Tomasz Sakiewicz: A Békemenethez hasonló megmozdulásokat képtelenség mesterségesen létrehozni, ilyen tömegeket nem lehet lefizetni, ezek az emberek lelki közösséget alkotnak
– Lassan egy évtizede magyarok és lengyelek százai minden évben ellátogatnak egymás nemzeti ünnepeire. A lengyelek magyarországi utazását a Gazeta Polska napilap és a köréje csoportosuló Gazeta Polska klubjai szervezik, magyar partnereik, a Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és a lengyel–magyar barátságot ápoló önkéntesek segítségével. Idei, októberi utazásukat különlegesnek nevezte. Mennyiben különbözött ez az út és a Békemeneten való részvételük a korábbi évektől?
– A Gazeta Polska lassan egy évtizede ápol szoros baráti és munkakapcsolatokat magyarországi partnereivel. Az első, Nagy Utazásnak elnevezett utunk során, 2012-ben megdöbbentett bennünket, milyen sok magyar kiment a kormányt támogató manifesztációra. Ám ami idén történt, az minden elképzelésünket felülmúlta. Ugyan 2012-ben közel tízezren érkeztünk Budapestre, de akkor mások voltak a körülmények: nem volt covid, és nem osztotta meg az utazók létszámát a szintén október 23-ra szervezett párhuzamos tüntetés, amely a lengyelek egy részét Luxemburgba szólította.
Ennek ellenére most is nagyon sokan eljöttünk, és az akkori utazás öröme megismétlődött. Politikailag eltérő a helyzet: 2012-ben is Orbán Viktor kormányozta az országot, viszont szinte magára maradt az uniós támadások kereszttüzében. Nálunk Donald Tusk állt a kormány élén, és utazásunkkal leginkább azt szerettük volna kifejezni, hogy olyan, Magyarországhoz hasonló Lengyelországot szeretnénk, amely a nemzetek szuverenitásáért harcol Európában.
Habár idén is ugyanerről szólt az utunk, ám gyökeresen más helyzetben vagyunk, mert még ha nyomást is gyakorol ránk az Európai Unió, mind Lengyelországban, mind Magyarországon olyan párt van kormányon, amelynek hasonló az álláspontja ebben a kérdésben. Azt lehet tehát mondani, hogy ennyi év után már nemcsak társadalmi, de politikai eszközeink is vannak, amelyek döntő változásokat eredményezhetnek, hogy megvalósulhasson közös elképzelésünk Európáról.
– Közös kihívások és közös sikerek?
– Igen, látható eredményeket értünk el mindkét országban. Magyarország és Lengyelország teljesen más helyzetbe került az utóbbi tíz évben. Úgy gondolom, a magyarok és a lengyelek is továbbra is az Orbán-féle Európa-képre szavaznak. A lengyelek szeretnének az Európai Unió része maradni, ám elutasítják az Európai Unió diktátumait.
Azok, akik azt állítják, hogy mi nem akarunk az unió tagjai lenni, azok megtévesztik az embereket. Mi annak az Európai Uniónak szeretnénk a tagjai maradni, amelybe beléptünk, és a magyaroknak is ugyanez a véleményük. Mi igenis védjük az Európai Uniót, ám nézeteinknek sokszor esélyük sincs eljutni a véleményformálókhoz és az európai sajtóhoz. Ám az ilyen nagyszabású demonstrációk kiváló alkalmat nyújtanak arra, hogy az információ Brüsszelbe is eljusson, hiszen ilyen nagy tömeg véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
– Úgy véli, hogy az ehhez hasonló társadalmi megmozdulások közvetett módon befolyásolhatják a közélet alakulását, az úgynevezett civil kurázsinak közösségformáló gyakorlati haszna, netán politikai jelentősége lehet?
