Szózat

Tisztelt Cím!

Az utóbbi időben az állami ünnepségen és más közösségi rendezvényen az esemény végén elmulasztják a záróéneket, a Szózatot elénekelni. Helyette más,  néha az alkalomhoz nem illő záróéneket (Székely Himnusz stb.) énekelnek a résztvevők.

Sajnos, az ének azért is marad el, mert a hallgatóság nem ismeri a Szózatot. Javaslom, hogy minden állami és közösségi ünnep végén szóljon a Szózat, hogy az ifjúság is hallja, és iskolán kívül is tanulja e nemzeti énekünket. (Ne úgy járjanak, mint én 1956-ban, kilenc évesen a Sztálin szobor ledöntésénél nem ismertem fel, amikor százezer ember énekelte  azt. Bezzeg harmincnégy évig utána az Internacionálé hangzott záróénekként, amit kötelezően tanítottak az iskolákban!)

Remélem, a jövőben sokszor hangzik majd fel a rendezvények végén Egresi Béni dallama Vörösmarty Mihály halhatatlan szövegével az ifjúság éneklésével is.

Tisztelettel

dr. Sz. Zs.

agrármérnök, ny. szakíró

 

 

 

Szerző
CÖKA

Szólj hozzá!

Kövessen minket a hírportálunkon és A közösségi médiában!