Néhány gondolat az előválasztásról

Tisztelt Civil Összefogás Közhasznú Alapítvány és Hír TV,

ezt a levelet azért küldöm önöknek, mert úgy gondolom, hogy ezeket a gondolatokat érdemes megosztani. Kicsit messziről indítok, de ennek oka van.

Az elszakított területekről írok, napi szinten követem a magyar politikát. Úgy vélem, hogy a jelenlegi választás tétje, hogy tovább folytatja a jelenlegi kormány a munkáját, vagy hatalomra jutnak a Magyarországon idegen érdeket képviselő erők, akiknek a munkássága olyan kártékony, hogy még a kémek is megirigyelhetnék. Én emlékszem arra, hogy még mielőtt elkezdtem az egyetemet, bár akkor sem szívleltem a kommunizmust, illetve annak mérsékeltebb szocialista formáit, hatalomra jutottak a baloldaliak és megszűnt az erdélyi felsőoktatásnak az olyan szintű támogatottsága, amilyen azelőtt volt. 2004-től fogva napi szinten tapasztaltam azt, hogy milyen az, amikor az anyaország mostohagyermekként tekint ránk és akkor eljött 2004 december 5-ike. Nem a népszavazásról szeretnék külön értekezni, hiszen megvolt a többség, megvolt a győzelem, még akkor is, ha ezt sokan vereségként élték meg és elszakított magyarként érzékenyen érintette őket, hogy odahaza nem érezték át elegen annak a jelentőségét, hogy idehaza másodrendű polgárként tartunk ki. Én mindezt megértem. A nép nem hibás azért, mert vannak öntudatlan pillanatai és én akkor is magyarként testvérnek tartok minden magyart, ha sokan megtagadnak. Én itt azt szeretném kiemelni, hogy román vendégmunkásnak neveztek, hogy ingyenélőnek állítottak be és uszítottak ellenem. Magyarok.

Felmerült bennem a kérdés, hogy miért uszított az MSZP ellenem annak idején? Hiszen eszem ágában sem volt, hogy elhagyjam a szülőföldemet, vagy hogy bárkinek is a kegyelemkenyerét egyem. Mindig tisztességesen, önerőből éltem meg, még akkor is, amikor pályakezdőként olyan helyzetben kerestem munkát, amit a történelem gazdasági világkrízisnek nevez. Persze addig sok víz folyt le a Maroson, többek között megtámadtak baseball-ütővel azért, mert egy barátommal magyarul beszéltem az utcán. Semmi jogorvoslati lehetőségre nem számítottam, mert Göncz Kinga külpolitikája mindenről szólt, csak nem a nemzeti érdek képviseletéről. Ki kell emelnem, hogy a rendőrség példásan viselkedett, gyorsan megjelent és el is fogott a négy elkövetőből kettőt. Feljelentést nem tettem, nehogy a végén még engem hurcoljanak meg, mert egyetemistaként még nem volt hivatalosítva, hogy az illető városban lakom. Magyar segítségre még véletlenül sem számítottam. És most a baloldaliak egy része azt mondja, hogy nekem ne legyen jogom szavazni, mert engem egyáltalán nem érint a magyar választás eredménye. Azt kívánom nekik, hogy soha se érezzék a saját bőrükön, hogy mit jelent az, ha a nemzet rosszul döntött, mit jelent az, ha a magyarság választott vezetője cserben hagyja őket és kiszolgáltatja. Minket igenis érint az országos választás eredménye és megjegyzem, hogy az a jogfosztott állapot, amibe kerültünk nem a mi hibánk. Annak idején a magyar állam mulasztotta el azt, hogy teljesítse kötelességét és megvédje saját állampolgárait az idegen megszállóktól, erre a baloldal egy jelentős része, minket, a jogfosztott állapotot megöröklőket szeretne tovább büntetni (talán rossz a lelkiismeret szellemi elődjeik, Kun Béláék ténykedése kapcsán). És akkor az idegen megszállók lettek a területeink birtokosai és politikai programjuk elsőrendű feladata, hogy mi eltűnjünk. A román alkotmány ki is mondja: Románia egységes és oszthatatlan nemzetállam. Kész. Ennyit a magyar önrendelkezésről, ami per definitionem alkotmányellenes.

Az Európai Parlament pedig minden kisebbséget mindenkor képvisel, akik nem mi vagyunk. Magyarország vélelmezett homofóbiája miatt hatalmas botrányok voltak az ellenzék aszisztálásával, de miértünk egy vak hang nem hangzik el az úniós fősodor részéről (még akkor sem, ha a Minority Safe Pack kapcsán ez törvényi kötelessége), amit nem tudok másként értelmezni, mint tudatos cinkosságként a trianoni utódállamok magyarellenes politikája mellett. Véleményem szerint ők fújják a passzát szelet és Gyurcsányék ezért tagadnak meg minket, míg ölelik a keblükre a nem feltétlenül jó szándékkal érkező bevándorlókat. Ez az oldal az álnemzeti, valójában szélsőbaloldali Jobbikot a soraiba fogadta. És most előválasztást tartanak, eldöntik, hogy hol ki legyen a jelöltjük. Még akkor is, ha egyetlen jelöltből választhatnak. Bár én nem tudom, hogy mióta választás az, ha egy jelöltre szavazhatnak. Ceausescu idejében láttak ilyet azok, akik felnőtt fejjel megérték azt a kort.

