A választásokon kialakult eredmény a demokrácia szabályai szerint „szent”. Ezért nem tételezhetjük fel, hogy honfitársaink bármelyike – pusztán azért, mert a kormányba esetleg egy számára kevésbé vonzó párt által jelölt állampolgár állíttatott – inkább a nemzet továbbpusztításában segédkezik, semmint elfogadná a többség által hatalommal felruházott kormány döntéseit. Aki mégis ezt teszi, arról nyugodtan kijelenthetjük, hogy nem demokrata. Azt sem hihetjük, hogy bármely – akár eddig a politika iránt közönyösnek mutatkozó – állampolgár számára vonzó alternatíva lehet az elmúlt húsz év most „beérett” keserű termése: a rendszerváltás lehetőségének nyilvánvaló elmulasztása; a következő nemzedékek jövőjének elzálogosítása.
Ezek után felteszem a kérdést: mi az oka, hogy mégis a magyar emberek között dúl újra a polgári hidegháború? Kinek az érdeke ezt szítani, a szélsőségek felhasználásától sem visszariadva, sőt látszólag figyelmen kívül hagyva a szélsőségek megerősödésének nyilvánvaló lehetőségét? Egyértelmű, hogy kié. Azon pártoké és haszonélvezőiké, akik megbuktak, és ennek ellenére eszükben sincs a vérükké vált hatalmi mámortól elbúcsúzni. Ők azok, akik megpróbálják ráragasztani az „igazság” címkéjét az őszödi szégyenbeszédre is. Számukra nem közös dolgaink rendezése a fontos, egészen más zászlóra esküdtek föl. Arra, amit egy másik nemzeti nagyságunk, Hamvas Béla „borzalmas nemlétezőnek” nevezett. Arra a világra, amelyet értékvezérelt rend helyett a káosz, a széttöredezettség, a zavarosban halászás, a kéz kezet mos elve ural. Ahol nincsen tiszta sor, csak offshore. „Csapataink harcban állnak” – ezért továbbra is a nép bizalmából hatalomra került kormány és a nemzetért tenni akaró civil társadalom összefogására van szükség. A jövőt illetően van igaz, és van hamis alternatíva. Rajtunk áll, melyiket választjuk.
Első változat: a hatalom jelenlegi birtokosai komolyan veszik, hogy a népnek van kormánya, és nem fordítva. Így a három év múltán elkövetkező választásokon ismét jelesre vizsgázhatnak. Ennek azonban az a feltétele, hogy bevonják a kormányzásba a közjó érdekében együttműködni kész civil erőket. A népnek ugyanakkor szembe kell néznie önmagával, múltjával, föl kell ébrednie gyáva meghunyászkodásából, félre kell tennie Pató Pál-i tunyaságát, meg kell fognia polgártársa kezét és a munka végét. Békésen, szisztematikus türelemmel, közösen kell részt vállalnunk a nemzetépítés izzadságos, sok lemondást és szenvedést követelő, de hosszú távon borúra derűt hozó munkájában.
Második változat, ahogy az elszámoltatásra érett, bukott pártoligarchia és a korrupcióban érdekelt nemzetközi pártelvtársaik szeretnék: az ébredező nemzet újra bedől a letűnt pártok reinkarnációinak, a demokrácia álruhájába öltöztetett hazug és vészjósló csaholásnak. Ahelyett, hogy saját dolga irányítását végre kezébe venné, folytatja a régi gyakorlatot – ez maga a polgári hidegháború. A gyűlölködés ősi, jól bevált eszköz. Már beérése előtt lefagyasztja a termést, csírájában fojtja meg a reményt, az értékteremtő együttműködésbe és munkavégzésbe vetett hitet. Egyértelműnek tűnik, melyik utat kell választani, néha mégsem lát tisztán az ember. Azonban a világos gondolkodás és a jó emlékezet segít. A részletekben való elveszés helyett a vissza kell térni az alapokhoz.
A választási győztesek sem kaptak hitbizományt, a pártszimpátia nem örök. A civil kontroll – akár akarja a hatalom, akár nem – létezik, és az ennek való megfelelés a kormányrúd megtartásának titka. A rendszerváltást az új alkotmányra támaszkodva, annak szellemében végre kell hajtani, annak gyakorlati működése során felmerülő, a civil társadalom által a mostani ciklus alatt közvetített és szükséges módosításokat még a jelen parlamentnek orvosolnia kell.
Az elkövetkező évek csak a polgári béke jegyében adhatnak optimális lehetőséget az ország megújulására. Mutassuk meg a vén Európának, hogy lelkesedéssel, szorgalommal, szabad véleményünkbe, hitünkbe kapaszkodva képesek vagyunk a politikai és általános kultúrát új fokra emelni. Az eredmény nem lehet kevesebb, mint a társadalmi és gazdasági fellendülés. Egymás közti különbségeink nemcsak ellentétek, hanem eredményes, kölcsönösen hasznunkra fordítható kiegészülések is lehetnek. Ennek jegyében egészüljön ki Zrínyi híres mondata is: magyar – „Ne bántsd a magyart!”
Forrás: Magyar Hírlap 2011.05.26.
