Az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom állásfoglalása

Az ellenzék a veszélyhelyzet meghosszabbítása ellen készül szavazni a Parlamentben!

A koronavírus terjedésének megállításával kapcsolatos kormányzati erőfeszítések közepette, amikor Olaszországban naponta több száz idős ember hal meg a fertőzés következtében, akkor a hazai ellenzéki pártok számára az a legfontosabb, hogy Orbán Viktor kedden, a  Parlamentben, ne kapja meg a szükséges felhatalmazást a veszélyhelyzet meghosszabbítására. Ezt azzal indokolják, hogy a felhatalmazást bizonyosan a diktatúra kiépítésére fogja felhasználni. Az ellenzék paranoiás elmebaja és Orbán-fóbiája immár konkrét emberéleteket fenyeget! Az Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom nem felejti el azt, amikor Gyurcsány Ferenc miniszterelnökként az öregecskedő feleségek lecserélésére bíztatta a magyar férfiakat. Szintén egy baloldali kormány volt az, amelyik elvette a 13. havi nyugdíjat az amúgy is nehéz helyzetben lévő szépkorúaktól. Most, hogy  a bizonyítottan idősekre életveszélyes koronavírus terjedése elleni küzdelmet akadályozza a Gyurcsány vezette ellenzék, úgy tűnik a baloldal szintet szeretne lépni az idős emberek elleni küzdelemben!

Felszólítjuk tehát az ellenzéki pártokat, hogy haladéktalanul fejezzék be a járványügyi helyzet átpolitizálását, ha segíteni nem tudnak, legalább ne akadályozzák a védekezést, és hagyják dolgozni a kormányt. Nem kérünk sokat Önöktől, csak annyit, hogy most egy ideig MARADJANAK OTTHON!

Asszonyok a Nemzeti Egységért Mozgalom                                                                                                                                                  Szarka Istvánné elnök

 

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!