Bárcsak ez volna az egyetlen gond. De sajnos ez nem így van. Az előválasztáshoz alá kell írni egy politikai nyilatkozatot. Én, mint nemzeti-konzervatív ember azt a gyűlölködő, uszító, bolsevik nyilatkozatot semmiképpen nem írnám alá. Viszont a magam részéről örömmel szavaznék, hogy hozzájáruljak ahhoz, hogy kiválasztódjon a legkevésbé rossz jelölt. Végül is, ha neadj’ Isten a baloldal nyerne, akkor ennek az előválasztásnak a győztese lesz a miniszterelnök. Nagyon nem volna jó, hogy Dobrev Klára, Jakab Péter, Fekete-Győr András, Márky-Zaj Péter vagy Karácsony Gergely lenne a jelölt. Hoppá. Nincs jó jelöltjük, csak kommunista és még kommunistább, ötleteik a gazdaság fidesztelenítésétől a Felcsúti peren át, a Mészáros-adón keresztül, több kulcsos adó, illetve alapjövedelem, valamint európai bérúnió és minimálnyugdíj, illetve európai minimálbér, végezetül a szuverenitás végső feladására terjednek ki európai ügyészséggel, euró bevezetésével a legnagyobb válság idején, migráció, valójában iszlamizáció támogatása, genderlobby segítése a politikájuk. Közben folyamatosan nyugaton lobbyznak azért, hogy Magyarországtól forrásokat vonjanak el és amikor ebben sikerrel járnak, azért szidják a kormányt, mert válságos időben nem az únió felé adósodik el. De a tagsági díj révén a meg nem adott hitelforrások törlesztőrészleteit úgy vélem, hogy Magyarországnak fizetnie kell.

Kérdem én: ha mégis aláírnám uszító és primitív nyilatkozatukat és részt vennék az előválasztáson – nem fogok -, akkor hogyan tudnék részt venni? Online? De ott is szükséges a lakcímkártya. Szóval trükkök százaival, ügyesbe’ megoldották, hogy a határon túli magyarok ha akarnak se vehessenek részt ezen a politikai roncsderbin. Felmerül a kérdés: ha ők nyernek, akkor ugyanígy ellehetetlenítik, hogy mondjuk a választásokon is részt vegyek? Vagy csak az előválasztásból zárnak ki?

És akkor a jelöltek:

– Dobrev: Gyurcsány Ferenc felesége, a Dobrev-klán nagyasszonya, politikai maffiózó, Európai Egyesült Államokban érdekelt, azaz Magyarország felszámolásában vagy eljelentéktelenítésében, állampárti, kommunista múltja van és nagyon balos politikát hirdet

– Jakab Péter: A zsidó származású ex antiszemita, akinek filozófiai magasságait a piros arannyal, a paprikás krumplival és a parizerrel lehet a legjobban leírni, miközben hatalmas fizetéseket vesz fel havonta, láthatóan a proletároknak szeretne tetszeni, nekik politizál elsősorban. Emlékezetes, hogy tévének gondolta önmagát, amikor olyan ruhában jelent meg, melyen az volt olvasható, hogy ez a tévé hazudik. Félig igaza volt, félig nem

– Karácsony Gergely: Pártjának egy százalékos támogatottsága nem akadályozza meg őt abban, hogy azt állítsa, hogy 99 százalékot képvisel, mint ahogy Lenin is bolseviknek nevezte a többséget nem élvező pártját. Emellett Karácsony Gergely mindig hazudik, senki sem várta el tőle, hogy biciklivel közlekedjen, ameddig ezt nem vállalta. De onnan, hogy felvállalta, hazugsággá vált, hogy sunyiban kocsival elmegy a munkahelye sarkáig és ott felül a bicajra

– Fekete-Győr András: Pártja és ő maga is a pártállamot kiszolgáló elődjeiknek méltó utódjaik. Ők nem tehetnek arról, hogy mit tettek a felmenőik, de ha folytatják azt, amit az elődjeik tettek, akkor felvállalják a politikai közösséget velük, október 23-án kommunista felmenőikre emlékeznek, nem a szabadságharcosokra, manapság pedig Donáth Anna azt szorgalmazza, hogy az Európai Parlamentben nemzetközi nyilvánosság előtt vallassák a miniszterelnököt államtitkokról. Fekete-Győr pedig eltiltaná a jobboldali újságírókat a szakmájuktól

– Márky-Zay Péter: Ő csak akkor veri a csecsemő gyerekét, ha ideges. Egyébként szó szerint habzó szájjal gyűlölködik

Az egyetlen különbség köztük, hogy egyik rosszabb, mint a másik.

Üdvözlettel,

L.Á.

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!