– A civil együttműködések hatása több szinten is megnyilvánul az Európai Unióban. Többször tanúi lehettünk az Európai Parlamentben a Lengyelországról szóló vitának. A felszólalóknak nem voltak valódi érveik, helytelen vagy téves információk alapján fogalmazták meg véleményüket, például arról, hogy Lengyelországban üldözik a bírákat. Ez ellentétes az igazsággal, viszont az tény, hogy a bűncselekményeket elkövető bírákat elítéltettük.
A véleményformálók érveit az a tüntetés alakította, amelyet Donald Tusk szervezett, és amelyről azt mondták, hogy több százezer ember vett rajta részt, noha alig húszezer főről beszélünk. Az Európai Parlamentet azonban vizuálisan meggyőzte a „tömeg”, a képviselők számára döntő érvként hatott a tüntetők látványa, a sok ember, akik azt a nézetet támogatták, amit ők is hirdetnek. Uniós szinten egyértelműen megfigyelhető egyfajta alacsonyabb szintű értelmezés, azaz a dolgokat nem összetettségükben, hanem sokszor vizuális megítélés alapján értelmezik.
– Ez a fajta döntéshozói felszínesség ezek szerint a másik oldalról is kihasználható?
– Egy nagyobb tüntetés mindenképp hatást gyakorol a képviselőkre, tehát ennek a legutóbbi magyarországi békemenetnek is biztosan lesznek következményei európai uniós szinten. A másik, ennél is fontosabb eredmény a mobilizáció. Akik részt vettek a Békemeneten, olyan energiatöltetet és pozitív információkat kaptak, amik megerősíti őket hitükben, hogy van értelme mindannak, amit képviselnek. Ekkora megmozdulásokat képtelenség mesterségesen létrehozni, ilyen tömegeket nem lehet lefizetni, ezek az emberek olyan lelki közösséget alkotnak, amely meg- és lefizethetetlen.
– Valóban előszeretettel ír a bal-oldali média „buszoztatásról”. Igaz, hogy a lengyel utazókat a magyar kormány finanszírozta?
– Szívesen elküldjük a számlát annak a szerkesztőségnek, amelyik ilyen híreket terjeszt, nyugodt szívvel vállalhatja a befizetést, ha biztos benne, hogy amennyiben benyújtja az igényt a magyar kormánynak, Orbán Viktor majd állja a cechet. Ezzel szemben a valóság az, hogy minden egyes utazónk befizet egy bizonyos összeget, hogy részt vehessen a magyarországi utazásokon.
Saját lehetőségeinkhez mérten megpróbáljuk ezeket a költségeket csökkenteni, hogy az út olcsóbb lehessen, és néhány lengyel intézménnyel, például a lengyel vasúttársasággal való tárgyalások eredményeképpen sikerül néhol az árakat lejjebb vinni, ám az utazás árának túlnyomó részét maguk az utasok fizetik. Ellenezném egyébként, hogy bárki ingyen utazhasson, mert akkor hiányozna az emberek elhivatottsága. Ha valakinek valóban nem telik az útra, de nagyon szeretne velünk jönni, annak összedobjuk az útiköltségre valót, ám ezek kivételes esetek.
Természetesen logisztikai és szervezési ügyekben mindig számíthatunk magyar barátaink és civil partnereink – elsősorban a CÖF–CÖKA – segítségére, akik többször hozzájárultak budapesti ittlétünk költségeihez, tolmácsot, sofőrt biztosítottak, vagy felajánlottak vendégeinknek egy-egy finom vacsorát. Ezt örömmel elfogadtuk, egyrészt, mert a magyar gulyás nagyon finom, és minden lengyel szereti, másrészt kölcsönösségi alapon, mert mi is vendégül szoktuk látni magyar barátainkat, amikor ellátogatnak hozzánk nemzeti ünnepeinken.
– Habár a baloldal mind Magyarországon, mind Lengyelországban meglehetősen megosztott, európai szinten egységes tud lenni. Vajon a nemzetileg egységes jobboldali erők tudnak-e euró-pai szinten egy hangot hallatni?
