A tízórai

A tízórai

A negyedikesek a félév végi bizonyítvány kiosztása utáni hétvégén megkezdték az új félévet. Nem nagyon különbözött ez a hétfő a többi szokásos hétfőtől. Aztán észrevették, hogy van egy új osztálytársuk. Gergő. Ő jó egy évvel idősebb nálunk, évvesztes és meg is bukott egyszer. Állami gondozott. De az osztály már tudja mit jelent ez, mert történetesen első óta velük jár egy másik intézményben, de ugyanúgy állami gondozott kisfiú. Ő a legkisebb a tornasorban. Márknak hívják. Pedig vannak szülei, csak nem tudják nevelni…

A nap folyamán feltűnt pár gyereknek, hogy az új fiúnak nincs tízóraija. Reggelit, ebédet az iskolában mindenki kap, de a tízórairól a szülők gondoskodnak. A régóta velük járó gondozott kisfiúnak pedig a nevelője pakol be mindig valamit.

Másnap a nagyszünetben a régóta az osztályba járó fiúcska pedig felkelt a padjából, s két pogácsát, joghurtot, almát vitt az új fiúnak… Szólt a gondozójának, hogy van egy sorstársa, akinek előző nap nem jutott semmi. Ő pedig két adagról gondoskodott. Jó ember…

És ezzel ez a kis Márkó elkezdett nőni, nőtt-nőtt s egyszer csak az égig ért…

 

P.s.: Miután a történetet hallották a szülők, megszervezték, hogy Gergőnek minden nap más vigyen tízórait.

 

2021.02.10.

T.Gy.

 

Szerző
CÖKA

“A tízórai” bejegyzéshez 1 hozzászólás

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!