Az alkotmányozásban, a jogalkotásban történő részvételi lehetőség, a nemzeti konzultáció kiterjesztése, a társadalom meghívása közös dolgaink intézésére – fokozza az emberek hitét a kölcsönösségben. Azt is észleljük, hogy ez a kormány érzékeny az emberek problémái iránt – sajnálatos, hogy ennek bizonyítására rendkívüli körülmények adtak különleges lehetőséget. Az árvíz utáni újjáépítés, a vörösiszap okozta sebek kezelése bizonyítja a kormányzó hatalomnak az emberek melletti elkötelezettségét. Csak remélni tudjuk, hogy a másik hatalmi ágazat, az igazságszolgáltatás sem késlekedik éveket a döntéssel, hiszen a károk mielőbbi rendezését és az élet újraindítását nemcsak az anyagi, egészségügyi és környezeti, hanem a lelki sérülések is sürgetően követelik. Az emberek a lehető legrövidebb időn belül elvárják a következetes felelősségre vonást, annak összes személyi és anyagi konzekvenciájával együtt. Nem bűnbakot keresünk, hanem az emberi igazságérzet jogos követelésének adunk hangot.
Láttuk azt is, hogy a katasztrófa kezelésében mutatott jó kormányzati hozzáállás és gyors cselekvés azonnal visszhangra talált a társadalomban: az anyagilag kivérzett ország soha nem látott mértékű összefogásról és szolidaritásról tett tanúságot mind az anyagi, mind a személyes segítségnyújtás terén.
Úgy tűnik, a 21. század elején a politika belső tartalma gyökeresen megváltozik. A változás irányainak mielőbbi felismerése óriási hatással lehet az adott ország társadalmi és gazdasági fejlődésére. A jobb- és baloldal, a szocializmus, liberalizmus és konzervativizmus úgynevezett „eszmei” harca édeskevéssé érdekli a napi megélhetéséért küzdő, és minél jobb testi-lelki-szellemi közérzetre vágyakozó polgárt. A „jó” (nekünk, embereknek jó) kormányzás szerepe azért értékelődik fel, mert az emberek az új században már nem elvont eszményekért lelkesednek, hanem a hosszú távú biztonságukat szolgáló, ugyanakkor a jelenben is élhető mindennapokat várnak el az általuk megbízott kormánytól.
Az új helyzetben a kormányzó párt, illetve pártszövetség jövőjét nem a jelentéktelen kisebbségbe szorult – akár konstruktív, akár gáncsoskodó – ellenzékkel folytatott hatalmi játszmák döntik el, hanem az, hogy mennyiben képes az állampolgárok többségét az egyre nagyobb súlyú nemzeti centrum vonzáskörében tartani. Mondhatnánk úgy is: a nyerő kártya a civil társadalom valóságos bevonása a hatalomgyakorlásba, mivel ez az, ami a nemzeti centrumot a leginkább erősíti, miközben a pártpolitikai csatározások súlyát is csökkenti a közéletben. Ugyanakkor a túlnyomó többséggel támogatott hatalom akkor marad tisztelhető és követhető a következő választási ciklusokban, ha az igazságosság napi gyakorlásában a közjó érdekei mellett a mindenkori döntésekkel érintett kisebbségek jogait is garantálja. A középréteg növekedése gyógyír lehet két kiemelkedően fontos társadalmi problémára is: látványosan csökkenni fog a szegények száma, és vékonyabbra olvad a milliárdos réteg társadalmi-gazdasági befolyása.
A kérdés, hogy a kormány felismerte-e a frissen kapott történelmi lehetőségnek ezt az aspektusát is, az emberek számára – a mi számunkra – a mindennapokban dől el. És ezután is, „amilyen az adjonisten, olyan a fogadjisten”.
