizmadia László kiemelte, az ukrán háborús helyzet és a magyarországi választások előtt kialakult csendes háború miatt úgy vélik, hogy minél nagyobb létszámban kell kifejezni a magyar emberek összetartozását, és ugyanúgy, mint október 23-án vagy, mint az első, 2012-tes Békemenetnél, ki kell állni a többségi polgárság hűsége és gondolatai mellett.

Tájékoztatása szerint október 23-án a rendőrség becslései szerint 340 ezren vettek részt a Békemeneten, ám arra számítanak, hogy ez a létszám most lényegesen magasabb lesz.

– Világosan látszik, hogy a budapestiek elégedetlensége nőttön nő, és úgy gondolják, hogy szükséges a főváros vezetésén változtatni – hangsúlyozta Csizmadia László.

– Ugyancsak lényeges, hogy a vidékiek még nagyobb számban fognak érkezni, hiszen az ellenzék részéről olyan támadások érték őket, amit nem lehet tettek és szó nélkül hagyni. Nem vagyunk egyedül abban, hogy a szuverenitást, a határok védelmét meg kell őrizni, mert lesz itt több ezer lengyel, több száz olasz, spanyol, és reméljük, jönnek mások is, így nemzetközileg is egyre jobban erősödik a nemzetvédők és a konzervatívok serege.

Lapunknak nyilatkozva Csizmadia László kiemelte, az esemény üzenete Brüsszel felé a következő: tudomásul kell venni, hogy nem lehet sem a lengyeleket, sem a magyarokat kettős mércével mérni, nem engedhetjük, hogy társadalmi feszültségek keletkezzenek, és most, amikor itt a háború, akkor a konzervatív keresztény kormányunk feltétlenül a béke mellett kell, hogy kiálljon, kiváltképp a szomszédos országban élő, mintegy százötvenezer magyar érdekében.

Csizmadia László arra is felhívta a figyelmet, hogy a békés demonstrációra nem politikai kérdésként tekintenek, de hívják a családokat, hiszen a rendezvény fő üzenete az, hogy „nem szabad visszaesni a Gyurcsány-Bajnai kormány szintjére”.

https://www.magyarhirlap.hu/belfold/20220224-megvan-a-marcius-15-i-bekemenet-utvonala-kulfoldieket-is-varnak-ra

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!