A VÉRBE FOJTOTT SZABADSÁG vándorkiállítás Egerben

Tegnap Egerben járt a Vérbe fojtott szabadság vándorkiállítás, amelyet a Civil Összefogás Fórum az Őszödi beszéd kiszivárgásának 15. évfordulója alkalmából indított el.

Az ingyenesen látogatható kiállításon az érdeklődők egy korabeli dokumentumok, felvételek alapján összeállított tárlatot tekinthetnek meg, mely a 2006-os tüntetések kezdetének 15. évfordulója alkalmából állít emléket a közelmúlt e sötét és véres időszakának.

Az egri kiállításon a látogatók találkozhattak, Ifj Lomnici Zoltánnal, Hollik Istvánnal és Nyitrai Zsolttal, akik személyes tapasztalataikat is megosztották velük. Lomnici szerint:

“a magyar nemzet egy emberként elementáris felháborodással reagált a kiszivárgott beszédre. Mindez több volt puszta morális válságnál, az akkori kormányzás alkotmányos válságba került…  az Őszödi beszédnek napjainkban is van utóélete közpolitikai és közjogi értelemben is.”

Hollik Isván:

“2006. október 23-án ott voltam az Astorián, két méterre vágtattak el mellettem a lovasrendőrök. Soha nem felejtem el azt a napot! Ezért mentem el Egerbe, hogy megnézzem a vándorkiállítást, ami megrázó volt, visszahozta a régi emlékeket. Akinek nincs személyes élménye az akkori Gyurcsány-féle terrorról, annak a Vérbefojtott Szabadság című mozgó kiállítást mindenképpen látnia kell.”

Nyitrai Zsolt:

2006. október 23-án egy méltó és szép 50. évfordulóra, ünnepre készültünk majd jött a Gyurcsány Ferenc küldte rendőr attack. A Vérbe fojtott Szabadság című mozgó kiállítást látva felidéződtek a megrázó személyes élmények, a könnygáz maró csípése, a lovasrendőrök robogása, hiszen a FIDESZ-KDNP részéről ott voltam az ünnepség egyik fő szervezőjeként az Astorián. Aki átélte sose felejti el ezt a terrort. A mai napig, 15 évvel ezután is Gyurcsány Ferenc vezeti a baloldalt. Sosem szabad újra hatalomra engedni azt az embert, aki ilyen minősíthetetlen tettekre képes magyar állampolgárokkal szemben.
Akinek nincs személyes élménye arról mi történt a Gyurcsány-féle terror alatt, annak mindenképpen látnia kell ezt a vándorkiállítást.
Ne hagyjuk,hogy újra megtörténjen!🇭🇺
További képek:
CÖF képgaléria 2021.09.21. Vándorkiállítás Eger
https://civilosszefogas.hu/galeria/
Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!