– Vannak erre vonatkozó törekvések. Kulcskérdés volt, hogy a Fidesz benne marad-e az Európai Néppártban, ám mivel távozásra kényszerítették, ez az opció már nem létezik. A másik az olasz kérdés: Olaszországban két konzervatív párt van, amelyek nem akarnak egy csoportosulásba tartozni, mert konkurenciaként tekintenek egymásra.
Az olaszokra nagy szükségünk van az európai küzdelemben, habár a jobboldali összefogás valójában már létezik, ez látható volt az Európai Parlamentben is, amikor Lengyelországot megtámadták, és száz-egynéhány képviselő Lengyelország pártjára állt. Egyelőre a sárdobálók még többségben vannak, de a helyzet megváltozhat, annál is inkább, mert azok, akik Lengyelország ellen szavaztak, ezt főleg pártszolidaritásból tették. Jövőre viszont a választások több európai országban – Olaszországban Spanyolországban és Franciaországban – fordulatokat hozhatnak, és ez megváltoztathatja az EP-képviselők hozzáállását.
– Milyen változásokra számít?
– A jelenlegi archaikus baloldali Európai Parlament teljesen el fog szeparálódni, és már nem lesz számottevő jelentősége, ezért is fontos, hogy az uniót a nemzeti kormányok vezessék, és ne az Európai Parlament. A Gazeta Polska klubjai a legnagyobb lengyelországi civil szervezet, és társadalmi szinten is folyamatosan dolgozunk a külügyi kapcsolataink fejlesztésén. Nyitottak vagyunk rá, hogy a konzervatív társadalmi összefogás nemzetközi szinten is megerősödjön, ennek egyik eredménye a mostani budapesti Békemeneten való részvételünk is.
Rengeteg szervezést kíván, hogy ezt a munkát komolyan végezhessük, és a különféle civil szervezetektől, pályázatokból, szponzoroktól biztosítani tudjuk programjainkat. A szervezetünket több tízezer lengyel alkotja, és mindenki a főállása mellett végzi civil tevékenységét, mindent önerőből. Sajnos a lengyel kormány egyáltalán nem segít bennünket, a Gazeta Polska klubjainak működtetésére sosem kaptunk egy vasat sem.
Talán egyedül az egyesült államokbeli lengyel kisebbségnek sikerült civil szervezetként olyan összegeket mozgósítania, hogy a saját rendezvényeit megfelelő színvonalon meg tudja rendezni, de még őket is őrjöngve támadta a baloldali média, pedig a baloldali társadalmi szervezetek sokkal nagyobb összegeket kapnak eseményeikre. Emiatt van, hogy számunkra könnyebb megszervezni egy Magyarországra történő utazást, mint egy nemzetközi konferenciát komoly szakértők részvételével.
– A lengyelek optimista hozzáállását ismerve ön derűlátó a jövőt – például a jövő évi magyarországi választásokat – illetően?
– Az első magyarországi Nagy Utazásunk alkalmával, 2012 márciusában szólhattam a Magyar Nemzeti Múzeum lépcsőjéről a magyarokhoz, és akkor mondtam valamit, amelyet többen hurráoptimizmusként könyveltek el: „Hamarosan eljön a szabad nemzetek Európája, Európa meg fog változni.” Akkoriban csak Orbán Viktor képviselte a konzervatív gondolatot Európának ezen a részén.
Ma kormányon van Kaczyński, a közeljövőben Szlovéniában és Csehországban is változások várhatók, és ugyanez a hullám tapasztalható Olaszországban, Spanyolországban és Franciaországban. Nem a konzervatív álláspontról van itt csupán szó, hanem a demokráciához való viszonyulásról is, az Európai Unió nemzeteinek szabadságáról. Európa változik, ez az új hullám egyre erősebb, és már nem lehet megállítani. Az Európai Unió pénzügyileg akarja megfojtani Lengyelországot és Magyarországot, de a lehető legnagyobb hibát követte el: feldühítette, feltüzelte az embereket, és mobilizálta a tömegeket.
